Három hangszeren játszik, de az álma már gyerekként is az volt, hogy énekeljen. A Magyar Állami Népi Együttes és bátyja, Pál István Szalonna bandájában is énekel. Mellette tanít, a magánéletben pedig két tündéri kislány édesanyja. Gyönyörű hangját hallva megszűnik a külvilág, élete kiváló bizonyíték arra, hogy az álmok, ha teszünk értük, tényleg valóra válnak. Pál Eszterrel beszélgettünk.

Nemrég beszélgettem a bátyáddal, aki nagyon klassz gyerekkori élményekről mesélt. Te hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

Mi azt gondoltuk, hogy az a természetes, ahogy mi éltünk. Egy folyamatosan nyüzsgő szellemi élet kellős közepén. Konkrétan emlékszem, hogy egyszer Vidnyánszky Attila jött hozzánk a beregszászi társulattal télen, rövidnadrágban, bőrmellényben. Gyerekszemmel nézve sok „csodabogár” ember vett minket körül, de ma már tudom, hogy milyen szerencsés voltam, hogy ilyen inspiráló közegben cseperedhettem fel. Különösebben nem volt túlszervezve, csak betoppantak vendégek, és ez nem okozott problémát a szüleinknek. Alkalmazkodtak a helyzethez, édesanyám már vette is ki a kolbászt a hűtőből. Azt nem mindig szerettük, amikor jött valaki, és apu kérte, hogy Pisti vegye elő a hangszert, én pedig énekeljek, megtisztelve azt, aki érkezett hozzánk. Gyerekfejjel ehhez nem mindig volt kedvünk. De volt olyan is, hogy jöttek hozzánk vendégek Kijevből, csak ketten voltunk otthon, és automatikusan vettük a hangszert és zenéltünk, amíg haza nem értek a szüleink. Döbbenten jöttünk rá, hogy mi akkor is csináljuk ezt, ha nem muszáj. Beleívódik az emberbe az, ami körülveszi. Abban például nagyon ügyesek voltak apuék, hogy az nem úgy van, hogy elkezdünk valamit, aztán abbahagyjuk. Gyerekként, ha nem jön egyből a sikerélmény – márpedig a zenében nem jön, sőt, akár évekbe is telhet, – elkel az ösztönözés, hogy a befektetett munkának meglesz a gyümölcse, ne adjuk fel. Hosszútávon ez jó üzenet volt, bevált.

Hogy alakult ki, hogy te énekeltél és nem mondjuk brácsáztál vagy hegedültél?

Erre most ráhibáztál, mert brácsáztam. Apunak az volt a hitvallása, hogy több lábon kell állni. Ez úgy nézett ki, hogy a zeneiskolában teljes komplex oktatás volt, ami azt jelentette, hogy mindenki játszott klasszikus hangszeren és mindenkinek adott a kezébe egy népi hangszert is. Nekem ez pont a brácsa és a furulya volt, a nyíregyházi főiskolát el is végeztem brácsa és furulya szakon. De azt is mondták apuék, hogy a klasszikus zenei oktatás az alapja mindennek, arra lehet építkezni, így a zongoratanár, kamara művész szakot is elvégeztem Debrecenben.

Játszol három hangszeren, hogy lett ebből az éneklés az utad?

Amikor befejeztem Debrecenben a tanulást, akkor indult a Zeneakadémián a népzene tanszék, sok éves várakozás után. Számomra ez egy fontos dolog volt, hogy ha van rá lehetőség, mindent megtanulhassak erről a szakmáról.

Pál Eszter a KŐFESZT Folkklub rendezvényén (fotó: Steindl Gabriella)

Kamaszkorodban sem lázadtál a zene ellen? Hogy kipróbálnál valami mást is?

Titkon mindig az éneklésre vágytam, nekem ez volt a lázadásom. A zongorázással 4-6 órát kell naponta foglalkozni, én ezt tisztességgel végigcsináltam, nem is ment rosszul. Akkor még úgy tűnt, hogy zongorista leszek, de sok volt a jel, ami az éneklés felé billentette a mérleget.

Ekkor már volt két zenei diplomád, gyönyörű hangod van, miért volt fontos, hogy legyen még egy papírod?

Soha nem a papírszerzés volt a lényeg. Mi ebben nőttünk fel, nálunk mindenki pedagógus. Az, hogy ösztönösen az ember ráérez az éneklésre, az egy nagyon szerencsés dolog, de a tudás átadás, a tanítás az már egy olyan mesterség, amihez elengedhetetlen a megfelelő pedagógiai képzés is.

