Mivel a járványhelyzet továbbra is fennáll és a teátrumoknak változatlanul zárva kell tartaniuk, ezért a színházaknak egyetlen opciójuk maradt: online közvetíteni a már ismert vagy esetleg vadonatúj darabjaikat. Így tett többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színház is, amely már tavaly is több előadását nézhetővé tette a Fehérvár TV-n keresztül (például: Kartonpapa, Perelj, uram! vagy éppen a Három nővér), most pedig a társulat újabb felvételek megszületésében vett részt. 

A Fehérvár TV közreműködésével rögzítésre került a Mikve – A megtisztulás fürdője és a Trianon is, természetesen mindkettőt megelőzte a teljes stáb tesztelése. A negatív eredmények birtokában biztonságosan lezajlott a folyamat: a Mikvét próbákkal együtt három nap alatt örökítették meg, a Trianont pedig a társulat férfitagjai Ladányi Júliával és Varga Gabriellával, az NNÁ-s növendékekkel, valamint a Szabad Színház tagjaival kiegészülve két napig próbálták a felvétel előtt. Hogy mikor és hol lehet majd megtekinteni ezeket az előadásokat, arról később közöl információkat a Vörösmarty Színház. 

Ballér Bianka a Mikve című előadásban (Fotó: Torma Sándor)

Hadar Galron kortárs izraeli drámaíró 2004-es darabja, a Mikve Telihay Péter rendezésében került bemutatásra tavaly a fejér megyei városban, a teátrum nyolc színművésznőjének (Varga Mária, Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna, Varga Lili, Ballér Bianka, Koreny Réka Noémi) részvételével. A rituális fürdőben játszódó színműben különböző helyzetű és korú nők osztják meg egymással a sztorijaikat és gondjaikat, valamint keresik helyüket és létük értelmét egy férfiak uralta világban. Sok humorral fűszerezett, megrendítően szép történet női sorsokról.

Jelenet a Trianon című előadásból (Fotó: Kiss László)

Sárosi István Trianon című drámájának ősbemutatója ennél jóval nagyobb falat volt, hiszen óriási szereplőgárdát vonultat fel, ezáltal játszik benne többek között Gáspár Sándor, Seress Zoltán,  Závodszky Noémi, és Trokán Péter is. A Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János vitte színpadra a múlt század egyik legvitatottabb történelmi eseményét, amely Sárosi István titkosítás alól feloldott parlamenti és diplomáciai jegyzőkönyvek, könyvtári és levéltári dokumentumok felhasználásával írott művéből készült. 

Kiemelt kép: Gáspár Sándor a Trianon című előadás egyik jelenetében (Fotó: Vörösmarty Színház)