Négy év után írt folytatást Jo Nesbø A birodalom című kötetéhez: az Opgard-testvérpárról szóló Vérségi kötelék egy nagyszabású, sodró lendületű regény a hűségről, családi összetartásról, szerelemről és arról, mire képes az ember azért, hogy ne veszítse el mindazt, amiért egész életében harcolt.

Carl ​és Roy Opgard sikeres emberek, olyan sikeresek, amennyire az egy Oshoz hasonló hegyi faluban csak lehetséges. Carl a saját wellnesshotelét igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni szeretne egy vidámparkot, amelyhez hullámvasút is tartozik. Csakhogy a környéken régóta tervezett nagyszabású útépítés – amelynek következtében megszűnne Osban a jövedelmező átmenő forgalom – egyre fenyegetőbb közelségbe kerül, és a fivéreknek tenniük kell valamit, még ha ehhez be is kell piszkolniuk a kezüket. Szerencsére az ilyesmiben akad tapasztalatuk. Mindeközben Kurt Olsen körzeti megbízott előtt megcsillan annak reménye, hogy végre-valahára be tudja bizonyítani, hogy jó néhány, évekkel korábban elkövetett emberölés az Opgard testvérek lelkén szárad. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy a gyilkosságok sora nem szakadt meg a múltban. Hiszen a bűn útjára lépni olyan, mint hullámvasúton ülni: ha egyszer elindult, már nem lehet leszállni.

A birodalom – akárcsak minden más olyan regény, amelyet Nesbø a Harry Hole-sorozaton kívül írt – a magyar olvasók között is igencsak megosztott volt, ám ahhoz kétség sem fér, hogy így is kellő számban akadtak olyanok, akik nagyon várták már, hogy újból találkozhassanak Carllal és Royjal. (Jó hír azoknak, akiket magával ragadott a sorozat, hogy a szerző tervezi megírni a harmadik, lezáró kötetet is.) A norvég krimikirály ezekben a regényeiben egészen más oldalát csillogtatja meg íróként: mind A birodalom, mind a Vérségi kötelék hangvételében, dramaturgiájában és stílusában is különbözik a Harry Hole-szériától. Igazi szépirodalmi igényességgel megírt történet ez, amely egy cseppet sem szimpatikus család életébe enged bepillantást. Régi titkokra derül fény, amelyek a jelenre is rányomják bélyegüket, miközben a feszültség is egyre csak nő. (Azt hiszem, Nesbø ezen a téren utolérhetetlen.)

“Egy család vagyunk. Csak egymásra számíthatunk. Senki másra. Barátok, szerelmek, szomszédok, ismerősök, az állam, minden csupa illúzió. Szart sem érnek akkor, amikor igazán szükség lenne rájuk. Végső soron mi vagyunk ellenük, Roy. Mi mindenki más ellen.”

A cselekmény szép lassan folydogál (Nesbø-től szokatlan módon például az első gyilkosságig majdnem a kötet feléig várni kell), ám egyszer csak a szereplők életébe váratlan fordulat következik be, amely alaposan felforgatja Os lakóinak, de különösen Carl és Roy mindennapi életét. Akiknek egyébként egy egészen más, emberibb oldalát is megismerhetjük, és bár ahhoz kétség sem fér, hogy ők ketten igazi „gennyládák”, nekik is ugyanúgy vannak érzelmeik. Bár ez a mondat elég közhelyesen hangzik, higgyük el, hogy ez a regény cseppet sem az. Nesbø ugyanis csodálatra méltó képességgel képes ábrázolni azokat a lelki folyamatokat és vívódásokat, amelyek ebben a két férfiban – de főleg Royban – végbemennek, ezáltal pedig folyamatosan megkérdőjelezi a jó és a rossz fogalmát. Mindannyiunk számára ismerős lehet a boldogabb életbe vetett remény vagy éppen a gyermek utáni vágy érzése, de amikor ezt egy egészen más, tőlünk teljes mértékben különböző ember életén keresztül látjuk lefutni, sok minden új megvilágítást nyert.

Nesbø meglehetősen okos író, aki tudja, hogyan kell megvezetni az olvasót. Elég csak legutóbbi önálló regényére, az Éjszakai házra gondolni, amelyben fejezetről fejezetre értelmezi újra az addig megtörténteket, és úgy játszik velünk, mint macska az egérrel. Ehhez hasonlóan a Vérségi kötelék is egy gondosan felépített történet, amelynek egyes elemei csak a befejezés fényében nyernek értelmet. Ráadásul a szöveg tele van nyelvi leleménnyel és különböző utalásokkal, amelyek csak még inkább magával ragadják az olvasót, miközben folyamatosan azt a kérdést járja körbe, hogy a testvériség, a közös vér meddig elegendő ahhoz, hogy képesek legyünk kiállni egymással, és mikor érkezik el az árulás ideje. Igazi bibliai vagy éppen shakespeare-i történet ez, igazi családidráma, egy valóban meglepő lezárással. Mert annyit elárulhatunk, hogy ettől a befejezéstől garantáltan le fog esni az állunk – de hát Nesbø ehhez tényleg jól ért, így nincs is min csodálkozni.

Jo Nesbø: Vérségi kötelék (Kongen av Os), ford.: Sulyok Viktória, Animus Kiadó, 368 oldal
Kiemelt kép: Jo Nesbø: Vérségi kötelék (Szerzőportré: Jens Kalaene/AFP)