Megtanultad vagy szereted is a tanítást?

Ez egy utazás, amit húsz évvel ezelőtt kezdtem és azóta is tanulom. Nagyon szeretem és rengeteg pluszt ad nekem a tanítás. Mivel minden gyermek más és más, ezért ez egy nagyon izgalmas vállalkozás, nem lehet megunni.

Két kislány édesanyja vagy, az látszik, hogy nekik is otthonos ez a közeg. Hogy tudod összeegyeztetni a magánéletedet a rengeteg fellépéssel, tanítással?

A nagyobbik lányomnál, Eszternél mikor vártuk sokat tervezgettük, hogy majd, ha megszületik, alkalmazkodni fogunk az új élethez. Ebből az lett, hogy ő vette fel a mi ritmusunkat és csodálatos módon tudott simulni az egészhez. Akkor aludt el, amikor kezdődött a feladatom, mindig érezte, hogy mikor kell nyugiban lenni. Egyszerre rezdültünk, egymásra hangolódva. Nem éreztem, hogy meg kellene feszülnöm, hogy mindenhol meg kell feleljek. Valahogy nagyon szerencsésen alakult minden. Másrészt vannak körülöttem külső szemmel nem feltétlenül látható segítő emberek a családból, akik nincsenek reflektorfényben, de nélkülük biztos, hogy nem menne. Édesanyám erre kiváló példa.

A férjed szintén zenész?

Képzeld nem, ő geográfus.

Pál Eszter (fotó: Bácsi Róbert)

Hol ismerkedtél meg te egy geográfussal?

Na, ez az! Amikor először találkoztunk és mondta, hogy mi a foglalkozása, gondoltam is magamban, hogy hűha, miről fogunk mi beszélgetni? De aztán gyorsan kiderült, hogy nagyon sok a közös pont. Ő is Viskről származik, ismertük is egymást még gyerekkorunkból, de Magyarországon találtunk egymásra. Érdekes dolog, hogy így hozta az élet. Ő Pécsre járt, én Debrecenbe. Amikor egyetemisták voltunk, volt egy koncertünk Pécsett, ahova eljött. Ott elkezdtünk beszélgetni és tulajdonképpen úgy maradtunk (nevet). Amikor már komolyan udvarolt, akkor kérdeztem otthon, hogy tudják-e ki ő. Kiderült, hogy a szüleink együtt nőttek fel, sőt, apu és apósom padtársak voltak az iskolában.

Geográfusként egy kicsit kakukktojásnak tűnik abban a világban, amelyben ti léteztek. El tudta kapni a fonalat?

Alapvetően azért lett geográfus, mert volt egy nagyon jó földrajztanára. De néptáncolt, harmonikázott, színjátszó körben játszott, csak neki ez inkább hobbi volt, és megmaradt szerelemnek. Szereti ezt a világot, az sem okoz számára problémát, hogy a táncházban felkérjen táncolni. Mert tud.

Könnyebb vagy nehezebb neked, hogy nem szakmabeli párod van?

Szerencsés, hogy nem ez a hivatása. Így van mellettem egy ember, aki racionális, aki a Földön jár.

Jól tolerálja a sok jövés-menést?

Nagyon. Úgy is alakítottuk ki az életünket, hogy akkor is működjön, ha én nem vagyok itthon. Ő teljesen átvesz minden funkciót, nagyon szeret a gyerekekkel együtt lenni. Sok szerencsés pont van, ami segíti a mi szerteágazó és száguldozó életünket.

A lányok zenélnek, énekelnek?

Ez a világ veszi őket körül. Annyi zenei hatás éri őket, hogy gyakorlatilag észrevétlenül tanulnak meg énekelni, táncolni. Ahogy visszagondolok a saját gyerekkoromra, nem tudom apuéknál mennyire volt tudatos, hogy a kezünkbe adták a hangszert. Én mindenesetre nagyon hálás vagyok érte. Remélem az én gyerekeim is így fognak majd visszagondolni erre az időszakra. Eszter 8 éves, egyre fogékonyabb a zenére. A Kodályba jár, a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekel. Új élmény volt számomra, amikor az év végi előadásukon a zeneakadémia nagytermében ő volt a színpadon, mi meg a nézőtéren. Anna kiscsoportos, hagyományőrző oviba jár. Minden jeles naphoz köthető ünnepet megtartanak, ő is nagyon muzikális. Meg persze nézi a testvérét és nem akar lemaradni semmiről. Néha még próbálja túllicitálni is. Járunk a Hagyományok Házába az aprók táncára, kézműveskedni, táncolni, énekelni. Már ez is az életük része.

