„Abba születtem bele, hogy csak a színház létezik” – interjú Jordán Adéllal

2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor osztályában, egy rövid egri kitérő után 2006-ban a Katona József Színház társulatába szerződött, ahol ő játssza a zajos sikert arató Ascher Tamás Háromszéken című előadásban Tordán Lédát. A szerepet Pintér Béla kifejezetten neki írta, alakításáért elismerte a Kritikusok Céhe, megkapta a Vastaps-díjat és beválasztották a KULT50-be is. Ebben az évadban két bemutatóra is készül, sőt több zenés projektben is látható lesz. Jordán Adéllal beszélgettünk.

Nemrég kaptad meg a Kritikusok Céhétől a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Különleges este volt, édesanyád életműdíjat kapott, édesapádat pedig a Szombathelyen végzett munkájáért ismerték el.

Nagyon jól esik az elismerés! Elképesztő volt az egész, családi összejövetellé alakult. Mindenki azon viccelődött, hogy egy klán vagyunk, színész-maffia, csak úgy zsebeljük be a díjakat, nagyon jól jött ki. Mindhármunknak nagyon fontos volt ez az este, mindenki büszke volt mindenkire.

Az egész előző évadod nagyon sikeres volt, Vastaps-díjat kaptál, bekerültél a KULT50-be is.

Én is azt érzem, hogy most nagyon jó szelek fújnak szakmailag, nagyon jól érzem magam a Katonában. Szeretem az előadásokat, amikre bejárok, mindegyiket másért, és kíváncsian várom az új feladatokat is, hiszen azok is lesznek bőven. Úgy érzem, mintha a külvilágból nagyobb figyelem esne rám, és ebben nagy érdeme van Bélának (Pintér Béla – a szerk.) is. Már játszottuk A bajnokot, amikor az egyik előadás után egy mély beszélgetés alkalmával elpanaszoltam neki, hogy úgy érzem, nem vagyok elég menő, hogy nem ismernek el eléggé… akkor azt mondta, hogy rendben, akkor ír nekem egy olyan szerepet, amire biztos, hogy díjat fogok kapni. És akkor megírta nekem Tordán Lédát, aki olyan, mint Jordán Adél erdélyi alteregója. Sok esetben belőlem indult ki, csak egy picit…

Naivabb?

Igen! Meg máshogy gondolkodik bizonyos dolgokról, de nagyon sok vonást megtartott, ami a sajátom. Na, és tényleg díjat kaptam érte. Főszereplőt akartunk, de majd legközelebb az is összejön (nevet).

Milyen volt maga a próbafolyamat? Segített a hasonlóság?

Nagyon jól rá tudtam hangolódni, könnyű volt tulajdonképpen. Apránként kaptuk meg az anyagot, így olyan volt, mintha egy regényt olvasnánk, aminek már nagyjából tudod a végét, mert mesélték, de hogy hogyan kanyarodik oda… azt nem tudtuk. Szépen lassan bontakozott ki előttünk a történet.
Nagyon szeretem Béla instrukcióit, mert tiszták, egyszerűek. Ezt elsősorban az elemzésére értem, úgy tudja átadni a saját művét, ahogy azt kigondolta. Mindig azt szeretné látni a színpadon, amit leírt a példányba, ahogy az adott jelenetet eltervezte, ebben nagyon szigorú, de közben meg, ha rátalálsz a rendszerre, akkor szabadon alakíthatod egyedivé a szereped. Jól esik, hogy ha azt mondja, hogy „Adél, ez most túl színészes volt!”, akkor értem, hogy mit akar, hogy egy kicsit belülről fogalmazzak, hogy egyszerűbb legyen az egész. Nagyon szeretem Béla gondolkodásmódját, azt, hogy határozottan látja, hogy mit akar, és ezt képes egyszerű képekben kifejteni.

Akkor ezek szerint nem kellett sokáig keresgélned magadban Lédát.

Nekem ez nagyon jött, egyszerűen áradt belőlem ez a szerep. Az erdélyi dialektusra is nagyon hamar rátaláltam. Megkértem Lestyán Attilát, aki Háromszék környékéről való, hogy mondja fel nekem a szövegeket. Ahogy hallgattam vissza őket, nagyon gyorsan ráéreztem, az utolsókat szinte már nem is kellett rögzíteni, mert rögtön tudtam úgy beszélni. A nagymamám most volt 99 éves, egy erdélyi hölgy vigyáz rá, amint meghallottam a beszédét, azonnal tudtam, hogy onnan származik, és tudtam ugyanúgy válaszolni neki. Nagyon közel áll a lelkemhez és a szívemhez Tordán Léda, és maga az előadás is, nagyon ritka és boldogító az ilyen találkozás színész és a szerepe között.

