Marie Chouinard a Trafó Kortárs Művészetek Házában május 20-án és 21-én látható előadása, az Elemi erő egy este alatt huszonnégy rövid miniatúrával (darabbal) tárja a nézők elé az elmúlt negyven év alatt felépített avantgárd koreográfiai és vizuális világát. A produkció a formabeli határok kipukkasztásáról és a nézők plafonig emelkedő szemöldökeiről fog szólni.

Marie Chouinard munkái mindig is provokatívak, érzékiek, feministák voltak, tele nyers energiával. Chouinard 1978-ban mutatta be Montreálban első szóló koreográfiáját és 1990-ben alapította meg saját társulatát, azóta pedig élt és dolgozott New Yorkban, Berlinben, Balin és Nepálban is. Emellett kíváncsi és virtuóz alkotó, aki már több, mint 50 előadást koreografált, számtalan díjat és elismerést besöpörve Montreáltól, Párizson és Edinburgh-n át New Yorkig.

Chouinard, aki egyben a darab koreográfusa is, korábban elmondta, hogy a táncikon részben korábbi darabjaiból, részben pedig a még be nem mutatott ötleteit gyűjtő jegyzetfüzeteiből válogatott össze olyan szólókat és duetteket, amelyek vadonatúj keretek közéhelyezik a kis koreográfiai formákat. A darabok – amelyek 1-13 perc közötti hosszúságúak – a meghökkentő jelmezekkel, színpadképekkel és hangkörnyezettel együtt egy pillanatra sem engedik elkalandozni a néző figyelmét. Az elődásban Michael Baboolalt, Adrian W.S. Battot, Jossua Collin-Dufourot, Valeria Gallucciot, Motrya Kozburt, Luigi Lunat, Sayer Mansfieldet, Carol Prieurt, Clémentine Schindlert és Celeste Robbinst láthatják a nézők.

Kiemelt kép: Pillanatkép az előadásból (Fotó: Trafó)