Október 25-én a Vígszínházban került megrendezésre a Szigorúan őrzött mellek a V4-ben elnevezésű nemzetközi projekt magyarországi nyitórendezvénye. A kampány céljául tűzte ki, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára, illetve, hogy tudatosítsák nem csak a nők, hanem a férfiak számára is a saját egészségük után viselt felelősségüket.
A program fokozatosan bemutatkozik hazánkban, Szlovákiában és Lengyelországban, majd visszatér a Cseh Köztársaságba, a nagyközönség összesen 24 város színházaiban találkozhat vele. Mégpedig a Mellek Falán keresztül, amely egészséges és beteg nők melleiről készült gipszlenyomatokból áll, és amelynek segítségével naponta több száz nézőhöz juthat el ez a fontos üzenet. A projekt magyarországi partnerszerveze, a Rákbetegek Országos Szövetsége lehetőséget kínál arra is, hogy a látogatók elkészítsék saját gipszlenyomatukat, amellyel ezt követően bővítik is a Mellek Falát. A projekt életre hívó szervezete, a Mellrákos Nők Szövetsége által 2019. júniusában Prágában megrendezésre kerülő Reach to Recovery International nemzetközi konferencián ér véget a figyelemfelhívó kampány, ahol az addigra kibővített fal kiállításra kerül, mint a támogatás és a szolidaritás jelképe.

Fotó: Várady Nikolett
A tegnapi rendezvényt Eszenyi Enikő nyitotta meg, a Vígszínház igazgatónője elmondta, hogy többek között a társulat személyes érintettsége miatt is támogatja a kezdeményezést. Utalt az Augusztus Oklahomában című darabra, amely egy rákkal küzdő asszony és családja történetét meséli el, az előadás főszereplője Pap Vera volt, aki 2015-ben ugyanebben a betegségben hunyt el, melyet hősiesen és nagy méltósággal viselt.
Eva Knapp, a Mellrákos Nők Szövetségének vezetője megköszönte Eszenyi Enikő támogatását, illetve beszélt arról, hogy a kampány elnevezését Jirí Menzel Szigorúan őrzött vonatok című 1966-ban bemutatott filmje ihlette. Megemlítette azt is, hogy a világkongresszusra a világ minden pontjáról várják az érintett és egészséges nőket és férfiakat is. Dr. Szabó János, a ROSZ elnöke elmondta, hogy Magyarországon évente 5-6000 új daganatos megbetegedést regisztrálnak, a halálesetek száma pedig megközelíti a 2000-t. Arról is szó esett, hogy az Európai Unióban a statisztikák szerint a megbetegedések 20%-nak kiváltója a mellrák. A kampány legfontosabb céljának a figyelem felhívást tartja, mégpedig a következő négy területen: megelőzés, a szűrések fontossága, az érintettek támogatása és a rehabilitáció. Végezetül azzal a gondolattal zárta a beszédét, hogy a közösség ereje képes határokon is átnyúlni, és ez a legfontosabb, hogy közvetítsék a hit, a remény és a szeretet erejét.

Eszenyi Enikő (Fotó: Várady Nikolett)