Biztonságos tér címmel mutat be helyspecifikus színházi előadást az egykori cipész szakszervezet Wesselényi utcai székházában a Személyes Történelem Produkció ezen a hétvégén a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából.
A Személyes Történelem Produkció ahhoz segít hozzá középiskolás fiatalokat, hogy a holokauszt tragédiáját a túlélőkkel találkozva, az ő történeteiken keresztül ismerjék meg, mindezt közösségi alkotásra ösztönző program formájában. Céljuk, hogy az emlékezés képeit olyanok számára is elérhetővé tegyék, akik számára ez kevésbé magától értetődő. Az előadás rendezője Kallós Viola, produkciós vezető Borbás Gergő.
17 budapesti fiatal tolmácsolja majd öt, holokausztot megélt idős hölgy visszaemlékezéseit, így derül majd fény arra, hogy mit jelentett a biztonság egykor és mit jelent ma. Az előadást mindössze kétszer láthatjuk majd, január 27-én a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon és 28-án este hét órakor.
Másik négy európai nagyvárosban valósul meg ehhez hasonló ifjúsági program január 27-én a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából, így a magyar fiatalokhoz Prágában, Amszterdamban, Koppenhágában és Berlinben is csatlakoznak.
Kiemelt kép: Ezen a hétvégén láthatjuk a Személyes Történelem Produkció Biztonságos tér című előadását