Nem volt egyszerű összehoznunk a személyes találkozót, de megérte türelmesnek lenni: a fiatal zeneszerző olyan lelkesedéssel mesél a munkájáról, hogy nincsen az a botfülű személy, akinél ne nyerne új értelmet a zene megítélése. „Annyi minden van, amit szavakkal nem lehet kifejezni, erre mind kiváló a zene” – vallja, és ma már a szülei is egyetértenek vele, pedig korábban az építész pálya felé próbálták terelni. Rengeteg munka vár rá az évadban itthon, de számos felkérése van folyamatosan Olaszországból is. Októberben pedig a Budapest Music Center Eötvös Péter Alapítvány nemzetközi zeneszerzői kurzusán is részt vehet, ugyanis a hat szerencsés kiválasztott között van. Dobri Dániellel beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Blaskó Borbála volt, aki téged kérdezett: Dobri Dániel zeneszerzőtől kérdeznék, akivel sokat dolgozunk együtt, mozgáskórusokkal foglalkozik. Miért vonzódik vagy mi az, ami megfogta ebben a műfajban?

Jó kérdés. Ebből a témából írom a doktori dolgozatomat, a címe a Kórusművészet teatralitása.

Mit kell pontosan ez alatt érteni?

Egészen pontosan a kórus zenében végbemenő zenedramaturgiai folyamatokat elemzem, és kutatom. Hogy miért más a vokális zene teátrális vagy dramaturgiai hatása, mint a hangszeres zenéké.

És sikerült megtalálnod a választ?

Még nem, de dolgozom rajta. Ez egy hosszabb folyamat, most még ott tartok, hogy magával a zenedramaturgiával foglalkozom. Ez az első lépés, ahhoz hogy tovább tudjak lépni. Először a zenedramaturgia jelentését és működését definiálom. Ebben a mélységben ezzel a témával nem sokan foglalkoztak eddig Magyarországon.

Dobri Dániel (fotó: Dobri Dániel facebook)

De neked erre szükséged van? Kell, hogy ezt ilyen mélységben tudd?

Ez egy óriási segítség lesz a zeneszerzői tevékenységemhez. Szeretek írni, szeretek beszélni arról, amit csinálok. Nagyon fontosnak tartom, hogy az a zene, amit én írok, az ne csak és kizárólag a szakmának szóljon és ne szűk komolyzeneértő közegnek, hanem minél több emberhez eljusson. De ezt nem úgy próbálom elérni, hogy csúnyán fogalmazva lebutítom a zenei eszközöket, amikkel dolgozom, hanem inkább tudatosan, pontosan próbálom megfogalmazni, magamnak is, hogy mi az a cél és irány, amit a zenémmel szeretnék elérni. A zenedramaturgiában az is fontos, hogy mit jelent számomra, és ebben már egész sokáig jutottam. Úgy írok zenét, hogy annak a legfontosabb szándéka mindig a történetmesélés. Csak ez a történet nem a beszélt nyelven keresztül fogalmazódik meg, hanem a zenei nyelvezeten keresztül. Hogy milyen eszközökkel történik, az már részletkérdés, nem a stílus fontos, hanem a zenei mondanivaló és a zenén keresztüli történetek elmesélése. De hogy ebben a kórus kapcsán mire jutok, még magam sem tudom. (nevet)

Mi volt az első komolyabb kapcsolatod a zenével, ami aztán „odáig fajult”, hogy kutakodj és doktorira készülj?

14 éves koromtól készültem zenésznek, egészen pontosan jazzgitárosnak. Zalaegerszegi vagyok, a szombathelyi Lamantin jazz tábor volt az első zenével kapcsolatos komolyabb mérföldkő az életemben, ami elképesztő hatással volt rám. Gyerekként jártam zeneiskolába, hegedültem, és bármilyen furcsa, még a szolfézst is szerettem. Nem volt ezzel az egésszel komoly szándékom, és a gyakorlást sem vittem túlzásba. A tanulás is jól ment, különösen jó voltam matekból és fizikából, a szüleim azt szerették volna, hogy építész legyek. De engem a gitározás és a zenekarcsinálás jobban érdekelt akkoriban.

