Az érdeklődő közönség az Úszó Manézs című, négy állomásos előadássorozatban követhette figyelemmel a Baross Imre Artistaképző növendékeinek fejlődését. A Magács László rendező irányításával készült színpadi produkciókban a káprázatos trükköket szöveggel párosították, és ez az irányvonal a cirkuszművészetben is egyedinek számít. A június első hétvégéjén megrendezésre kerülő tanévzárón a sorozat összes előadását bemutatják a fiatal artisták, a június 2-i gála záróeseménye pedig egy vadonatúj produkció bemutatója lesz.

Pillanatkép az Úszó Manézs sorozat előadásából (fotó: Kiss Zsuzsanna)

Nem hagyományos cirkuszi térben, hanem a TRIP Hajón tartja gálaelőadását, az Utazás Na’Conxypánba premierjét az Artistaképző. A Gulácsy Lajos festőművész képzeletbeli világát idéző előadásban a különleges helyszínnek köszönhetően a cirkuszi számokat sosem látott közelségből csodálhatja majd a közönség. A fiatal artisták a szédítő magasság helyett itt néhol csupán 10 centiméterre lesznek a földtől. A gálaelőadás egy magányosan bolyongó fiúról szól, aki nem találja helyét a világban, úgy érzi, nincs aki szeresse, és nincs akit szeressen. Lassan besötétedik és a fiú magánya egyre csak nő, amikor megnyílik előtte egy rés, amin keresztül meglát egy lányt. A mesevilág elveszett tündére két világ között rekedt, a fiú pedig belép miatta az álomvilágba, hogy kiszabadítsa onnan.

Az Utazás Na’Conxypánba című előadásban fellép Nyerges Anna, Nagyhegyi Sára, Dienes Kinga, Györe Nóra, Karna Réka, Nagy Balnka, Szegő Saco, Zsálek Áron, Hellenpárt Levente, Buti Gordon, Molnár Gréti, Tarba patrícia, Grandpierre Gabriell, Zeley Aliz és Urmai Blanka. A közönség láthat majd lábzsonglőr, trapéz és zsonglőr mutatványokat is. A történetet Fabacsovics Lili írta, a koreográfiát Pataky Klári készítette, a rendező pedig ezúttal is Magács László volt. A gálaelőadást június 2-án 19 órakor mutatják be a TRIP Hajón.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Úszó Manézs sorozat előadásából (fotó: Kiss Zsuzsanna)