Augusztusban is folytatódik az M5 kulturális tévécsatorna színházi közvetítés-sorozata, melyben ezúttal két müpás felvétel is helyet kapott. A sort a Bernstein és a pályatársak nyitja, amelyben a Budapesti Fesztiválzenekar közreműködésével „a rendkívüli kisugárzású zeneszerző, karmester és zenei ismeretterjesztő személyiség legnépszerűbb darabjaiból válogattak a szervezők” Leonard Bernstein 100. születésnapi évfordulójára emlékezve. A 2018-as koncert tévéfelvételét augusztus 14-én, 21:05-kor láthatják az M5 nézői.
Ezt követően pár nappal később, augusztus 17-én (21:00) lesz látható szintén az M5-ön Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi közös szerzeménye, a Mária evangéliuma című rockopera. Az anya és az anyaság szerepét központba állító mű az 1991-es, Madách Színházas bemutatója óta csaknem ezer előadást élt meg, és számtalan, különleges helyszínen élvezhették már a nézők a szakrális zenei élményt nyújtó produkciót. Pár évvel ezelőtt a Müpa adott helyet az ikonikus szerzőtrió művéből készült jubileumi koncertnek, melynek tévéfelvételét most ismét képernyőre tűzik.
Böhm György új rendezésében a címszerepet a drámai szoprán, Miksch Adrienn énekelte, mellett színpadra lépett mások mellett még a Jászai Mari-, Simándy- és Melis-díjas tenor, Nyári Zoltán, valamint a Madách több nagy sikerű musicaljéből ismert Serbán Attila is. Az előadásban, József szerepében pedig maga a szerző, Tolcsvay László is közönség elé állt a jubileumi előadásban, 2016-ban.
Kiemelt kép: Dunai Tamás és Sáfár Mónika a Mária evangéliuma régi, Madách Színházas előadásában (fotó: Madách Színház)