Ad valamit, amire az ember vágyik, de mégse azt

Február 20-án a Rózsavölgyi Szalon ismét ősbemutatót tartott, Tóth Krisztina első színdarabját Pokémon go címmel Csizmadia Tibor rendezésében láthatják a nézők. A szerző a Szalon felkérésére egy átütő erejű családi drámát írt, melynek szereplőiben mindannyian magunkra, a környezetünkben élőkre ismerhetünk. Ezért is hat olyan erősen a darab.

A színpadon mindössze egy ágy és egy asztal kap helyet néhány hokedlivel, a színészek ezeket mozgatva váltanak a különböző helyszínek között, amelyek követésében a háttérbe vetített képek is segítik a nézőt. Enyvvári Péter díszlettervező kihasználja a nézőtér adta lehetőségeket is, a művészek egy-egy jelenetben kilépnek közénk, ami csak fokozza az érzetet, hogy régi ismerősöket látunk, akik a cselekmény előre haladtával egyre közelebb kerülnek hozzánk.

Feri (Debreczeny Csaba) és Adrienn (Bozó Andrea) egy nyolcadik emeleti panellakásban élnek, hosszú ideje tervezik, hogy elköltöznek, ám a férj munkanélkülisége, a feleség tanári fizetése megnehezíti a helyzetüket. Fiúk, Gabika (Hunyadi Máté), Pesten tanul a Színművészeti Egyetemen, kollégiumban él. Barátnőjével, Dorkával (Ladányi Júlia), érkezik a klasszikus vasárnapi családi ebédre, ahol a nagymama (Tímár Éva) várja őket a vidéki házban húslevessel. Ide toppan be a mindig jókedélyű Józsi (Sztarenki Pál), a szomszéd.

Az első felvonás nagyon jó hangulatú, repkednek a poénok, egyre másra bólogatunk a nézőtéren, össze-össze mosolygunk, még akkor is, amikor elkezdenek kibontakozni a szereplők személyes drámái. Gabika félszegen meséli el, hogy mennyire idegennek érezte magát először a pesti közegben, főleg az egyetemen kívül. Dorka először bezárkózik, amikor a családja kerül szóba, de végül csak bevallja, hogy az apja bántalmazta, és legjobb barátja a macskája volt, csak Mircinek mesélhette el a borzalmakat, amiket átélt. A két fiatal színész, Ladányi Júlia és Hunyadi Máté, a Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatói, nagyon szépen oldják meg a közös jeleneteket, őket nézve úgy érezzük, hogy számukra van remény, az ő életük rendben lesz.

Feri a virtuális világba menekül a valóság elől, egész nap pokémonokat keresgél a telefonjával. Debreczeny Csaba kapja a legviccesebb mondatokat, váltogatja a favicceket a tömény szarkazmussal, nagyon jól ellensúlyozza a drámai kicsengésű helyzeteket. Közben Adrienn egyre súlyosabb személyes problémákkal küzd, amikről senkivel sem tud beszélni. Még Namával sem, aki ugyan meghallgatja, de fel sem fogja igazán, hogy milyen kilátástalan helyzetbe sodródott az egész család, csak a saját valóságát látja. Az ő kapcsolatukban érezni a legtöbb elfojtott feszültséget, a kimondott és kimondatlan szavak súlyossága egyre jobban ránk nehezedik. Bozó Andrea és Tímár Éva a második felvonásban lévő közös jelenetükkel megfagyasztják az egész nézőteret, döbbenten nézzük, hogy milyen abszurd a köztük lévő anya-lánya kapcsolat.

Józsi a darab legösszetettebb figurája, Sztarenki Pál fantasztikusan hozza a vidéki mindenhez értő ügyeskedőt, aki jó dumájával teljesen képtelen dolgokra képes rávenni bárkit. A darab elején csak nevetgélünk rajta, nem tudjuk komolyan venni, ám a második felvonásra olyan tényező lesz, aki teljesen összekuszálja az amúgy sem egyszerű szálakat.

Tóth Krisztina első darabjában tökéletesen mutatja be, hogy az egymással szoros kötődésben lévő emberek is mennyire magányosak tudnak lenni, hogy az önzés milyen vakká tesz bárkit a világra. A kezdeti könnyed hangnem egyre komolyabbá válik, a sorban érkező fordulatok egyre jobban ránk telepszenek, amikor azt hinnénk, hogy nem lehet tovább fokozni a drámát, akkor még elhangzik egy-egy mondat, ami megüt minket. Mégis, a zárójelenet feloldja a bennünk felgyűlt feszültséget, rossz érzéseket, és úgy bocsát minket utunkra, hogy egy kicsit más szemmel leszünk képesek nézni a saját problémáinkat. Fontos darab, nézzétek meg, #menjetekszinhazba.

Kiemelt kép: Jelenet a Pokémon go című előadásból (fotó: Éder Vera)