„Ahova hívják az embert, ott szükség van rá” – interjú Csőre Gáborral

Hosszú évek óta oszlopos tagja a Vígszínháznak, de nemcsak a színpadon, filmekben, televíziós produkciókban is gyakran láthatjuk, hangját pedig számos főszereplőnek és reklámnak „kölcsönzi”. Nem titkolja, hogy kifejezetten jól viselte a karantént, bár az sokat segített, hogy folyamatosan volt feladata a járványhelyzetben is. Nem esett egy pillanatra sem kétségbe, de abban biztos, hogy hosszú távon nem bírná színpad nélkül. Idén egy korszak lezárul az életében, többek között erről és a jövőről beszélgettünk a közkedvelt színművésszel.

A színházi átigazolások legnagyobb meglepetése volt számomra, hogy hosszú idő után megválsz a Vígtől. Én azt gondoltam, te onnan mész nyugdíjba.

Igen, én magam is sokáig így hittem. Többször felmerült bennem az elmúlt évek során a váltás gondolata, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, már akkor is, amikor odakerültem. Marton László osztályába jártam, a Vígben töltöttem a gyakorlatomat, szinte evidencia volt, hogy oda szerződők. De az elején nagyjából öt évig szinte semmi feladatot nem kaptam. Marton fogott ott, és szép lassan elindultak a dolgok. Úgy érzem, nem voltak eredménytelenek ezek az évek, a színház összes házi díját megkaptam, volt, amit többször is. Nem dicsekvésként mondom, hanem mert ez mindig nagy megtiszteltetés volt számomra. Az elmúlt években több „elmenési hullám” volt a színházban, nagy nevek távoztak, olyankor mindig eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne máshol. Éreztem, hogy nekem is csak az utolsó szikra hiányzik. Egyszer Lengyel Tomival kaptunk egy ajánlatot, amire azt mondtam, hogy szerep ugyan, de nem szerep. Ekkor tényleg felmondtam.

Felmondtál, de végül maradtál. Marton László miatt?

Ő mindig biztatott, és megállapodtunk, hogy tv-s és filmes produkciókat is vállalhatok. Nagyon úriember volt, korrekt módon viselkedett, minden tekintetben. „Ha bármikor vissza akarsz jönni, ez az ajtó mindig nyitva áll számodra” – mondta nemcsak nekem, hanem mindig annak, aki épp a távozást fontolgatta.

Szerinted jót tesz egy társulatnak, ha évekig nincs változás a csapatban?

Nem feltétlenül, szerintem tudni kell elmenni és visszajönni is.

Változott-e nálad a helyzet, amikor szabadabban dolgozhattál a Víg mellett?

Abszolút, tulajdonképpen kinyílt számomra egy másik világ. Teljesen új lehetőségeket kaptam a televíziózással, és azért merem bátran mondani, mert mindenki tisztában van vele, hogy egy színész csak a színházból ebben az országban nem tud megélni. Családfenntartó vagyok, muszáj volt élnem a kínálkozó lehetőségekkel.

A Vígszínház életében idén komoly változások történtek, mondhatni, olyanok, mint a járványhelyzet: senki nem volt rá felkészülve. Mennyiben érintett ez téged?

Mint a szakszervezet vezetője, tudtam, hogy az igazgatóválasztásban nagyon komolyan érintett vagyok, és azt is tudtam, hogy valahova állnom kell. Nem nagyon akartam tovább asszisztálni ahhoz a helyzethez, ami korábban volt, ezért a lehető legnagyobb függetlenséget választottam a magam számára. Minden pályázóval beszéltem, tudták, hogy ez már nem az „én üzletem”, bármi lesz is a vége, eljövök. Ezt addigra már egyértelműen eldöntöttem.

Hány év volt ez végül?

A főiskolás évekkel együtt 25 évet zárok most le. Nem kevés.

Végleg vége, vagy esetleg Rudolf Péter még meg tud győzni?

Abban az értelemben nincsen végleg vége, hogy játszom még ott a korábbi szerepeimet. De egy korszak ősztől mindenképpen lezárul.

Nincsen benned keserűség?

Elrendeztem ezt már magamban. Voltak rossz és nagyon jó időszakaim. Dolgozhattam többek között Ascherrel, Forgács Péterrel, írtak direkt nekem darabot, rá volt írva a nevem a kottára. Alföldi darabjaiban is jól éreztem magam, kifejezetten szerettem vele dolgozni. Sőt, szívesen dolgoznék most is vele. Nem szeretnék keserű lenni és nincs is igazán okom panaszra.

