Nem esett messze az alma Ádámtól

A Radnóti Színház egy izgalmas projekttel indította a 2017/2018-as évadát, Anders Thomas Jensen mára már klasszikusnak számító Ádám almái című filmjét vitték színpadra. A rendező Szikszai Rémusz, aki nagyon otthonosan mozog a filmadaptációk világában, hiszen az idei Vidor-fesztiválon két díjat is kiérdemelt (legjobb nagyszínpadi mű, legjobb rendezés) Tarantino első művéből készített rendezésével, a Kutyaharapással.

László Zsolt játssza Ivant, a mindig vidám és derűlátó, kicsit félnótásnak tűnő papot, aki egy szociális intézményt vezet, melynek fő célja a börtönből szabadult rabok társadalomba való visszailleszkedésének elősegítése. A parókián hárman élnek vele, Paul (Bálint András), aki egy koncentrációs táborban volt őr, Khalid (Rusznák András), a pakisztáni rabló, aki benzinkutakra specializálódott, és Gunnar (Schneider Zoltán), a volt teniszező, akinek az élete egy vonalon túl ütött labda miatt ment tönkre.

Közéjük érkezik meg Adam, aki leborotvált tarkóján horogkereszt tetoválást visel, nem akar senkivel szóba állni, és első dolga kiakasztani egy Hitler portrét a szobájába. Pál András a nyitójelenetben hosszasan háttal áll a nézőknek, nem látjuk az arckifejezését, miközben Ivan mindent megtesz azért, hogy szóra bírja. Az első mondatok akkor hangzanak csak el, amikor közösen meghatározzák, hogy az intézményben töltött idő alatt Adam milyen feladatot fog elvégezni. Az lesz a célja, hogy süssön egy almáspitét annak a fának a terméséből, amely a templomkertben áll.

Ettől kezdve minden szereplőről egyre többet tudunk meg, és a vicces epizódokat sorra követik a megrendítő részek. Menedéket keres a férfiak között Sarah, aki attól retteg, hogy beteg gyermeket fog a világra hozni, Khalid gépfegyverrel lövi a madarakat, amelyek megtámadják az almákat. Gunnar egy éjszaka belopózik Adam szobájába, hogy átnézze a holmijait, hamarosan pedig Paul halálos ágya mellett találjuk Ivant. A kórházi jelenetekben tűnik fel a színen Gazsó György, aki a legszórakoztatóbb mellékszereplő a darabban, a nézőtér hangosan nevet a morbid poénjain.

Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy derül ki egyre több minden Ivan rettenetesen nehéz életéről Adam számára, és ahogy a neonáci börtönviselt férfi szívében is szánalom ébred a pap iránt, úgy kezdünk el mi nézők is egyre jobban szimpatizálni László Zsolt figurájával. Pál András karaktere nagyon nagy utat jár be a darab végére. Mire Jób könyvén keresztül az almáspite közelébe jutunk, aminek elkészítésében vagy isten vagy az ördög folyton gátolni próbálja, addigra egy szerethető, régi elveit elhagyó, neonáci barátainak hátat fordító ember válik belőle.

A jelmezek híven követik a filmben szereplő viseleteket, a színpad nagyon ügyes tagolásával pedig minden fontos helyszínt meg tudtak jeleníteni az alkotók, melyek a vászonról is ismerősek lehetnek. Nagyon erős hangulatot teremt a színpadkép, sokkal színesebb, mint amit a plakát alapján várhatnánk.

A színházélmény után késztetést érez a néző, hogy a filmet is megnézze, ha még nem látta azért, ha meg már látta, akkor összehasonlítás végett. Engem már a 3. percben kellemes meglepetés ért, Gunnart 2005-ben Schneider Zoltán szinkronizálta, ugyanezt a szerepet játssza most is. A színházi élmény természetesen erősebb, hiszen a színészek olyan energiákat mozgatnak a színpadon, amik a vászonról sosem köszönhetnek vissza ennyire intenzíven, ezért javaslom, hogy nézzétek meg a Radnótiban, #menjetekszinhazba.

Kiemelt kép: Olvasópróba, középen Szikszai Rémusz (fotó: Radnóti Színház Facebook oldala)