A tavalyi, első rendezvény sikerén felbuzdulva, idén is megrendezésre kerül a KŐFESZT – A Szabad Táncház, Pünkösdkor. A részletekről az ötletgazda és főszervezőt, Csúri Ákost kérdeztük.
Kezdjük kicsit korábbról, hiszen az idei programok már januárban elindultak.
Igen, január 28-án nálunk is elindult az élet méghozzá Badacsonytomajon, szinte egy időben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozattal.
Jól emlékszem, hogy Badacsonytomaj tavaly még nem volt helyszín a KŐFESZT Folkklub programjában?
Jól, ők idén csatlakoztak. Saját kérésük volt, de nagy örömmel fogadtuk őket. Ami egyben azt is jelenti, hogy immár deklaráltan is túlnyúlik a KŐFESZT a Káli-medencén. Bízom benne, hogy szépen lassan minél több balatoni településen ráébrednek, hogy KŐFESZT-re van szükségük. Tavaly a Káli – Advent kapcsán vittünk egy-két produkciót Badacsonytomajba, és láttuk, éreztük, hogy a népművészeti programoknak, betlehemezésnek, a Görömbő Kompánia, vagy a Gulyás László Vándormuzsikus által előadott interaktív előadásoknak mekkora sikere volt. Január 28-án a Somogyi, Sárközi Folkklubot vittük, ami teljes teltházzal debütált. Nagyon szerették és ennek sikerén felbuzdulva szerveztünk február közepére egy farsangot, ahol már rengeteg helyi lakos is jelen volt. Nem klasszikus farsang volt, nem a jelmezes beöltözésen volt a hangsúly, kicsit más oldalról közelítettük meg a témát. A népszokásokat, hagyományokat, például az asszonyfarsangot elevenítettük fel. Bemutattuk, hogy milyen volt, és mit jelentett a Balaton-felvidéken a farsang régen.
Minden hónapban lesz rendezvény?
Gyakorlatilag igen, kivéve a márciust, amikor a böjt miatt nem tartunk zenés-táncos programot. De áprilisban annál nagyobb lendülettel folytatjuk. Navratil Andreáék Daram – daram – madaram című előadásával folytatjuk Mindszentkállán április 14-én, amely magyar és bolgár költők megzenésített verseivel egy elég izgalmas irodalmi-színházi produkció. Rajzpályázatot is hirdettünk két témában: Petőfi születésének és Kölcsey Himnuszának a bicentáriuma kapcsán, amire nagyon sok alkotás érkezett. Ezekből a pályaművekből minden egyes képzőművészeti klubon ki fogunk állítani pár darabot. Tehát nem egyben lesz a tárlat, hanem szétosztva a helyszíneken, és a végén lesz közös nagy kiállítás az év zárásaként. Május pünkösd hava, amikor az első KŐFESZT – A Szabad Táncház visszajelzésein és sikerein felbuzdulva megrendezzük a másodikat is.

Táncház a KŐFESZT – A Szabad Táncház rendezvényen (fotó: Steindl Gabriella)
Saját szememmel láttam tavaly, hogy a rendezvény mekkorát hasított. Lesz változás a programban, fellépőkben, vagy a bevált, biztos csapatok jönnek idén is?
