1982 óta – az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részeként működő Nemzetközi Táncbizottság kezdeményezésére – április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját, az időponttal Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész előtt tiszteleg a szakma, aki ezen a napon született 1727-ben. A Nemzetközi táncnap célja a tánc népszerűsítése, és hogy arra ösztönözzék a kormányokat, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig.
Ebben az évben Marianela Núñez, argentin balettművész osztotta meg a gondolatait a jeles nap alkalmából:
Egy emlékből még nem lesz történelem. Egy színház története pedig – minden egyes színházé – egyben mások története is, annak a folyamata, hogy a tánc mint művészeti ág hogyan terjedt el és fejlődött a világ különböző részein. A Royal Ballet falain sorakozó fényképek ennek az útnak az állomásait örökítik meg: a történelemnek vannak kiemelkedő alakjai, akik naggyá tették az argentin táncművészetet. Az intézmények sokszor arcok és vezetéknevek nélküli, néma névtelenség mögé rejtőznek, és nem akarják hallani a múlt visszhangjait.
Az ITI-UNESCO által támogatott és népszerűsített szervezetek, mint amilyen az Argentin Tánckuratórium is, gyakorta felvállalják ennek az emlékfalnak a szerepét, amely nem hagyja, hogy a múlt feledésbe merüljön.
Önökkel tartok abban a törekvésben, hogy megőrizzük, új köntösben mutassuk be a tánc világát gazdagító mesterek, művészek és koreográfusok történetét, hiszen megérdemlik, hogy a jövő nemzedékei is megismerhessék őket. Mindannyiunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy nem csupán szemlélői, hanem örökösei vagyunk ennek a művészetből, méltóságból és áldozatokból szőtt hagyománynak, amelyet hivatástudattól és a szépség szeretetétől áthatva hoztunk létre. Figyelmünket mindig a jövő és a jelen ragadja meg, de a táncművészet fája nem nőhet hatalmasra a múlt termékeny talaja, az elődeink alkotta erős alapok nélkül. Ez a fa a hagyományokban gyökerezik, onnan szívja az éltető erőt.
Zs. Vincze Zsuzsa (Fotó: Cseke Csilla)
Idén a magyar táncszakma képviseletében Zs. Vincze Zsuzsa, Kossuth- és Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője fogalmazta meg üzenetét a Tánc Világnapja alkalmából:
Szeretettel köszöntök minden táncművészt, koreográfust és minden táncot kedvelő embert a világon.
Lehet-e élni a XXI. században Tánc nélkül? Lehet, de nem érdemes! Kodály Zoltán, a magyar zeneirodalom egyik legnagyobb alakja ugyan a zenével kapcsolatban tette fel ezt a kérdést, de ő, aki maga is átélhette népdalgyűjtőként és népzenekutatóként, hogy a zene és a tánc mennyire elválaszthatatlanok egymástól, bizonyára nem venné rossz néven gondolatának ily módon való „kiszélesítését”: Tehát; tánc nélkül lehet élni, de nem érdemes.
A szülők a világ szinte minden részén boldogan figyelik, ahogy járni alig tudó kisgyermekük ösztönösen mozog, „táncol” a zene ritmusára. Talán már a génjeinkben hordozzuk a tánc örömét.
Mi, hivatásos táncművészek azonban azt is tudjuk, hogy a tánc közben mindenki által tapasztalható testi és lelki öröm mellett, milyen göröngyös út vezet, mennyi gyötrelem, türelem, kitartás és alázat kell ahhoz, hogy valaki – a táncművészet bármely ágában-, eljusson egy professzionális eredményhez, s valódi művészi színvonalon tudjon megmutatkozni a színpadon.
Mondják, hogy a test és a lélek harmóniája tánc közben valósul meg leginkább. Ezt nemcsak a táncművész érzi, de a néző is, aki együtt szárnyal gondolatban az előadóval. Néha csak elmerül a tánc szépségében, esztétikumában, máskor az előadott mű mondanivalóját mélyen átérezve, megértve, különleges, ám teljes élményben részesül; hiszen a tánc szavak nélkül is képes őszinte és mély emberi érzelmeket kifejezni.
A klasszikus balett, a néptáncművészet, a kortárs táncművészet, a modern-, a társastánc, az alternatív kísérletezések együttesen képviselik a magyar színpadi táncművészetet.
Magyarországon azonban nem lehet elfeledkezni arról a hatalmas amatőr táncmozgalomról sem, amely szinte egyedülálló a világon. A gyerekek már kisiskolás korukban találkoznak saját népük tánckultúrájával: az iskolai oktatásban szerepel a néptánc és számtalan művészeti iskolában ismerkedhetnek táncos anyanyelvükkel. Tízezrével táncolnak az amatőr táncmozgalomban gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek, sőt senior csoportok, – az ország szinte minden szegletében-, akik a néptáncot, illetve a táncművészet egyéb műfaját választották. A szintén nagylétszámmal működő hagyományőrző táncegyüttesek mellett, a Világörökség részeként, igazi Hungaricumként van jelen napjainkban is a táncház mozgalom; a Táncházakban, a városi fiatalok mai szórakozási formaként élik meg hagyományaikat, táncolják közös örökségünket, néptáncainkat.
Nemrégiben magyar agykutatók tudományos kísérleteket folytattak arról, hogy milyen fiziológiai és mentális hatással van az emberi szervezetre a tánc. Az eredmény döbbenetes volt. Fél éven keresztül, heti két alkalommal táncoltak idős emberek magyar néptáncot és már ilyen rövid idő után ugrásszerű volt a pozitív változás a szervezetükben. Kodály azt mondta egykor; legyen a zene mindenkié! Legyen tehát a tánc is mindenkié!
Hosszú évek komoly erőfeszítései után van Táncművészeti Egyetemünk, amely a régi, legendás Állami Balettintézetből nőtt ki, s ahonnan kiváló balett művészek, néptáncművészek, modern táncosok kerülnek ki minden évben és neves balett társulatokat, valamint hivatásos táncegyütteseinket gazdagítják tudásukkal, elhivatottságukkal.
A Tánc Világnapja van. Szeretnénk, ha ezen a napon – ha csak egy kis időre is-, a táncművészetre figyelne a világ. Egy pillanatra elcsendesülne a káosz, s ezekben a bonyolult és nehéz időkben, legalább néhány pillanatra a táncainkban megvalósuló harmónia uralná a világot.
Mit is üzenhetne ma, 2024-ben a Tánc Nemzetközi Világnapján egy magyar táncművész, innen Európa szívéből a világnak? Csak annyit: TÁNCOLJATOK, NE HÁBORÚZZATOK!
Kiemelt kép: Marianela Núñez (Fotó: The Times)
