Az évad eredeti terveinek megfelelően, december 19-én volt a premierje Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékának a Győri Nemzeti Színházban. A normál menetrendhez képest „csupán” annyi volt a különbség, hogy nem nézők, hanem kamerák előtt zajlott a bemutató. Mennyiben befolyásolja ez a színpadi munkát? Erről is beszélgettünk Bródy Norberttel és Dunai Csengével.

Az előadás elkészült, karácsony előtt lement a premier. Másképp készül egy színész, amikor tudja, hogy nem lesz közönség a bemutatón?

Bródy Norbert: Sokkal szomorúbb volt így a premier. Kicsit olyan érzés, mint amikor tudod, hogy kapsz egy ajándékot, amire régóta vágysz, például egy sportautót, de azt is tudod, hogy nem próbálhatod ki. Az összes kollégámon láttam és magamon is tapasztaltam, hogy nagyon akartuk, keményen dolgoztunk, minden kompromisszumot megkötöttünk, amit kellett, kapaszkodtunk mindenbe, amibe csak lehetett, de mégiscsak az lebegett a szemünk előtt, hogy nincs miért. Egy színésznek nagyon fontos a közönség, a taps, a siker vagy a bukás íze, mindig van valamilyen visszajelzés. A hosszú próbafolyamatnak a premier a lezárása, ami számunkra ünnep. Feszített volt a tempó, intenzív a munka, de miért is? És akkor még a maszkról nem is beszéltünk. Nekem rengeteg gyors öltözésem van, paróka, bajusz, amit ragasztani kellett a maszk alá, rohanás, átalakulás, ezeket nehezen lehet bírni. Emiatt mindenképpen más volt a próbafolyamat.

Dunai Csenge: Igen, én is a maszkot említeném, hiszen a próbafolyamat során végig volt mindenkin. Ezáltal nem látom a kollégák reakcióját, játékát, és én sem tudok jól reagálni, hiszen egy kék, piros, fekete, pöttyös vagy éppen karácsonyfás maszkot látok az arcok helyett. Néha viccelődtünk is, Szűcs Gábor (a rendező – a szerk.) mondta, hogy majd a legvégén a nézőtérről figyel minket, és ránk csodálkozik, hogy jé, te ezt a szerepet játszod? Furcsa, de olyan volt néha, mintha az arcunk pihent volna 6 hetet. Én próbáltam végig arra gondolni és azt erősíteni magamban, mintha 600 fő előtti premierünk lenne.

El lehet vonatkoztatni attól, hogy nincsen ott 600 néző?

D. Cs.: Természetesen nem, de az tud a hasznunkra válni, ha arra gondolunk, hogy minden ugyanúgy van, mint régen. A felvétel megtörtént, lehet, hogy így több ezren látják majd a darabot és olyanokhoz is eljut, akik egyébként nem járnak színházba.

Norbi, te korábban játszottad már Lilomfit, mennyire áll közel hozzád a szerep?

B. N.: Nagyon. 20 éve játszottam, akkor még szoknom kellett, nem volt hozzá kellő tapasztalatom, és bizonyos jellemvonások is hiányoztak még. Mostanra már – sajnos – ezeken túl vagyok. (nevet)

Bródy Norbert (fotó: Gádoros Márk)

Előny ilyenkor, hogy játszottad már az adott darabot?

B. N.: Nem, ezzel egyáltalán nem foglalkoztam. Nem volt könnyebbség, hogy találkoztam már a darabbal, minden alkalommal tiszta lappal indulok. A szövegkönyv is teljesen más volt, és a koncepció is, de nem is tudták, hogy játszottam már, ezt nem vertem nagydobra. Egyébként én magam is csak egy-két motívumra emlékszem pontosan, hogy egy asztalon álltam egy bizonyos szituációban, meg mondatfoszlányok, szóval ez nekem most is teljesen új volt. Arra viszont konkrétan emlékszem, hogy akkor is nagyon jól éreztem magam a darabban. Most pedig teljesen visz magával a szerep.

Csenge, te Mariskát alakítod, szerethető számodra a karakter?