Változott az előadás a bemutató óta?

Annyiban, hogy a nézők reakciója más, mert kevesebb bennfentes jön most már, így sokkal jobban működik a meséje, a története, a drámája. Az első időkben, amikor Tomi (Keresztes Tamás – a szerk.) bejött, mint Ascher Tamás, nem tudott megszólalni, mert akkora őrjöngés volt, hogy ez mekkora metamorfózis. Valóban az. Ha meglátom őt takarásban, van úgy, hogy én is Aschernek nézem, pedig tudom, hogy van vele jelenetem… annyira elképesztő. Most már olyan emberek jönnek, akik többnyire nem tudják, hogy Ascher Tamás pontosan hogy néz ki, csak egy rendezői sztereotípiát látnak, így a történetre figyelnek, és nem azt keresik, hogy milyen többletjelentése van egy-egy mondatnak, mozdulatnak.

Maga az előadás nem feltétlenül változott, bár most bent volt Máté Gábor, a beugrók miatt újranézte, és azt mondta, hogy nagyot fejlődtünk. A nézők is nagyon sokat segítenek ebben, mert amikor beülnek, akkor jönnek velünk és a történettel, és nem agyalnak felesleges dolgokon közben (mosolyog).

Akkor érdemes lenne nekem is újranézni.

Képzeld el, hogy szokták mondani, és nem tudom, hogy ez más színházakban is így van-e, hogy a Katonában az előadások folyton fejlődnek. Szó sincs elhanyagolódásról, friss minden darab. Folyamatosan dolgozunk rajtuk, 3-4 év után is viszünk be új ötleteket. Most vették le a Portugált, ami 400 feletti előadásszámot élt meg, de Szirtes Áginak még az utolsó ötnél is eszébe jutott egy szép gesztus, amit belerakott, még akkor is fejlődött a szerep. Nincs olyan, hogy fél gőzzel játsszunk. A rendezők is odafigyelnek a darabjaikra, Aschernál minden második előadás után megbeszélés van, de ilyen Máté Gábor, Gothár Péter és Székely Kriszta is. Mi itt mind az ügyért vagyunk, hogy ezek az előadások jók legyenek. Olyan emberek vannak itt összeválogatva, akik szeretik a munkájukat, egymást, és a Katonát is.

Tavaly főszerepet játszottál a Háztűznézőben is.

Nagyon izgalmas feladat volt, és az is fejlődik, abszolút bátran kísérletezünk ezzel is a mai napig. Nagyon szeretek Ascherrel dolgozni, mert nála is pontosan lefektetett mérföldkövek vannak, az egész csapat számára lerakja a pontokat, ami mentén haladni kell. Ascher szétszed, majd összerak újra. Az első felvonás végén van egy jelenetünk, ahol minden szereplő a színen van, ez elképesztően szépen meg van hangszerelve, hogy ki, mikor és hogy rezdül, mikor reagálunk egyszerre… elképesztő koncentrációt igényel, Ascher részéről pedig nagyon pontos vezénylést.

Ez egy nagyon szép szerep, Ernőé (Fekete Ernő – a szerk.) is és az enyém is, de Tomi is brillírozik benne, és nagyon szeretem benne Andit (Fullajtár Andrea – a szerk.) és mindkét Zolit (Rajkai Zoltán és Bezerédi Zoltán – a szerk.) is… de mindenkit fel kéne sorolnom.

Ebben az évadban milyen feladataid lesznek?

Képzeld el, hogy azt kértem, hogy a magas előadásszámom miatt idén csak egy darabban legyek benne, és ezt nagyon rendesen be is tartották. Aztán elképesztően elkeseredtem, mert megtudtam, hogy Székely Kriszta rendezi a Platonovot, és ebben én így nem lettem volna benne, mert Zsámbéki Gáborral dolgoztam volna a Lorca darabon. Végül az a szerencse történt, hogy Juci (Rezes Judit – a szerk.) kisbabát vár, így átvettem a szerepét a darabban, én leszek Szofia Jegorovna.

