A X. Bábu Fesztivál egyik külföldi vendégprodukciója a Giraffe című darab lesz, amelyet a görögországi Hop Signor Puppet Theatre előadásában tekinthetnek meg a nézők.
„Már nem is emlékszem, mi voltam előbb, persely vagy zsiráf. Az emberek folyton aprópénzzel tömnek, amit képtelen vagyok megemészteni. Éjszaka mindig álmodom. Néha babusgatni való kisállat vagyok, és átölel valaki. Néha egy erdőben szaladok, magasan fent a fák hegyén.” – ezekkel a sorokkal ajánlja a nézők figyelmébe a görög társulat a produkciót. A Giraffe című bábelőadásban egy zsiráf alakú persely elevenedik meg a tulajdonosai kezében. Ha ő nem lenne, egy kisfiú elveszítené egyetlen barátját, vagy az ég szerelmese sosem jutna fel a magasba. Az történet során a nézők a szereplőkkel együtt fedezhetik fel a mozgó és a mozdulatlan egymásra hatását, valamint az is kiderül, hogy a tárgyaknak is – éppúgy, mint az embereknek –, vannak érzéseik, érzelmeik. A zsiráfhoz fűződő viszonyuk nyomán a történet hősei is képesek lesznek szeretni, barátkozni, álmodozni…

Jelenet az előadásból (fotó: Hop Signor Puppet Theatre)
A görögországi Hop Signor Puppet Theatre-t Evgenia Tsichlia és Athanasios Sioris alapította, ők ketten írták a X. Bábu Fesztivál keretein belül nálunk is bemutatkozó Giraffe című darab szövegkönyvét, tervezték a bábokat és a díszletet, emellett játsszák és rendezik is saját előadásaikat. Mindketten hisznek abban, hogy a bábok költői és szimbolikus erejükkel képesek igazán kiteljesíteni egy történetet. „Számomra a báb egyesíti az élőt és az élettelent. Amikor életre kelnek, varázslatos módon hívják fel az emberek figyelmét magukra, kortól, nemtől, hovatartozástól vagy éppen anyagi háttértől függetlenül. Olyanok, mint egy mágnes – odaszögezik a tekintetet. A bábok segítségével egészen más szemszögből látjuk a világot, és talán olyan kérdésekre is választ kaphatunk, amelyre egyébként nem, vagy csak nehezen tudnánk feleletet adni.” – mondta el Thanos Sioris.
Evgenia és Thanos az előadásaikban roppant kevés színpadi elemet használnak, ezáltal több tér jut a színésznek és bábjának. „A Giraffe egy non-verbális bábjáték, amely gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szól. Az előadásban kiemelt szerepet kap a báb és az őt mozgató színész, valamint a zenével és a fényekkel való játék, ezekből áll össze a mi humoros, örökké mozgó történetünk.” Minden bemutatójuk alapját a külvilág megfigyelése adja, akárhol járnak, mindig újabb és újabb ötletekre bukkannak, amelyből később színházi előadás születik vagy születhet. „Elgondolkodtunk azon, hogyan viszonyulnak ma az emberek az egyes tárgyakhoz, ez adta a történet alapötletét. Játékunk központi szereplője egy zsiráf alakú persely – ezzel találkozik össze két nagyon különböző ember, egy kisfiú és egy idős bácsi. Az előadás során feltárjuk azokat a különféle érzelmeket, amelyekhez ez a tárgy segíti őket.”

Jelenet az előadásból (fotó: Hop Signor Puppet Theatre)
Görögországban – hazánkkal és sok már európai országgal ellentétben – nincs államilag támogatott bábszínház, így csupán a kisebb, független társulatok előadásában látható ez a műfaj. A színészek nem csupán játszanak, hanem ők készítik a bábukat, a díszletet, írják a szövegkönyvet, rendezik saját előadásaikat. Nincs ez másként a Hop Signor Puppet Theatre esetében sem, így Evgenia és Thanos több szerepkörben is bemutatkozik majd a magyar közönség előtt. A bábmozgatásban Michel Villée lesz segítségükre, a világítás megtervezésében pedig Christina Thanasoula és Melina Mascha volt társuk. Az előadás zenéjét Agelos Agelidis, Antonis Skamnakis és Mihalis Kalkanis szerezte. A költségvetés szűkössége ugyan sokszor korlátozza a lehetőségeiket, ugyanakkor az alapítók szerint ez nem feltétlenül baj, hiszen éppen ezáltal nagyon magas színvonalú előadások is születhetnek. A pénzt egyedül a kreativitás tudja kiváltani, ez pedig őket is rákényszeríti az eredetiségre és a folytonos megújulásra.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy részt vehetünk a X. Bábu Fesztiválon, ez lesz az első alkalom, hogy Magyarországon fellépünk!” – árulta el Thanos. Arra kérdésre, miért ajánlaná a magyar közönségnek a produkciót, így felelt: „A játékunk üzenete egyetemes. Lényegtelen, hogy Görögországban vagy más európai országban mutatjuk be, mindenki számára ad valamit. Ez lehet akár egy érzelem, akár egy gondolat, ami befészkeli magát az agyunkba, táplálja a szellemiséget. Az előadás során kérdéseket vetünk fel, amelyeket szeretünk megbeszélni, megvitatni a közönséggel a bemutató után. Szóval, jöjjetek el megnézni a műsort, találkozzatok velünk, és osszátok meg a gondolataitokat.”
A Hop Signor Puppet Theatre Giraffe című produkciója 2019. október 13-án, 16 órai kezdettel lesz látható a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában. Az egy felvonásból álló, 40 perces előadást a színészek szöveg nélkül játsszák, megtekintése hatéves kortól ajánlott. A X. Bábu Fesztivál produkcióra a jegyértékesítés már megkezdődött.
Kiemelt kép: Jelenet az előadásból (fotó: Hop Signor Puppet Theatre)