Közel egy év után magyarul is folytatódott a népszerű amerikai képregényíró, Brian K. Vaughan díjnyertes képregénysorozata, a Paper GirlsÚjságoslányok.

Brian K. Vaughan amerikai képregény- és forgatókönyvíró 1976. július 17-én született Clevelandben, Ohio államban. A New York-i egyetem hallgatójaként részt vett a Marvel fiatal képregényírók számára indított Stan-hattan Projectjében. Első műve 1997 májusában jelent meg (a Cable 43. száma), ezt követően a Marvel és a DC Comics legnagyobb karaktereinek írt történeteket. 2005-ben megkapta a legjobb író kategóriában az Eisner-díjat az Y, az utolsó férfi, a Runaways, az Ex Machina és az Ultimate X-Men képregényeiért. 2006-ban öt munkájáért jelölték ugyanerre a díjra, melyeket nem sikerült elnyernie, majd 2008-ban a Y, az utolsó férfi a legjobb sorozat kategóriában hozott neki Eisner-győzelmet. 2006-ban elnyerte a Wizard képregényekkel kapcsolatos magazin legjobb képregényírónak járó díját, 2009-ben pedig Hugo-díjra jelölték az Y, az utolsó férfi tizedik részének (Whys and Wherefores) megírásáért. Legismertebb képregénysorozatai közül az Y, az utolsó ember teljes egészében (60 szám), a jelenleg 11 kötetből álló, de még nem befejezett Sagából hat, míg a hatkötetes Paper Girls – Újságoslányokból öt rész olvasható magyarul. A képregényírás mellett írt néhány színpadi darabot, romantikus novellát, rövid történetet, valamint forgatókönyvet, ezen munkái közül a Lost – Eltűntek széria emelkedik ki, amelyben a harmadiktól ötödik évadig működött közre, a negyedik szezonban végzett munkájáért 2009-ben a Writers Guild of America-díjra is jelölték.

Brian K. Vaughan – balra: kép az Y az utolsó emberből, jobbra: kép a Sagából (Fotó: The Daily Beast)

Paper Girls – Újságoslányok egy műfajilag nehezen behatárolható, leginkább a misztikus sci-fihez közelálló sorozat, amely eredetileg 2015. október 7. és 2019. július 31. között jelent meg az Image Comics gondozásában (hazánkba a Ciceró Könyvstúdiónak köszönhetően jutott el). Az érzelmeket remekül kifejező, az eseményeket lendületesen ábrázoló rajzokért Cliff Chiang volt a felelős, a színezésért Matt Wilson, a betűíró és tervező pedig Jared K. Fletcher. A 30 számból (6 kötetből) álló sorozat négy 12 éves lány kalandjait követi nyomon téren és időn át. A történet Cleveland kitalált külvárosában, Stony Streamben, 1988 Halloweenjét követő reggelen veszi kezdetét. Az újonc Erin Tieng összetalálkozik a „régi motorosokkal”, Mac-kel, KJ-vel és Tiff-fel, akik igyekeznek bevezeti őt az újságoslány munka rejtelmeibe. Egy véd- és dacszövetség van kialakulóban köztük, amelynek megerősítésére bizony idő előtt lesz szükségük. Ugyanis ezen a reggelen nemcsak a még részeg bulizókkal és az ő hátrahagyott nyomaikkal kell találkozniuk, hanem idegen nyelven halandzsázó nindzsákkal, más furcsa szerzetekkel és szörnyekkel is keresztezik egymást útjaik. Idővel kiderül, hogy ezek a lények más idő- és térdimenzióból érkeztek, a lányok pedig akaratlanul is belekeverednek az időutazók két egymással harcoló csoportja közötti konfliktusba. Innentől kezdve kezdetét veszi az időutazás: a második kötetben 2016-ba, a harmadikban az őskorba, a negyedikben pedig 2000-be kerültek hőseink.

A most decemberben megjelent ötödik részben – amely a sorozat 21-25. számát tartalmazza – a négy barátnő a távoli jövőben, egészen pontosan 2171-ben találja magát. Miközben megpróbálnak menekülni az őket árgus szemmel figyelő ellenség elől, minden erejükkel azon vannak, hogy visszatérjenek saját korukba. Amikor felmerül a lehetőség, hogy Mac leukémiájára már létezik gyógyszer, a lányok ismételten különválnak. A lány és KJ a kórházba megy, míg Erin és Tiff, valamint utóbbi jövőbeni énje meglátogatja Varit és Nagy Apát, hogy segítséget kérjen tőlük.

Kép a Paper Girls – Újságoslányokból (Rajz: Cliff Chiang/Image Comics)

A folytatás hangulatában hozza az előző kötetek színvonalát. A cél továbbra is az, hogy a lányok végre hazajussanak, az időbeli utazás pedig egyben a felnőtté válásukat is szimbolizálja. Olyan kérdésekkel kell szembenézniük, hogy megváltoztatható-e a sorsunk vagy éppen önmagunk felvállalása. A korábban történtekből már tudjuk, hogy KJ leszbikus, és gyengéd érzelmeket táplál Mac iránt, ebben a részben pedig a coming out is megtörténik. A választott persze nem úgy reagál, ahogyan KJ számított rá, éppen ezért annyira megható, amikor a lány mégis úgy dönt, hogy segít neki, hiszen erről szól a barátság. Ezzel párhuzamosan a csapat többi tagjának is sorsfordító döntést kell hoznia, az egyes időbeli szálak pedig szép lassan összeérnek, most már kezd egészen világossá válni, hogy melyik korszak miért is volt fontos a cselekmény szempontjából.

A korszakokon átívelő harc azonban még nem ért véget, sőt, ha úgy vesszük, igazából még csak most kezdődött el igazán, és minden bizonnyal az utolsó kötetben fog kicsúcsosodni. (Remélhetőleg, erre sem kell már sokat várni, a tervek szerint még idén megjelent volna.) A befejező részt pedig azért is várhatjuk, mert a mostani történet a sorozat eddigi legnagyobb függővégével ért véget, Vaughan pedig biztosan tartogat még további meglepetéseket is.

Brian K. Vaughan: Paper Girls – Újságoslányok 5. kötet, ford. Szép Eszter, Ciceró Könyvstúdió, 2023, 128 oldal

Kiemelt kép: Paper Girls – Újságoslányok 5. kötet borítórészlet