Krisztával az Ithakában dolgoztatok már együtt, mondhatjuk, hogy ismered rendezőként?

Az Ithaka konstrukciója nem az, hogy jeleneteket elemeztünk, nincsenek benne szerepívek… nagyjából Ervin az egyetlen, aki utat tudott bejárni benne. Én voltam a szirén, ami inkább egy énekes feladat, amit egyébként nagyon szerettem. Szóval azt még nem tudom pontosan, hogy Kriszta hogyan vezeti végig a színészt, de azt tudom, hogy a rezgésszámát nagyon bírom, nagyon nyugodt ember, jó a közelében lenni.

20 éve volt már egy legendás Platonov bemutató a Katona nagyszínpadán, amit én csak DVD-n láttam, tehát tulajdonképpen ideje is elővenni. Eddig volt valami nagy tisztelet a korábbi előadások felé, hogy azokhoz nem nyúlunk… de most azt érzem, hogy a tisztelet ugyanúgy megmarad, sőt még jobban fel is elevenedik majd (mosolyog). Csodálatos szerepek vannak benne, színészileg egy aranybánya, ajándék… itt aztán lehet majd gondolkodni, meg elemezni.

A második bemutatód Zsámbéki Gáborral lesz.

Igen, Lorca Öt év múlva című műve. Nem ismerem a darabot, azt mondják, hogy elég abszurd Lorcához képest, nagyon kíváncsi vagyok rá. Régen dolgoztam együtt Zsámbékival, azt érzem, hogy ő is jól fog esni, kicsit hallgatni őt, mert őt nagyon jó hallgatni (mosolyog).

Vannak külsős felkéréseid?

Képzeld, voltak mostanában, de nemet mondtam rájuk az időhiány miatt, szükségem van szabad estékre, hogy töltődhessek máshonnan. A Katona nagyon laza ilyen téren, ha valamire úgy érzem, hogy feltétlenül mennem kell, akkor elengednek, de egyelőre most úgy döntöttem, hogy nem.

Koncert felkéréseket fogadok el inkább, vannak Cseh Tamás estjeim, énekeltem a Budapest Bárral és van a Like a Rolling Stones is, amiben színészek énekelnek 60-es, 70-es és 80-as évekbeli slágereket, ezeket nagyon szeretem. Illetve van most egy iszonyatosan megtisztelő felkérésem is, Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetője megkért, hogy az újévi koncertjükön legyek az énekesük. Január 1-jén lesz a Kongresszusi Központban. Ezt például az Ascher Tamás Háromszéken hozta, Fegya hallott benne énekelni, és érezte a hajlításokon, hogy a klezmer sem állhat távol tőlem. Már három hete nagyban próbálok, jiddish, francia és orosz szövegekkel fogok dalokat énekelni, nagy kihívás, de nagyon jól esik már az otthoni gyakorlás is, és ehhez majd még megérkezik a zenekar is… Fesztbaum Béla lesz a partnerem, akinek szintén nagyon örülök, mert nagyon szeretem őt és még sosem dolgoztunk együtt.

Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy magányosnak érzed magad a szakmán kívül, ez változott azóta?

Az biztos, hogy vágyom arra, hogy nyissak kifelé, ami nem feltétlenül a színházat és a színházi embereket jelenti. Most például jóga oktatói képzésre járok, voltam már elvonuláson is, sokat meditálok. Vagy inkább úgy mondom, hogy próbálok meditálni (nevet). Igyekszem sokkal többet lenni a természetben, holnap is megyek lovagolni például. Egyáltalán nem unatkozom a színházon kívül, sőt. Jól esik az is, ha be kell jönnöm és az is, ha nem (mosolyog).

Akkor mondhatjuk, hogy minden területen jól érzed magad most.

Azt hiszem, hogy nagyon erős változásokon megyek most keresztül, ami akár ijesztő is lehetne, de valahogy nagy nyugalommal állok hozzá és kíváncsisággal. Ez a sok kifelé nyitás is egyfajta erős változás ahhoz képest, hogy abba születtem bele, hogy csak a színház létezik. Ha most kérdezel erről, akkor azt tudom mondani, hogy éppen ma igen, jól vagyok, de lehet, hogy ha holnap kérdezel, akkor azt mondanám, hogy kevésbé, holnapután meg nagyon jól megint… (mosolyog).