Tavasszal a Skandináv Házzal közös PesText Nordic kétnapos fesztiválon dán, svéd, izlandi és norvég írókkal találkozhat a közönség, ősszel pedig Alessandro Baricco lesz a PesText díszvendége.
A Skandináv Ház idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, ezért május 19-én és 20-án a PesText Nordic fesztivál a Három Holló kávézóban olyan írókat lát vendégül, mint a dán Sissel-Jo Gazan (A dinoszaurusz tolla, Tintagomba, Fehér virágok), a svéd Malte Persson, az izlandi Einar Már Guðmundsson (A mindenség angyalai), Lilja Sigurðardóttir és Bergsveinn Birgisson (Elevenélet-patak, A fekete viking, Válasz Helga levelére), valamint a norvég Helga Flatland (Egy modern család). A művészekkel Terék Anna és Vajna Ádám költő, valamint Veress Dávid író beszélget majd. A rendezvényhez kapcsolódva a szervezők számos összművészeti produkcióval is készülnek. Az Itt és Most Társulat skandináv versekből ihletett improvizációs előadása mellett a Városminor Kamarakórus is fellép a májusi rendezvényen, valamint a fesztivál ideje alatt nyílik meg a Három Holló kistermében a Between the Lines svéd irodalmi kiállítás is.
A PesText hagyományos őszi kiadása szeptember 27. és 30. között várja majd a világirodalom iránt érdeklődőket szintén a Három Hollóban. A Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) és a Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett rendezvény idei díszvendége Alessandro Baricco olasz író, rendező és előadóművész lesz, aki többek között a Novecento, a Selyem és a Tengeróceán szerzője. A PesText idén is együttműködik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal, így Bariccónak a Könyvfesztiválon is fontos szerepe lesz. Az olasz szerző látogatásához kapcsolódva április 14-én a Három Hollóban kerekasztal-beszélgetést tartanak az író munkásságáról. Az eseményen Puskár Krisztián vezetésével Gurubi Ágnes író, Jankovics Márton újságíró és Koltai Lajos rendező, operatőr nyújtanak betekintést Baricco szerteágazó művészetébe.
Kiemelt kép: Alessandro Baricco (Fotó: napolike.it)