Szerinted miért pont most fogyott el az igazgatónő körül a levegő? Lett volna alkalom erre korábban is.

Megnövekedett az a kritikus tömeg, aki már nem tudott csendben maradni. Nemcsak a színészek, a közönség számára ismeretlen kollégák, – titkárnő, sajtós, öltöztető, mindenes – mindenki úgy érezte, hogy muszáj hallatni a hangját. Számomra is megdöbbentő volt, hogy milyen sok kolléga írta alá a petíciót. Bízom abban, hogy az elindult vizsgálatnak van értelme és eredményes lesz. És mert most volt esély a váltásra. A Vígszínház esetében ez egy történelmi pillanat volt, talán most volt először lehetőség arra, hogy ne megkapja valaki a színházat. Most volt két karakteres kihívó. Talán ez is közrejátszott. Sokan mondták, nehogy már a társulat mondja meg, hogy ki legyen az igazgató. Ezzel egyet is értek, hiszen van egy irányvonal, amit meghatároz a vezetőség, és ahhoz választja a színészeket. A törvény viszont lehetőséget ad arra, hogy egy társulat egy vagy két választott képviselője véleményt mondjon az adott igazgatóról és annak tevékenységéről.

Az évad elején gondoltad volna, hogy lehet egy ilyen forgatókönyv?

Nem tartottam volna igazságosnak az élettől, ha minden marad a régiben és megy tovább. Pindroch Csabát idézném, neki pedig Csiszár Imre mondta, hogy a Jóisten mindig x-re játszik. Aztán, hogy neki mi az x, vagy nekem, esetleg ki kapott x-et az majd kiderül. Reménykedem abban, hogy a Rudolf Péter pályázatában lévő humánus és fundamentalista elvek, – és itt ezeket csak jó értelemben gondolom és mondom – teret nyernek és meg tudja valósítani azt, amit szeretne. És remélhetőleg ehhez a társulat is jól tud majd viszonyulni. Csányi János mondta, hogy akkor borult fel minden a Vígben, amikor a feje tetejére állították az í betűt.  Így utólag visszatekintve, azt kell mondanom, van ebben valami.

És mi történt, amikor híre ment, hogy távozni készülsz?

Felpezsdült körülöttem az élet. Hívtak több helyre Pesten, vidékről is, bevallom jólesett. Még ősszel kezdtem el próbálni a Tháliában, ahova Schell Juci hívott. A bemutató után szólt, hogy szeretnék, ha mennék hozzájuk. Megtiszteltetés volt, azt vallom, ahova hívnak, ott szükség van rád. A következő évadtól oda tartozom. Olyan kollégákkal játszhatok, akiket emberileg is becsülök és szakmailag is nagyra tartok. Sok barátom is játszik ott, nem idegen a terep. Más lenne a helyzet, ha mondjuk a Katonába hívtak volna.

A Legszebb férfikor című előadás nyilván marad, de milyen új feladatok várnak rád a Tháliában?

Igen, ez viszonylag friss darab, decemberben volt a bemutatója, és a járvány miatt nem is játszottuk sokat. Valló Péter rendezte, igazi kihívás vele dolgozni, óriási iskola, tényleg örömjáték. Két új darabom is lesz, Juci azt ígérte szeretni fogom mindkettőt. Hiszek neki.

Munkával vagy pihenéssel fog telni a nyár?

A Magyar Krónika című kulturális műsort csinálom, nagyon izgalmas témákkal foglalkozunk minden alkalommal. Élvezem a forgatásokat, nagyon örülök a lehetőségnek. Idén nem utazunk el, itthon pihenünk. A horgászat mellett rákaptam a vadászatra is, de nagyon szívesen SUP-olok a Dunán, felszabadító érzés, mindenkinek ajánlom. Szeretem, ha új impulzusok érnek.

A gyerekeid már nagyok, a pályaválasztás valószínűleg eldőlt náluk. Egyiküket sem vonzotta soha a színpad?

Büszke vagyok rájuk, a lányom most megy egyetemre elég magas pontszámmal, a fiamat jelenleg az informatika világa köti le. Soha egyiküket sem érdekelte különösebben a színpad, és az az igazság, hogy ennek én nagyon örülök.

 

Steindl Gabriella írása

Kiemelt kép: Csőre Gábor (Fotó: Steindl Gabriella)