Valahányszor Molly Southbourne vérzett, a véréből egy gyilkos született. Halálos másolatok, akik azért jöttek e világra, hogy elpusztítsák alkotójukat. Miután elérték céljukat, a biztonság és a béke reményében összefognak: az utolsó mollyk közös otthont építenek, abban bízva, hogy megszabadulhatnak örökségüktől, a múltjukat meghatározó gyilkosságoktól. Azonban Molly Southbourne vérében sötét titkok gyűrűznek, melyek egy szovjet laborban születtek azzal a céllal, hogy beszivárogjanak a vasfüggöny túloldalán található Nyugatra. Most pedig a hidegháborús kémgépezet maradéka szeretné ezeket a titkokat visszaszerezni. Ennek érdekében hajlandóak felfedni a holtakat, és elpusztítani a Molly Southbourne utolsó másolatait körülvevő, törékeny békét.
Tade Thompson Londonban született joruba szülők gyermekeként, akik visszaköltöztek Nigériába 1976-ban, így ő végül Afrikában nőtt fel. Orvostant és szociálantropológiát tanult, majd később pszichiátriára szakosodott. 1998-ban visszatért Angliába, és azóta is ott él. A 2000-es évek óta ír; az első, Making Wolf című regénye elnyerte a Kitschies Arany csáp-díját legjobb debütálásként 2015-ben, következő műve, a 2017-es Rosewater pedig megkapta a legnagyobb presztízzsel járó Arthur C. Clarke-díjat, illetve az akkor alapított Nommo-díjat. Thompsont kitüntették az utóbbival egy évvel később a Molly Southbourne ezer halála című kisregényéért is, amely egy trilógia első kötete is egyben. Jelenleg a következő regényén dolgozik, a szabadidejében pedig imád képregényeket olvasni és jazzt hallgatni.
Tade Thompson: Molly Southbourne-trilógia (Forrás: Agave Könyvek)
Thompson eredetileg önálló kötetnek tervezte a Molly Southbourn ezer halálát, ám – feltehetőleg a hatalmas szakmai és közönségsiker hatására – később mégis a folytatás mellett döntött. Habár az első kötet sok kérdést hagyott nyitva, azok megválaszolását az olvasó fantáziájára bízva, mégis tekinthető akár lezárt, teljes értékű kisregénynek is. Akárcsak a második, a harmadik rész is éppen emiatt magán viseli a „kényszerű folytatás” minden előnyét és hátrányát. Előnye, hogy a szerzőnek így lehetősége nyílt tágítania ezt az univerzumot – rájövünk többek között arra is, hogy a Molly képességről jóval többen tudtak, mint korábban sejtettük, hiszen az egy nagyobb terv/kísérlet része volt, a zárókötetben pedig újabb érdekességeket tudhatunk meg, ugyanakkor a folytatástokból hiányzik az a fajta eredetiség és különleges hangulat, ami az elsőt annyira kiemelkedővé varázsolta.
A Molly Southbourne öröksége szinte semmit nem őriz meg az első rész horror-hangulatából, annak helyét átveszi az akció, ami gyakorlatilag a teljes cselekményt kitölti. Filmként egy roppant látványos, ám tartalmát tekintve meglehetősen lapos alkotás lenne, könyvként viszont csakis az olvasó fantáziájára van bízva, hogy mennyire élvezi ezeket a jeleneteket. Thompson ugyan nem tétlenkedett most sem, annyi cselekményt sűrített bele ebbe, az előző részekhez képest hosszabb, ám még így is kisregénynek tekinthető műbe, amennyi egy komplett mozifilm történetét kitenné, szerencsére azt a jó tulajdonságát is megtartotta, hogy ennek ellenére sem tekinthető kidolgozatlannak, összecsapottnak a zárókötet. Sajnos a legjobban sikerült részek a regény végéhez közeledve kerülnek csak elő – gondolok itt például a Mykhaila Southbourne ezer halála címet viselő, „közbenső” részre, amely visszaemlékezés a kötet igazi csúcspontja. A szerző időnként felvillantja szereplői emberi oldalát is, ez is a történet pozitívumai közé sorolható, ahogyan maga a befejezés is, amely a maga nemében kellően megható és kielégítő.
Tade Thompson: Molly Southbourne öröksége (The Legacy of Molly Southbourne), Agave Könyvek, ford. Molnár Berta Eleonóra, 160 oldal
Kiemelt kép: Tade Thompson (Fotó: David Thompson)