D. Cs.: A próbafolyamat időszaka alatt van időm arra, hogy megtaláljam a kapcsolódási pontokat az adott szereplővel, ami kisebb- nagyobb mértékben sikerülni is szokott: egy-egy mondat, amit én is használok bizonyos helyzetekben, vagy egy-egy szituáció, amiben már voltam az életem során, vagy csak elképzelem, hogy mi lenne, ha… Hiszen a színház a “mi lenne, ha…” művészete.

A Liliomfit a magyar irodalom kiemelkedő művének tartják, könyvben, filmen, színházban is találkozhattunk vele. Láttátok korábban?

B. N.: Én filmen láttam többször is.

D. Cs.: Színházban is és filmen is láttam, de akkor még kicsi voltam, nincsenek konkrét emlékeim, és könyvben is olvastam, de nem volt most a fejemben, hogy újra elővegyem. Úgy akaratlanul is elkezdi összehasonlítani magát az ember, tudat alatt hasonlót kezd keresni vagy csinálni, mint amit látott, engem ez csak összezavart volna.

Lelkileg mennyire visel meg benneteket ez a mostani helyzet, mi segít feltöltődni, kikapcsolódni a mindennapokban?

B. N.: Én mindig építkezem, szinte szó szerint. Barkács- és ezermester vagyok, valamit mindig kitalálok és megvalósítok. Az utóbbi pár hónapban egy konyhát, és házrészt építettem, de lehet ez tároló, asztal, konyhasziget, bármi, én eközben találom meg a lelki békémet.

Pótcselekvés a mostani helyzetben, vagy máskor is?

B. N.: Mindig, a mostani helyzetnek annyiban pótcselekvése, hogy most van rá bőven időm is. Meg van időm az esetleges sérülésekből való felépülésre is, ha néha elvágom az ujjamat.

D. Cs.: Alapvetően a vírushelyzetben a bizonytalanság a legrosszabb, de ez mindenkit érint, nemcsak a mi szakmánkat. Azt gondolom, hogy a márciusi helyzethez képest, amikor teljes zárás volt és otthon kellet ülni, ahhoz képest most könnyebb dolgunk van. Bent vagyunk a színházban, próbálunk, játszunk, van feladatunk. A kollégáimmal vagyok, azzal foglalkozok, amivel gyerekkorom óta szeretnék, szerintem sokkal rosszabb is lehetne. Ez most a tavaszihoz képest kiváltságos helyzet. Akkor elmentem ételfutárnak és pincérnek egy étterembe. Most csak arra tudok gondolni, hogy egyszer biztosan vége lesz, és be tudjuk pótolni az elmaradt előadásokat.

Dunai Csenge (fotó: Gádoros Márk)

Az ételfutárság mennyire volt kilépés a komfortzónádból?

D. Cs.: Teljesen. Össze voltam zavarodva, de imádtam csinálni.  Értelmet adott a mindennapoknak, volt miért reggelente felkeni. Egyébként nagyon szórakoztató volt, élveztem, hogy egészen más területét kellett használni az agyamnak.

Mi vár rátok a következő évben?

B. N.: Ha a normál menetrend szerint halad minden, akkor eljátszhatom végre A hőstenor egyik főszerepét, nézők előtt többször is. Pár előadás lement még a zárás előtt, ami nagyon jót tett a darabnak. Abból is és a Liliomfiból is szeretnék sokat játszani. A Kisfaludy teremben márciusban lesz a következő bemutatóm, egy finn rendező az Esőember című világhírű filmből készít színpadi adaptációt.

D. Cs.: Nekem is márciusban lesz a következő előadásom, Bagó Bertalan rendezésében a Szerelmes Shakespeare főszerepét fogom játszani. És bízom benne, hogy az elmaradt előadásokat is tudjuk pótolni. Most, a két ünnep között is dolgoztam, egy előadást filmesítünk meg, a napokban kezdődött a forgatás. Van feladat bőven, szerencsére.

Kiemelt kép: Dunai Csenge és Bródy Norbert (fotó: Gádoros Márk)