A hétvégén először állt saját estjének zenekaros kíséretével színpadra a népszerű színésznő, Gubik Petra. A Mi van a zsebemben? című koncert keretében a Junior Príma, és Honthy-díjas színésznő, a Petőfi Zenei Díj – Az év női előadója cím idei díjazottja egy teljesen másik oldalát mutatta meg a teltházas közönségnek, mint amit eddig megszokhattak tőle.
A zenekar által kísért, és homok animációval színesített produkció keretében felcsendültek Petra kedvenc dalai, slágerek, amelyek meghatározták eddigi életútját, valamint saját szerzemények, feldolgozások, dallamok a szóló lemezéről, és a népszerű zenei TV-műsor során elsajátított, kedvenc popslágerekből is énekelt néhányat, valamint saját verseiből is adott ízelítőt. A csodálatos zenei utazás során Tempfli Erik, Frankie Látó, Fonay Tibor és Tar Gergely kísérték Petrát, valamint fellépett az énekesnő mentora, Müller Péter Sziámi is.
„Elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy előlépjek, hogy az eljátszott szerepeken túl megismerjen a közönség engem, Gubik Petrát” – fogalmazott korábban az énekesnő. A koncert után, a szűnni nem akaró vastaps egyértelmű visszajelzése volt annak, hogy valóban itt volt az ideje az előrelépésnek.
A koncert július 6-án, Nyíregyházán, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, augusztus 8-án pedig a Szarvasi Vízi Színházban lesz ismét látható.
Kiemelt kép: pillanatkép a Városmajori Szabadtéri Színpadról (fotó: Papmédia Fotó & Videó)