És csináltál magadnak zenekart?

Igen, ebben elsősorban az motivált, hogy a nulláról létrehozzunk valamit. Lépésről lépésre haladtam, csináltunk egy Pertu névre hallgató jazz band-et, ami nagyon hamar kifutotta magát, mert abban az időben semmi ilyesmi nem volt a környéken. 15 éves korunkban csináltunk egy demót, csak úgy magunknak. Anyukám viszont bevitte a felvételünket az akkoriban nyílt egerszegi jazz klubba, szóval, ha innen nézem, akkor tudattalanul is ő volt az első menedzserünk. (nevet) Mivel egyfajta hiánypótlók is voltunk, egyre több lett a fellépésünk, amivel együtt jöttek a sikerélmények is. A jazz klub is főként nekünk köszönhetően lett népszerű, híre ment az egésznek, elkezdtek a színházból is oda járni. Így ismertem meg Bagó Bertalant, aki akkor a zalaegerszegi színház főrendezője volt. Nem volt nehezített a pálya, mert abban az időszakban a kosármeccseken, a focin és a színházon kívül nem nagyon volt szórakozási lehetőség a városban. A mi klubkoncertjeinken viszont kialakult egy jó közösség, és nekem a legnagyobb élményt a zenén keresztüli kommunikáció nyújtotta az egészben. Ez fogott meg a leginkább. Aztán Berciék meghívtak egy színházi gálára fellépni, kisebb dolgokat írtam is nekik, és szép lassan a munkából barátság is lett. Így kerültem kapcsolatba a színházi világgal.

Azóta pedig számos hazai színházban is dolgoztál. Most konkrétan hova tartozol?

A székesfehérvári Alba Régia Szimfonikus Zenekarnál dolgozom, mint kortárs művészeti vezető, ez a főállásom. És mint rezidens zeneszerző, emellett a Színház és Filmművészeti Egyetemen a doktori iskolát csinálom, ami a másik és fontos része a szakmai életemnek, a harmadik pedig, ami jó esetben a legtöbb időmet tölti ki, a zeneszerzés.

Jordán Adél, Dobri Dániel és Karaifáth Orsolya (fotó: Dobri Dániel facebook)

Zenét hogy szerzel? Vársz az ihletre, vagy leülsz 8-16-ig, és olyankor csak azt csinálod?

Változó. Most egy preparált zongorás darabot írok Kiss Péter zongoraművész és az ISON felkérésére. Ez azt jelenti, hogy a zongora húrjait kipreparálom különböző anyagokkal, és ennek köszönhetően egészen új hangzások szólalnak meg a hangszeren. Ilyenkor tehát a történetmesélés mellett fókuszba kerül egy másik számomra fontos zenei összetevő is: a hangszín. Általában jellemző a mai zenékben – nem csak a kortárs, hanem a popzenében is – a hangszínen keresztüli fogalmazás. Egyébként pedig jól mondod, 8-16-ig csinálom, illetve kijelölöm, hogy mikor van úgy időm, amikor nem kell mással foglalkoznom. Nem várok az ihletre, hanem a munka hozza magával az ötleteket. A zeneszerzés is ugyanolyan munka, mint bármelyik másik. A komponálás első szakaszában a zongoránál jegyzeteket készítek, kitalálom a hangzásokat, amikkel dolgozni szeretnék, összeállítok egy hangzástérképet. Ugyanúgy, ahogy egy festő elkészíti a palettáját. Ez lehet több hét, akár hónap is, ezután következik az, hogy leülök és kidolgozom az ötleteimet. Tudom, romantikusabb lenne, ha azt mondanám, hogy a kottapapír fölé hajolva, de természetesen a számítógép előtt történik a kottaszerkesztő programommal. Ilyenkor kezdődik a zeneszerzés szakmai, „iparos” része. De persze az agyam akkor is a készülő darabon jár, amikor rollerezek a városban, vagy bárhol vagyok.

Amikor először hívtalak, akkor éppen Olaszországban voltál. Ott is a zenén járt az agyad?

