Március 21-én tartják az ősbemutatóját a Hunyadi család történetét feldolgozó A trón című musicalnek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az előadást Szente Vajk rendezi, a főbb szerepekben Koltai-Nagy Balázs, Ember Márk, Mechle Christian, Veréb Tamás és Orth Péter láthatók.

A musical a XV. század közepének történelmi eseményeit dolgozza fel, bemutatva a Hunyadiak felemelkedését, László tragikus halálát és Mátyás királlyá választását – mindezt a fiatal Mátyás szemszögéből. Szente Vajk elmondása szerint rengeteg érdekes téma felmerült, azonban végül Hunyadi Mátyás trónra kerülését találták a legizgalmasabbnak. Hiszen olyan események történnek gyorsan egymás után, mint a nándorfehérvári diadal, a két Hunyadi fiú elfogása és apjuk lefejezése, valamint a királyválasztó országgyűlés.

A darabot Szente Vajk és Galambos Attila írta, modern filmes látásmóddal és fiktív karakterekkel kiegészítve. A cselekmény rendkívül sok helyszínen játszódik, amit Rákay Tamás monumentális díszlete illusztrál. A történelmi musicalek műfajához híven lendületes, rockos zene szól, melyet Juhász Levente szerzett. Az egyszerre korhű és modern jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte, a koreográfiáért Túri Lajos Péter felel, a zenei vezető Károly Kati, a karmesterek Drucker Péter és Iván Sára. A szuperprodukcióban a színház teljes énekkara, balett-tagozata és zenekara is részt vesz.

A kecskeméti társulat kiválóságai mellett meghívott művészek – Ember Márk, Veréb Tamás és Juhász Levente – teszik teljessé a sztárszereposztást. Hunyadi Mátyást Koltai-Nagy Balázs és Ember Márk, V. Lászlót Mechle Christian és Veréb Tamás alakítja. Garai László nádort Orth Péter, lányát, Annát Kovács Gyopár játssza. Petrus szerzetest Koltai-Nagy Balázs és Mechle Christian, Zofiát, a titokzatos fiktív karaktert pedig Bori Réka és Szabó Dorottya formálja meg. Hunyadi Lászlót Juhász Levente, Szilágyi Erzsébetet Magyar Éva, Cillei Ulrikot Fazakas Géza, Frigyest Pál Attila, Jan Giskrát Ferencz Bálint kelti életre.

A trón című musical az évad végéig látható a Kecskeméti Nemzeti Színházban. Jegyek már kaphatók.

Kiemelt fotó: A trón olvasópróbája (Fotó: Benkő Emese)