John Williams neve bizonyára sokak számára cseng ismerősen. Azonban jelen cikk nem az Indiana Jones-, a Star Wars– és a Harry Potter-filmek (és még több tucatnyi másik mozisiker) zeneszerzőjéről szól, hanem a 100 évvel ezelőtt született íróról és költőről, akinek nagyságát csak jóval a halála után fedezte fel magának az irodalmi élet.
John Edward Williams 1922. augusztus 29-én a Texas állambeli Wichita Fallsban született, gyermekkorát pedig Clarksville-ben töltötte. Egy évig járt egy helyi junior főiskolára, majd a médiában dolgozott, mielőtt 1942 elején az Egyesült Államok hadseregének légierejéhez jelentkezett. Két és fél évet töltött őrmesterként Indiában és Burmában. Kalkuttai besorozása során több oldalt írt egy leendő regényből, a Nothing But the Night-ból. A háború végén Williams a Colorado állambeli Denverbe költözött, és beiratkozott az ottani egyetemre, ahol Bachelor of Arts (1949) és Master of Arts (1950) fokozatot szerzett. A Denveri Egyetemen eltöltött ideje alatt jelent meg első két könyve, a már említett Nothing But the Night (1948), amely egy korai traumatikus élményből fakadó rettegést és az önfejűséget ábrázolja, valamint a The Broken Landscape (1949) című versgyűjtemény. Williams saját bevallása szerint sem tartotta sokra első regényét, el is határolódott attól, inkább a tanulmányaira helyezte a hangsúlyt. Később beiratkozott a Missouri Egyetemre, ahol tanított és doktorált. 1955 őszén visszatért a Denveri Egyetemre adjunktusként és a kreatív-írási program igazgatója lett. Második regénye, a Butcher’s Crossing (1960) az 1870-es évek Kansas határvidéki életét mutatja be, ám a történetet akkoriban csak egy szűk réteg olvasta, jóformán teljesen kritikai visszhang nélkül maradt.

John Williams (Fotó: Paul Child)
1963-ban Williams szerkesztésében és bevezetésével jelent meg az English Renaissance Poetry: A Collection of Shorter Poems from Skelton to Jonson című antológia. A kiadvány ellenreakciót váltott ki Yvor Winters költő és irodalomkritikus részéről, aki azt állította, hogy Williams antológiája átfedésben van kánonjával és a bevezető az ő érveit utánozta. A kiadók beleegyeztek abba, hogy Wintersnek szóló köszönetnyilvánítást is belefoglaljanak a kiadványba. Williams második versgyűjteménye, a The Necessary Lie 1965-ben jelent meg. Harmadik regénye, az 1965-ös Stoner egy Missouri Egyetem angol adjunktusának tragikus életét részletezi. A sikerre azonban 40 évet várni kellett: amikor a NYRB Classics (The New York Review of Books) 2005-ben újból kiadta a művet, az akkor kapott széles körű kritikai elismerést. Ezt követően Európa-szerte lefordították és kiadták, és 2011-től bestseller lett Franciaországban (ennek fordítását Anna Gavalda készítette, aki régebbről nagy rajongója volt az írónak), Hollandiában, Olaszországban, Izraelben és az Egyesült Királyságban. Negyedik regénye, az Augustus (1972) a római Augustus Caesar erőszakos korszakát adja vissza. Williams 1985-ben vonult nyugdíjba a Denveri Egyetemről és 1994-ben halt meg légzési elégtelenségben otthon, az arkansasi Fayetteville-ben.
Hazánkban elsőként a Stoner látott napvilágot, 2015-ben, ezt követte egy évvel később az Augustus, majd 2017-ben a Butcher’s Crossing. Kétségtelen, hogy a sikereket is a megjelenés sorrendben aratták: a Stonernek több kiadása is napvilágot látott, három különböző borítóval és kivitelezésben vehetjük kezünkbe a Park Könyvkiadónak hála. Jelen állás szerint a Butcher’s Crossing az egyedüli, ami, ha nem is lehetetlen, de nehezen beszerezhető: egy-két példány felbukkan a különböző antikváriumokban és az online könyváruházakban, azonban szemfülesnek kell lenni, ha le akarunk csapni rá. Mostani cikkünk írója nem volt elég szemfüles eddig, éppen ezért saját olvasás alapján két regényét tudja ajánlani.

