November 16-án harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten A zene éjszakáját. Jövő hét szombaton 18:00 és 24:00 óra között a főváros 8 frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők.
Színházak Éjszakája, Múzeumok Éjszakája, Olvasás Éjszakája – ehhez az impozáns, tematikus programsorozathoz csatlakozott két évvel ezelőtt, 2017-ben A zene éjszakája. Budapest a kultúra terén kimagaslóan sokszínű nagyvárosnak számít, ahol a nagy múltra visszatekintő komolyzenei tradíciók egyre harmonikusabban élnek együtt a könnyebb, kortárs műfajokkal. Ennek a kettősségnek a jegyében rendezik meg idén harmadik alkalommal A zene éjszakája rendezvénysorozatot a főváros születésnapja alkalmából. Az eseményt a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezi Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával, a koncertekre a belépés ingyenes.
A 146 éves főváros november 17-én ünnepli születésnapját: 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Ennek előestéjén, november 16-án, szombaton 18:00 és 24:00 óra között nyolc olyan belvárosi helyszínen – kávéházakban, romkocsmákban és pubokban – élvezhetik a látogatók a változatos klasszikus zenei minikoncerteket, ahol máskor ilyen produkciókkal nem találkozhatnak. A harmadik éve megrendezésre kerülő programsorozat célja, hogy könnyed helyszíneken, mégis klasszikus zenével ünnepelhessük együtt a főváros születésnapját.

A Budapesti Fesztiválzenekar a Szimpla Kertben (fotó: Halmai Gyöngyi, BFTK)
Résztvevők
Budapesti Fesztiválzenekar:
Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor 1983-ban Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes a kezdetektől a lehető legigényesebb muzsikálást és a közösség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul. A Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Az együttes a nemzetközi zenei élet legfontosabb koncerthelyszínein, a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, a londoni Royal Albert Hallban és Barbican Centre-ben is koncertezik. Állandó vendége a Mostly Mozart Fesztiválnak, a Salzburgi Ünnepi Játékoknak és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválnak. Két alkalommal nyerte el a Gramophone-díjat. 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra jelölték a zenekart.
Óbudai Danubia Zenekar:
Az Óbudai Danubia Zenekart Héja Domonkos alapította 1993-ban muzsikus barátaival. Ekkor még többségük, ideértve a karmestert is, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt. Az együttes 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a megtisztelő Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. A zenekar életének fontos fordulópontja volt 2013, amikor Hámori Máté átvette a művészeti vezetést, és új arculatot és stratégiát adott az együttesnek. Elindult a zenekar ifjúsági programja, koncertjeik száma megemelkedett, és az együttes szakmai megítélése is jelentősen javult.
Budafoki Dohnányi Zenekar:
Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara. Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, Érdemes művész irányítása alatt rövid idő alatt előkelő helyet vívott ki magának a magyar zenei életben, az elmúlt években az ország egyik vezető együttesévé vált. 2018 januárjától Guido Mancusi lett a zenekar első vendégkarmestere, rezidens zeneszerzője pedig Gyöngyösi Levente, a XXI. század egyik legkiemelkedőbb fiatal zeneszerzője. A zenekar a nemzetközi hangversenyéletben is aktívan jelen van. Európa valamennyi országában felléptek, a Frankfurti Alte Oper-ben, az amsterdami Concertgebouw-ban, a bécsi Konzerthausban, a brehmai Glocke-ban, valamint az ORF nagy-szabású TV-Show-jában, az Arturo Benedetti Michelangeli Fesztiválon, valamint a Német Egyesítés Napja alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen Bonnban.

Anima Musicae (fotó: Halmai Gyöngyi, BFTK)
Anima Musicae Kamarazenekar:
A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar – a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 cím birtokosa – Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője. Megalakulásuk óta olyan nívós koncerttermekben léptek fel, mint a budapesti Zeneakadémia, a Művészetek Palotája, a Magyar Rádió Márványterme, a bécsi Musikverein, a berlini Philharmonie, a lipcsei Gewandhaus, a pécsi Kodály Központ vagy a szardíniai Teatro Verdi. A zenekar missziójának tekinti az ifjúság klasszikus zenei nevelését: önállóan és a Filharmónia Magyarországgal közösen szervezve évente több ezer gyermekhez juttatja el az igényes, élő klasszikus zenét. Karitatív tevékenységként fellépett már a dévai Szent Ferenc Gyermekotthonban, a VI. Fogyatékosságtudományi Konferencián, az Óbudai Idősek Klubjában és Hospice Kórházban is.
Budapesti Vonósok:
A Budapesti Vonósok Kamarazenekar 1977-ben adta első koncertjét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatóiból alakult társaság Botvay Károlyt kérte meg művészeti vezetőjének, koncertmestere 1986-tól Bánfalvi Béla volt, ő 25 éven át töltötte be ezt a posztot. Az együttes első nemzetközi sikerét 1982-ben érte el, a Belgrádi Nemzetközi Kamarazenekari verseny díjazottja volt. 1983-tól a zenekar rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, napjainkban több önálló bérlet és koncertsorozattal szerepel évente a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában és a BMC-ben, állandó vendége vidéki nagyvárosok koncerttermeinek is. 2001-ben a zenekar megkapta Magyarország legrangosabb szakmai elismerését, a Bartók-Pásztori díjat, 2006-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Artisjus Díját. Az együttes 2017-ben ünnepelte 40 éves fennállását, a következő évben indította útjára második saját, évente megrendezésre kerülő fesztiválját, az Óbudai Zenezug Fesztivált a zenekarnak otthont adó Óbudai Társaskörben.
Az öt zenekar mellett fellépnek még a Fischer Annie ösztöndíjasok. A zene éjszakája rendezvénysorozat helyszínei: Akvárium Klub, Csendes Vintage Bár, Jelen Bisztró, Lámpás (Spinoza pince), Lumen Kávézó, Magvető Café, Mazel Tov, Szimpla Kert.
A zene éjszakája részletes programja itt olvasható.
Kiemelt kép: A Budapesti Fesztiválzenekar a Szimpla Kertben (fotó: Halmai Gyöngyi, BFTK)