Az alapok maradnak, tehát a csúcsfellépőink, mint Szalonna és bandája, az Üsztürü zenekar, a Palatkai banda Koncz Gergővel, Hideg Anna néni a Horsa bandával, a kalotaszegi Veszélyes banda (Kiscsipás, Toni Rudi és társai), az Erdőfű zenekar – ismét ott lesznek. De természetesen újítunk is, idén jön Tankó Eszti néni Gyimesből, a Kalász Banda, a BorFolk Zenekar pedig a fantasztikus Petőfi műsorával tisztel meg bennünket. A programban tavaly volt Kalotaszeg, Szék, Szatmár és Mezőség, idén belép Gyimes, és Vajdaszentivány. Külön öröm számomra, hogy Hajdú Flóri, aki az egyik legjobb vajdaszentiványit táncoló magyar néptáncos, elvállalta a tanítást. Sokszínűbb lesz a program, és köszönhetően a Nemzeti Kulturális Alap pajtaprogramjának, a kővágóörsi Botond Pajta zsúfolt lesz. Közkívánatra ismét lesz folkmozi és rengeteg kézműves foglalkozás. Tankó Eszti néni, azt kérte, hogy a vasárnapi, ünnepi szentmisén részt vehessen. Ezt abszolút támogatom, ezért Navratil Andival – terveink szerint – pünkösdi énekekkel töltik be a Szent Imre bazalttemplomot, Badacsonytomajon Pünkösd vasárnap. Sőt, Andi, Somogyi Eszter és Nyitrai Mariann egy önálló program keretében, kifejezetten pünkösdi dalokat is fognak tanítani. A pünkösdnek nincs – a zöldág járáson túl, amit Szabó Csaba vezetésével a Tördemic Táncegyüttes fog bemutatni – tánca, de éneke van, ezt mutatjuk meg Köveskálon. Terveink szerint a Százcsávási Banda és az Üsztürü közös, csávási koncertje zárja pünkösdhétfőn este a rendezvényt. És természetesen minden este lesz táncház, aminek a tavalyi tapasztalataink alapján csak a kezdési idejét tudjuk meghatározni…
Mely települések adnak otthont a rendezvénynek?
Kékkút, Köveskál, Kővágóörs, Révfülöp, Káptalantóti, Mindszentkálla, a Káli-medencében mindenhol felbukkanó örömzene, és Badacsonytomaj, ahol a város napja egybeesik a szombati programnapunkkal, az is nagyon erősnek ígérkezik. Salföld, sajnos úgy tűnik, egyelőre nem biztos, hogy idén be tud kapcsolódni, sebaj, majd jövőre. Folyamatos az érdeklődés, számos település szeretne csatlakozni. Reményeim szerint, az a miliő, ami tavaly volt, az ugyanúgy megmarad, annyi változtatással, hogy az első rendezvény tapasztalatait felhasználva, most egy picit jobban sűrítjük a programokat a Botond pajtára összpontosítva. Ami azért is jó, mert így a pajtában, ami egyébként is a központi helyszín, szinte nem is lesz holtidő.
Nagyon sok család gyerekekkel érkezik majd, nekik a kicsik időbeosztásához is alkalmazkodni kell. Lesz olyan program, amiről emiatt lemaradnak?
Nem lehet semmiről lemaradni. Amiatt sem, mert idén a tájegységeket mozgatjuk. Tavaly Köveskálon csak a mezőségi volt. Most szombaton délelőtt ott lesz, délután pedig Kővágóörsön, ahonnan Kalotaszeg kerül majd Köveskálra délutánra. Folyamatos lesz a mozgatás, pontosan azért, hogy aki lecövekel egy helyen, és nem akar jönni-menni a helyszínek között, az is megkapjon mindent, ami a program része lesz. De aki szívesen vándorol a települések között, az is belebotlik a kalotaszegibe, a székibe. Mert más a hangulata a pajtában, és megint más a fűzfa alatt. Mindig vannak eltérő elemek, de ez biztos, hogy nem vesz el az élvezeti értékből. Idén az egész napos kavalkádban jóval nagyobb szerepe lesz a kézművességnek. Ha ügyes egy gyerek, akkor a szobáját szinte fel tudja szerelni különböző játékokkal, amiket saját kezűleg készít, miközben népzenét hallgat.
A tavalyi szervezéskor mertél ekkorát álmodni?