Nyáron nyelviskolába jártam, csináltam egy olasz nyelvvizsgát. De sokat dolgozom ott, folyamatosan vannak felkéréseim.

Hogy találtak rád az olaszok?

Még zeneakadémista koromban kaptam egy ösztöndíjat Rómába. Eredetileg két hónapra mentem, az alatt az idő alatt írtam egy darabot és sokat koncerteztem. Ez annyira jól sült el, hogy folyamatos munka lett belőle. Egyik felkérés hozza azóta is a másikat.

Hosszabb távon nem vonz a Dolce Vita?

Nem. Őszinte leszek, ha itthon vagyok, nagyon hiányzik az olasz mentalitás és szellemiség, de az itthonlét meg még jobban hiányzik, amikor ott vagyok. Annak idején nagyon vágytam rá, hogy sikerüljön kijutnom Olaszországba tanulni, de azt magam sem gondoltam, hogy ennyire fontos és meghatározó része lesz az életemnek. Rengeteg szakmai kapcsolatom és barátom is lett, és néha jólesik kiszakadni, váltani, jól érzem magam ott, de nem szándékozom elköltözni. Szeretek Budapesten élni, és nagyon szeretem Fehérvárt is. Tíz éve dolgozom már ott, szinte az otthonomnak tekintem azt a várost is.

Mi vár rád az idei évadban?

A preparált zongorás bemutatót követően novemberben Rómában lesz két nagyon izgalmas koncertünk az ARSO-val, Rajk Judit közreműködésével, és tavaszra készülök egy zenekari darabbal is. Valamint Juronics Tamás felkérésére írok egy balettet Szegedre. A Budapest Music Center Eötvös Péter Alapítványának köszönhetően pedig egy nemzetközi projektben is részt veszek most ősszel.

Korábban tanítottál is, jól gondolom, hogy ez most nem fér bele az életedbe?

Egy évet tanítottam a Színművészetin, Horváth Csaba osztályában, és remélem, hogy lesz később is lehetőségem ezzel foglalkozni. Mert nagyon érdekel, hogy olyan emberekkel beszélgessek zenéről, akik közvetve, más művészeti ágakon keresztül kapcsolódnak hozzá.

Dobri Dániel a Nápolyi, Domus Ars Kulturális Centrumban (fotó: Dobri Dániel facebook)

Ha nem dolgozol éppen semmin, akkor mit hallgatsz saját kedvtelésedre?

Nagyon változó, főleg futás közben szoktam zenét hallgatni, vagy otthon kottával a dolgozószobámban. Nem mondanám, hogy mindenevő vagyok, inkább azt, hogy változatos az ízlésem. A könnyűzenétől kezdve a kortárs operán át sok mindent meghallgatok. Nagyon közel áll hozzám Thomas Ades vagy Eötvös Péter zenéje, de szívesen hallgatom mostanában Noga Erez izraeli popénekest is. Beatles bármikor jöhet, és gyakran járok koncertekre, zenei programokra. Néha telítődök a zenével, de amit semmilyen módon nem bírok elviselni az az, ha a zene csak úgy a háttérben szól. Vacsorához például egyenesen vállalhatatlan számomra. Ha zenehallgatás van, akkor zenehallgatás van. Nem tudok mellette mást csinálni vagy másra koncentrálni.

Mit jelent neked a zene?

Igazából egy olyan rendezett és tiszta kommunikációs formát, ami sokkal esszenciálisabb és egyértelműbb, mint a beszélt nyelv. De legalábbis sokkal több rétege van. Nincsen benne mellébeszélés, erkölcsileg tiszta dolog. Ha az ember leül a zongorához és átjátszik, mondjuk egy Bach fúgát, akkor közben érzi, hogy kinyílik az elméje. Egyszerűen tisztább ember lesz tőle.

Kitől és mit szeretnél kérdezni a következő interjúban?

Bagó Bertalantól szeretném kérdezni, hogy amikor nem zeneszerzővel dolgozik egy rendezésén, akkor mi alapján válogat zenét, egyáltalán mit jelent számára a színházi zene?

Kiemelt kép: Dobri Dániel (fotó: Szűcs Péter)