John Williams: Stoner könyvborítók (Forrás: Park Könyvkiadó)
A Stoner főhőse egy egyszerű vidéki földműves családból származó fiú, aki elmegy egyetemre, ám a mezőgazdaság helyett sokkal inkább leköti az irodalom, végül ebből is szerez diplomát. Megházasodik (rosszul), majd tanítani kezd ugyanazon az egyetemen, ahol a doktori címét szerezte, mindezt pedig teszi a nyugdíjáig, majd életének rövid pályafutása véget ér. Bizony, cselekményét tekintve tulajdonképpen erről szól az egész könyv, de talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ezt a regényt nem a bonyodalmai és csavarjai miatt érdemes kézbe venni. Williams ugyanis semmi mást nem tesz, mint az olvasó elé tár egy átlagéletet, egy olyat, amivel mindannyian azonosulni tudunk. (Arról nem is beszélve, hogy Williams és Stoner pályafutása mennyire kísértetiesen hasonlít egymásra.) A szerző prózája – a cselekményt ellensúlyozva – azonban rendkívül olvasmányos, a megfelelő tempóban íródott, ezzel pedig nemcsak azt éri el, hogy pár perc alatt magával ránt minket, hanem hogy nagyon nehezen akarunk elszakadni ettől a világtól. Van abban valami megnyugtató, hogy ezúttal tényleg minden túlzás nélkül együtt tudunk érezni a címszereplővel, aki ugyanazokat a hibákat követi el, mint amiket mi, vagy éppenséggel ugyanúgy áll ki saját elvei mellett, ahogyan nekünk kellene.
A könyv legnagyobb erénye, hogy nem szól semmiről, miközben mégis nagyon sok mindent tár elénk. Williams olykor-olykor képes hosszadalmasabb filozofálgatásokba kezdeni, akár az irodalomról, akár az életről, szereplői nem egyszer hevesen vitatkoznak is ezekről, de ez annak ellenére sem válik unalmassá, ha éppenséggel mi magunk nem vagyunk irodalmárok, vagy éppen fogalmunk sincs, kik a műben említett szerzők. Ezek ugyanis mind lényegtelen dolgok, sőt, tulajdonképpen az olvasó maga dönti el, hogy mennyit enged át ezekből a gondolatokból, érzésekből. Főleg az érzésekből, mert ha valamiben nagyon erős a regény, az az emberi érzetek tűpontos közvetítése. Nem egy szereplőt tudunk megsajnálni, szánni magatehetetlensége, gyávasága miatt, amely fakadhat akár saját jelleméből, akár a kor adottságaiból, de ugyanígy tudunk örülni a sikerüknek, vagy amikor kilépnek saját komfortzónájukból. Kétségtelen, hogy a Stonert minden irodalom iránt rajongó olvasónak el kell olvasnia.

John Williams: Augustus könyvborítók (Forrás: Park Könyvkiadó)
Az éppen ötven évvel ezelőtt íródott Augustus mind műfajában, mind szerkezetében más, mint a Stoner, azonban a magas irodalmi minőség nem változott, sőt! Mint ahogyan a kiadói fülszöveg is fogalmaz, a szerző mintha csak tudta volna, hogy ez a mű lesz a hattyúdala, ezért beleírt mindent, amit a világról, az életről és a művészetről gondol. Az Augustus műfaját tekintve történelmi regény, amely levelekből, naplóbejegyzésekből és feljegyzésekből épül fel. Ezek a szövegek tökéletesen illeszkednek egymás mellé, így több szempontból és korszakból ismerhetjük meg az ókori Római Birodalom egyik legnagyobb alakjának életútját. A szerelmek, háborúk, intrikák mellett a valós (és fiktív) alakok is közelebb kerülnek hozzánk, saját írásaiknak köszönhetően talán még jobban is, mint ha egyetlen szemszögből lennének bemutatva. Williams pedig nem volt rest és mindezek mellé irodalmi, történelmi, filozófiai kérdések sorát is elénk tárja – ebben viszont nagy a hasonlóság a Stonerrel.
A regény első részéből megtudhatjuk, hogyan sikerült a fiatal, húszas éveiben járó Octaviusnak bosszút állnia nagybátyja, Julius Caesar gyilkosain, miként állította félre politikai ellenfeleit, és vált az első római császárra. A következő nagy fejezet a hatalom éveiről szól, de a fókuszban nem címszereplőnk, hanem annak lánya, Julia áll, akinek tragikus sorsán (három politikailag elrendelt házasságán, majd száműzetésén) keresztül ismerhetjük meg, mennyire semmibe veszik magát az embert, ha a hatalomról van szó. A záróakkord a halálán lévő uralkodóé: Augustus mindeddig meg sem „szólal”, hosszas monológjával azonban Williams felhelyezi az ékkövet a koronára. Ebben a részben ugyanis egy olyan belső vallomást olvashatunk, amely igazán ritka még a szépirodalomban is, és amelyet érdemes a későbbiekben – akár az előzmények újraolvasása nélkül – elő-elővenni, ízlelgetni a mondatokat, gondolatokat, eszméket.
Mindkét regény esetében különösen fontos szót ejtenünk a fordító személyéről, ugyanis Gy. Horváth László nemcsak, hogy hozza a tőle megszokott magas minőséget, de érződik is, hogy ezeket a műveket örömmel ültette át magyarra, nem csak egy újabb munkát jelentettek a számára. Williams mondatait, gördülékeny, olvasmányos, mégis szépirodalmi stílusát remekül sikerült átadnia, és különösen igaz ez az Augustus esetében, ahol a több megszólaló mind egyedi hangvételt kapott, így akkor is könnyen el tudnánk különíteni az egyes fejezeteket egymástól, ha nem lennének ott a neveik.
John Williams sajnálatos módon nem érhette meg könyvei sikerét, életében nem kaphatta meg a neki jogosan kijáró elismerést, de ahogy tartja a mondás: jobb később, mint soha. És ez esetben hatványozottan is igaz, hogy mennyivel jobban jártunk, gazdagabbak lettünk a későbbel, mint ha soha nem vehettük volna kézbe ezeket a regényeket.
Stoner, ford.: Gy. Horváth László, Park Könyvkiadó, 2021, 320 oldal
Augustus, ford.: Gy. Horváth László, Park Könyvkiadó, 2022, 396 oldal
Kiemelt kép: John Williams (Fotó: University of Texas Press)