Akcióban a pedagógusok hívószóval hirdetett pedagógiai továbbképzést a Radnóti Színház és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A kurzus a Bevezetés az akciómódszerek világába – Kihívások a tanteremben, az iskolában nevet viseli és a 2025/26-os tanévben mind az őszi, mind a tavaszi szemeszterben indul. Olyan pedagógusok jelenetezését várják, akik fontosnak tartják a fiatalok kritikai gondolkodásra való nevelését és szeretnének ehhez akár egy új módszertant tanulni.
A képzés egy egyszerű, könnyen bevethető oktatásmódszertani technikát kínál, amivel a diákokat lehet aktivizálni az órákon és nagyobb motivációra sarkallni nemcsak a tanulásban, hanem a valóságra való reflektáltságban is. Az oktatást, mint közös alkotást a diákokkal kell újradefiniálni, hogy a passzív befogadást felváltsa az aktív részvételiség. Ezzel a technikával a diákok aktívabbá tudnak válni és a tanulás egy élménnyé, egy befogadható tevékenységgé válik a számukra. Ezenkívül fejleszti a kreativitást, felelősségtudatot és az empátiát. A színház, mint eszköz ebben a folyamatban, hiszen a program során közösen megnézett két színházi előadás során konkrét példákon keresztül lehet megtanulni, hogy hogyan lehet előkészíteni és feldolgozni egy esztétikai élményt.
A képzést magába foglal 5 szombati módszertani képzési napot és két színházi előadást, ami előtt és után feldolgozó alkalom lesz. A képzés a kötelező 120 óra pedagógus továbbképzésbe 60 kredittel beszámítható. Az Oktatási Hivatal 2025. június 5-én kelt értesítése szerint a képzés csak önköltséges formában indítható, mivel a program a továbbiakban nem részesül tankerületi támogatásban. Ugyanakkor, mivel akkreditált és elfogadott képzésről van szó, a továbbképzéshez kapcsolódó kreditpontok továbbra is elszámolhatók.
Kik tartják?
Durst Móni drámapedagógus, színházi nevelési szakember a Radnóti Színházban, valamint pszichodráma- és szociodráma-vezető, kiképző a Magyar Pszichodráma Egyesületnél. Kocsi Andrea közoktatásvezető, pszichodráma-, gyerekdráma- és szociodráma-vezető, szintén kiképző a Magyar Pszichodráma Egyesületnél.
Kiknek javasolt?
Szaktól függetlenül minden pedagógusnak javasolják. Különösen hasznos lehet osztályfőnököknek a közösségformálásban, humán tantárgyakat tanítóknak a műalkotások és különböző kultúrák élményszerű közvetítésében, valamint reál tantárgyak oktatóinak, akik dramatikus eszközökkel szeretnék érthetőbbé és kézzelfoghatóbbá tenni a nehezebb elméleti kérdéseket.
Mikor?
2025. november 8., november 29., december 4., január 10., január 24. és február 7-én, azaz szombatonként 10 és 18 óra között. A két színházi nap időpontját a Radnóti Miklós Színház aktuális műsortervének megjelenése után közösen egyeztetik.
Hol?
A képzés helyszíne: BME E épülete.
Jelentkezni 2025. október 25.-éig lehet a pedkepzesbme@gmail.com email címen.
Kiemelt kép: Martin Márta (Fotó: Csoszó Gabriella)

