Négy év után újabb Joanne Harris-regény került a hazai könyvesboltok polcaira, ráadásul a Mint a pók a kulcslyukon egy ismerős közegbe, a St. Oswald fiúiskolába kalauzolja el újból az olvasókat.

A patinás, több mint ötszáz éves múlttal rendelkező yorkshire-i gimnázium, a St. Oswald fiúiskola életében bekövetkezik az elképzelhetetlen: Rebecca Buckfast személyében kinevezik az intézmény élére az első női igazgatót. Rebecca elszánt, ambiciózus nő, aki mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen ebben a férfiak uralta világban. Miközben a tanárok és a diákok próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, újabb esemény forgatja fel az iskola életét: Roy Straitley latin tanár tanítványai az iskola új szárnyának építkezésén emberi maradványokat fedeznek fel. Staitley azonnal értesíti az igazgatónőt, ám amikor beszámol neki a fejleményekről, úgy érzi, hogy a nőt nem éri váratlanul a holttest felbukkanása. Vajon köze van a holttestnek Rebecca múltjához és ahhoz, hogy a bátyja sok-sok évvel ezelőtt eltűnt, ő maga pedig bátyjának egykori iskolájában vállalt tanári állást? A nő kész elmesélni élete történetét Stratileynek, a kérdés csak az, mennyire lehet megbízni az emlékeiben, mennyire őszinték a szándékai, és vajon mire készül most…

Joanne Harris 1964. július 3-án, Yorkshire-ban látta meg a napvilágot, angol édesapa és francia édesanya gyermekeként. Cambridge-ben modern és középkori nyelvészetet tanult, majd számos heroikus, de kudarcba fulladt próbálkozás után (volt rockzenész, gyógyfűkereskedő, könyvelő) engedett a gének parancsának, és egy leeds-i fiúgimnáziumban helyezkedett el franciatanárként. Itt 12 évig tanított, és ez idő alatt jelentette meg első három regényét. Legismertebb regénye a az 1999-es Csokoládé, amelyből egy évvel később Juliette Binoche, Judi Dench és Johnny Depp főszereplésével nagy sikerű filmet is forgattak. Ezt követően sorra jelentek meg Harris a kulináris élvezeteket, érdekes helyeket, a vidéket, Franciaországot középpontba állító romantikus regényei, útleírásai, de a szerző több más műfajban is kipróbálta magát: írt novellákat, fantasyt, krimit, pszichotrillert és szakácskönyvet is.

A St. Oswald magániskolában játszódó kötetekben Harris sötét oldala jelenik meg, és a szerző biztos kézzel, egyszerre szórakoztató és elborzasztó módon mutatja meg nekünk az emberi lélek egészen bizarr oldalait. A sorozat első része, az Urak és játékosok 2005-ben jelent meg (magyarul 2006-ban), a második Kékszeműfiú címmel 2010-ben, a harmadik, A St. Oswald fiúiskola pedig 2016-ban (magyarul egy évvel később). A kötetek az előzmények ismerete nélkül, önmagukban is megállják a helyüket – mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy Harris maga sem folytatásos regényekként tekintett rájuk, ezért is az 5-6 év szünet az egyes részek megjelenése között. (Érdekesség, hogy a Csokoládé-sorozat is hasonlóképpen nőtte ki magát tetralógiává: a Csokoládécipő 2007-ben, a Csokoládés barack 2012-ben, Az eperszedő 2019-ben látott napvilágot.)

„Egy gyermeket eltávolítani a világból olyan, mintha egy Jenga játékból kivennénk egy tartókockát. Minden meginog. Minden ledől.”