Pál Eszter és kislánya (fotó: Steindl Gabriella)

Ti jó testvérek voltatok Szalonnával?

Sokszor volt az a tipikus helyzet, hogy valamin mindig ellenkeztünk, mint ahogy a testvérek általában. De inkább versengésben voltunk. Amikor elment otthonról továbbtanulni, és egyedül maradtam, nagyon hiányzott. Aztán ő is, én is Debrecenbe kerültünk, és azóta együtt muzsikálunk.

Nem zavar, hogy sokszor nem a neveden szólítanak, hanem te a Szalonna húga vagy?

Sokszor még Töpörtyűnek is hívnak. Vele ellentétben én rejtőzködő típus vagyok. Neki a személyisége olyan, hogy aki egyszer találkozik vele, abban megmarad. Én szeretek elbújni, ami viccesnek tűnik ebben a műfajban, miközben elől állok. De ügyesen megoldom.

Állandóan mozgásban vagytok, a KŐFESZT Pünkösdi programjára Londonból érkeztetek.

Erzsébet királynő uralkodásának 70. évfordulóját ünnepelték, mi már szinte visszajárunk Londonba. Nagyon izgalmas volt belelátni az ünneplésbe. Mindenki énekelt az utcán, fergeteges volt a hangulat. Az egész város egy óriási ünnepi kavalkád volt. De legalább ennyire nagy élmény volt pár nappal később a Szabad Táncház rendezvény is, ott is látszott, hogy minden korosztály vágyik és igényli a közösséget. Nem a professzionalizmuson van a lényeg, hanem hogy az ember szeressen táncolni, énekelni. Akik most ott voltak, azok biztos, hogy már most várják a következő ilyen rendezvényt. És ebben pont ez a lényeg!

Mi vár rád nyáron?

Több mint húsz éve szerveznek a szüleim népzenei tábort Kárpátalján. Tavaly a járvány miatt nem lehetett megrendezni, idén a háború miatt. De nem akartuk, hogy ismét elmaradjon, ezért Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség táborában tartjuk, július elején. Nem hirdettük meg, és így is 500 gyerek lesz ott. Ez a legjobb visszajelzés, hogy a „mentés másként” működik. Most a logisztikát szervezzük, hogy minden flottul menjen.

Lesz olyan program, aminek nincs köze a zenéhez?

Lesz. De az a legnehezebb téma, a naptárba beírni, hogy pihenés, és akkor az szent idő. Hogy ott ne legyen semmi. Mivel a hivatásunkat nagyon szeretjük, nagyon nehéz félretenni, és néha pihenni. Nem a zenélés a fárasztó, sőt onnan töltekezik az ember, hanem inkább az utazás. Szombaton reggel még Londonban voltunk, délben Tápióságon, a Rétes Fesztiválon, este a Karmelita Kolostorban. Vasárnap pedig a Káli-medencében, a KŐFESZT-en. Most már igyekszünk figyelni arra, hogy az energiáinkat hogy osszuk be. Ugyan a zene fiatalon tartja az embert, de az egészségünkre is figyelnünk kell.

Van még olyan álmod, ami nem valósult meg? Mondjuk egy fellépés vagy egy kisfiú?

Hú, ezt a család is mindig pedzegeti. Úgy vagyok vele, hogy ha jön ajándékba még egy családtag, akkor nagyon fogunk neki örülni. Ha nem, akkor így is kerek egész a történet. Készülőben van a gyereklemezem, ezt most nagyon várom, hogy közönség elé kerüljön.

Mivel tudsz feltöltődni a zenén kívül?

Nagyon szeretek kézműves dolgokkal foglalkozni. De bármilyen furcsa, számomra az is kikapcsolódás, ha van időm befőzni a szamócalekvárt. Szakmailag, gyakorlatilag nincs is álmom, mert jön szembe mindig a feladat, az álmaim megtalálnak. Mindig vannak tervek, ötletek, amit nagyon meg szeretnénk valósítani, és egyszer csak szembe is jön velem.

Kislányként így képzelted el az életedet?

Igen. Most pont jó minden.

Kiemelt kép: Pál Eszter (fotó: Bácsi Róbert)