Nem, sokkal nagyobbat. Az ötlet már egy ideje megvolt, a megvalósítás váratott magára tavalyig. Annak, hogy tényleg mertem nagyot álmodni, két oka volt: a KŐFESZT sikere, és a szervezésben szerzett rutin adta az álom alapját. A munkatársaimnak és barátaimnak – akik a hozzáállásukkal és a precizitásukkal segítettek a rendezvény szervezésében, lebonyolításában – köszönhetően tudtam, hogy van minek nekitámasztanom a hátam, és az nemcsak van, hanem stabil is. Ez nagyon fontos dolog, mert bármilyen furcsa, egy idő múlva ezt a rendezvényt szeretném majdnem KŐFESZT méretűvé tenni. A másik, ami miatt mertem nagyot álmodni az az, hogy én 7 éves korom óta ismerem ezt a közeget. Azóta tudom, hogy a népzenész, néptáncos világban mindenki megoldó ember. Jó példa erre, hogy tavaly az egész rendezvény alatt egyetlen egy kétségbeesett hívás sem érkezett hozzám, pedig szinte mindenhol volt egy-egy kisebb fennakadás, de azt azonnal helyben megoldották. Nem nagy, de fontos dolgok, például egy csavar meghúzása, vagy egy hosszabbító pótlása. Bármilyen hihetetlen, itt nincsenek allűrök. Azt értük el, aminek az egészet szántuk, és ezért volt jó érzés, hogy mindenki örült a másiknak. Nem volt vetélkedés, nem volt rivalizálás.

Zenészek a KŐFESZT – A Szabad Táncház rendezvényen (fotó: Steindl Gabriella)
Sejtetted, vagy meglepett, hogy ekkora igény van a rendezvényre?
A néptánc fura dolog, és az egész Szabad Táncház is ilyen. Ha nagyon kitalálod, hogy akarod felépíteni a táncodat, akkor biztos, hogy belegabalyodsz a második figurába, kiesel a ritmusból és rosszul érzed magad. Ugyanakkor a tánc akkor hatásos, akkor lehet a legszebb hölgyek szívét is meghódítani, ha megkomponált íve van. De az egész improvizatív. A Szabad Táncháznak is az a lényege, hogy az improvizáció a szervezésben is megkapja a maga lehetőségét. Semmi nincs kőbe vésve, a produkciók jelentős része – például egy Kőfeszthez képest – nem igényel hangosítást, az akusztikai hangzásban van az ereje. És ez már ad egy belső ritmust, ütemet, onnantól fogva pedig szabad az improvizáció. Sok táncházas rendezvényen voltam, tudtam, hogy mi, miért nem tetszik. Itt mindenki örült a másiknak, és annak, hogy nem kell körbemászni egy sportcsarnokot, és nem 20 perce van táncolni, hanem akár 3 órája is. A tánc az mindig az elvégzett munka jutalma volt a falvak, tájegységek hagyományában. És ha a pünkösdöt ünnepnek, jutalomnak tekintjük, akkor ez itt tényleg az volt, a több évtizedes sportcsarnokos böjt után. Tulajdonképpen egy felszabadulás volt. Itt senki nem mondta, hogy hajnalig kell énekelni, hanem maguktól, saját kedvükre énekeltek hajnalig. Az volt a felszabadító, hogy semmi nem volt kötelező. Az, hogy célt ért a rendezvény, az abból látszott, hogy azokat az embereket, akiknek eddig semmi közük nem volt a műfajhoz, csak jelen voltak a rendezvényen (például a borász, az étteremtulajdonos) nyűgözte le leginkább az egész. Nem csak önmagában a tánc és a zene öröme, hanem ennek a közösségnek az öröme volt az, amely összetartotta az embereket. Sejtettem, vagy inkább bíztam abban, hogy lesz rá igény, és jólesett látni, hogy nem tévedtem.
Mikortól elérhető a pontos idei program?
A kofeszt.hu-n április 15-től lesz elérhető a részletes műsor és kínálat.
A KŐFESZT – A Szabad Táncház ingyenes rendezvénysorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az NKA Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat, és a MOL- ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatja.
Nyitókép: Csúri Ákos (fotó: Steindl Gabriella)