Az egyetlen, ami közös ezekben a St. Oswald fiúiskola-regényekben, hogy mindegyik a szerző által kitalált angliai faluban, a yorkshire-i Malbry-ban játszódnak. A korábbi részekben Roy Straitley és más szereplők narrációjában leshettünk be az épület falai közé, amelyek minden alkalommal kellemes borzongással tölthették el az olvasót. A Mint a pók a kucslyukon nagyjából egy évvel az utolsó kötet eseményei után játszódik (ismételten hangsúlyozzuk: nem szükséges az előzmények ismerete), immáron egy új igazgatóval, aki cseppet sem vallja a konzervatív nézeteket: a régi hagyományokon változtatni kíván, az iskolát a lányok számára is megnyitja, valamint új tornacsarnokot épít. Ez utóbbinál találják meg a holttestet, amely végül rengeteg sötét titkot hoz felszínre. Rebecca Buckfast arra kéri Straitley-t, hogy ne értesítse még a hatóságokat, inkább hallgasson meg egy történetet, amelyet ő mesél el neki.

Innentől kezdve a cselekmény végig két szálon fut: először 1970-es évek elejére térünk vissza, amikor Rebecca még csak ötéves volt. Ekkor tűnt el a bátyja, Conrad, amely akkoriban elég nagy port kavart a városban, a sajtó kiemelten foglalkozott az esettel, sőt, még egy könyv is megjelent erről. A múltbarévedés 1989-ben folytatódik, a nő ekkor vállalt tanári állást a King Henry fiúgimnáziumban, hogy felidézze azokat az emlékeket, amelyeket olyan mélyen temetett el magában. Rebecca személyében egy ambiciózus, elszánt nőt ismerhetünk meg, akinek egy férfiak uralta zárt világban kell helyt állnia – amely most sem könnyű, de évtizedekkel korábban még kevésbé volt az. Elbeszéléséből megismerjük a múltját és a motivációt is: többek között láthatjuk, hogy a szülei által istenített Connor eltűnése után a kislánynak még kevesebb szeretet és törődés jutott, ennek következtében Rebecca már elég korán elhatározta, hogy kitör ebből a családi közegből. Ahogyan a magyar változat címe is utal arra, a történet olyan szövevényes, mint a pókháló, de ebben az esetben cseppet sem egyértelmű, hogy melyik szereplő válik pókká és melyik léggyé, az áldozattá. Rebecca esetében nehéz eldönteni, hogy mennyi igaz abból, amit mesél, hiszen rengeteg manipulációnak lehetünk szemtanúi, a saját magáról alkotott képe pedig ugyanennyire bizonytalan, hiszen ennek kialakításában nagy szerepe volt a szüleinek, és annak, ahogyan bántak vele.

„Sosem értettem, miért tekintenek minket a férfiak a gyöngébb nemnek. A nőket állóképességre teremtették. Ha a férfiaknak csak a felét kellene elviselniük annak, amit egy nőnek kell – menstruációt, gyerekszülést, hormonális hullámzást, klimaxot –, a napi füttyentések, gúnyolódás és elfojtás súrlódásairól nem is beszélve, már zokognának.”

A regény másik különlegessége, hogy az egyes részek a görög mítoszok alvilági folyó- és helyneveit viselik, amelyek szimbolikájában erősen kapcsolódnak a történet szakaszaihoz: Akherón (a Bánatot hozó folyó), Kókütosz (a Jajveszékelés folyója), Léthe (a Feledés folyója), Phlegethon (a Tüzes folyó), Sztüx (a Gyűlölet folyója), Mnémoszüné (az Emlékezés folyója) és így tovább. És mintha mi magunk is beleültünk volna egy csónakba, amely végighalad ezeken a folyókon, olyan maga a történet: eleinte lassan csordogál, de később egyre sebesebbé válik. Maga a cselekmény nem mondható akciódúsnak, de Harris mégis mindvégig fenntartja az érdeklődést és a fesztültséget, amely az elejétől a végéig aljas módon kúszik be a bőrünk alá. De talán még a könyv befejezése után is ott marad.

Joanne Harris: Mint pók a kulcslyukon (A Narrow Door), ford.: Szűr-Szabó Katalin, Libri Kiadó, 508 oldal

Kiemelt kép: Joanne Harris: Mint pók a kulcslyukon (Szerzőportré: Murdo Macleod/The Guardian)