„A szövegeink nem a világ tragédiája, hanem a sajátunk” – interjú a Cataflamingo zenekarral

November közepén jelent meg a hazai alternatív szcéna egyik legizgalmasabb és leginnovatívabb formációja, a Cataflamingo második nagylemeze, Döntetlen címmel. Az album a tőlük megszokott hangzásvilágot új hangszereléssel frissíti, a dalok pedig ezúttal a virtualitás, a létezés és a küzdelmek témakörökre épülnek. Beszélgetésünk során a zenekar elmesélte, miben különbözik ez az anyag az előzőtől, hogyan kapcsolódnak össze ezek a témák, és mire lehet majd számítani december 12-én, a Turbinában tartott lemezbemutatón. Sok más friss és befutott magyar előadó dalai mellett a Cataflamingo számaival is találkozhattok a péntekenként frissülő POPZAJLÁS lejátszási listánkon.

Úgy érzem, hogy az előző albumhoz képest most visszavettetek a dalok hangszerelésének meg felépítésének komplexitásán. Kimondott cél volt, vagy csak így alakult?

Zsolt: Az első lemezünk anyaga igazából 2017 és 2023 között gyűlt össze – vagyis azóta, hogy gimiben először elkezdtünk együtt zenélni. Nagyon sokféle zenét szeretünk – a jazztől a fúzión át egészen a prog-rockig –, ezek közül pedig akkoriban még nehezen tudtunk válogatni, úgyhogy elég sokszínű lett a bemutatkozó albumunk. Egyfajta tanulási folyamat is volt ez: egy teszt, hogy egyáltalán meg tudjuk-e valósítani azt, amit kigondoltunk, mert szerintem akkor lesz igazán tiéd egy zenei ismeret, ha nem csak hallgatod, hanem újra is teremted azt. Most viszont, hogy ezeket a korszakokat kiírtuk magunkból, már tudatosabban tudunk válogatni az ötletek között, és csak azért, mert meg tudunk valamit csinálni, már nem feltétlenül fogjuk azt megcsinálni.

Áron: Az előző lemeznél a munkafolyamat hektikussága és a folyamatos olvasztótégely-szerű ötletelés miatt gyakran fordult elő, hogy egy dalon belül szinte egy másik dal kezdett el kibontakozni: mintha egy új szám indulna el a már meglévőben. Ezeket aztán hosszú évek alatt gyűjtöttük, alakítottuk, és igyekeztünk egy közös gondolatvilág köré rendezni, hogy végül kialakuljon egy egységes világ – ez lett az első lemez anyaga, ami a felnövésről szól.

Mennyiben változott a munkafolyamatotok? Hogyan születtek a dalok?

Zsolt: A második lemeznél szinte már teljesen máshogy alkottunk. Legtöbbször valaki behozott egy majdnem kész dalt, a többiek pedig már azzal dolgoztak. Ebbe a módszerbe kicsit bele is kényszerültünk, mert már előre le volt foglalva a stúdió akkor is, amikor esetleg még messze nem volt teljesen kész egy adott szám. Volt olyan is, hogy már elkezdtük a felvenni a hangszereket, miközben a szöveg még meg sem volt hozzá. De a Csend szövegét például akkor hallottuk először, mikor Áron már felénekelve megmutatta.

Áron: A Döntetlen esetében sokkal inkább a dalszerzés klasszikusabb vonalát követtük, és a szövegek is egyenesebbek, kézzelfoghatóbbak ezen a lemezen. Persze vannak kivételek, de a saját szövegeim többségén ezt érzem. Például a Semmim sem voltál esetében egy felsorolás-alapú szövegírás jelenik meg, amit korábban kifejezetten nem szerettem. Most azonban azt gondoltam, hogy minden egyes verzének új kaput kell nyitnia ugyanazon a témán belül.

Az új lemezen két olyan téma fonódik össze, ami látszólag elég eltérő egymástól. Hogyan kapcsolódnak össze a virtuális hangok, és virtuális esztétika a játszma és a döntetlen témakörével?

Zsolt: A virtuális esetünkben arra utal, hogy valami a létezés előtt áll. Ez egy bizonytalan állapot, ami nagyon jól kapcsolódik ahhoz, hogy egy versenynek is lehet még bármilyen a végkimenetele. Ez a gondolat a hangzásunkban is megjelenik: egyszerre keverednek a teljesen valós, felvett hangok – mint mondjuk a gitár, a dob vagy az ének –, az egyértelműen szintetikus hangokkal, mint a szintetizátor. Ezeket kiegészítve ott vannak azok a virtuális hangszerek, amelyek tulajdonképpen csak imitálják a valódiakat: például a sample-ökből előhúzott hegedűk. A Lovam gyengében, a Csendben és a többi számban is hallani klasszikus hangszereket, amik valójában programok. Az In Memoriam például egy olyan hegedűt használ, ami első hallásra talán még éppen felismerhető, de már egyáltalán nem olyan érzés, mintha ott állna előtted egy primás és húzná a vonót. És pont ez az izgalmas benne: hogy valami egyszerre ismerős és mégis teljesen ismeretlenül szólal meg.

Áron: Szerintem már önmagában az is egyfajta koncepció, hogy milyen eszközeid vannak, és ezekkel hogyan tudod megvalósítani az ötleteidet. Meglehetősen ritkán áll rendelkezésre végtelen idő vagy korlátlan pénz, hogy bármit megtehess. Számomra az is a koncepció része, hogy a fejünkben megszületik egy gondolat, és aztán a valóságban, úgy formáljuk zenévé, ahogyan csak tudjuk.

A virtualitás meg az azt körülölelő gondolatiság, ami átszövi az albumot engem a Radiohead OK Computer lemezére emlékeztet. Szeretitek a zenekart, nemrég voltatok is koncertjükön – a lemez összerakásakor elhangzott a nevük, mint inspiráció, vagy csak ösztönösen ennyire belétek ivódott a hangzásuk?

Áron: Én nem érzem ezt a hasonlóságot, de az biztos, hogy a Radiohead nálunk egy olyan zenekar, ami nagyon sokszor felmerül. Nagyon tiszteljük a zenéjüket, meg sokszor igazodási pontként is szolgálnak nálunk: például nagy vitáknál gyakran lehet mondani, hogy „egyébként a Radiohead is így csinálta.”

De szerintem a Döntetlen azért nagyon más az OK Computertől. Persze, az elidegenedés, a játékszerűség és a virtualitás témája valamennyire valóban jelen van mindkét lemezen, mi mégis máshogy ragadjuk meg a témákat. Ha egy-egy hangszer hozzájuk hasonlóan szólal meg az inkább tudattalanul történik – nem törekedtünk szándékosan arra, hogy az OK Computerhez hasonló lemezt csináljunk.

Zsolt: Szerintem nálunk sokkal személyesebb témák jelennek meg, egy sokkal intimebb élettérben. Lehet, hogy vannak hasonló hangulatok vagy motívumok, de míg ott olyan mondatok hangzanak el, mint a “Bring down the government” (Döntsd meg a kormányt), nálunk ilyesmi egyáltalán nincsen. A szövegeink nem a világ tragédiája, hanem a sajátunk.

A második lemezzel szerettétek volna kibővíteni, kicsit feldúsítani a hangzásotokat, amit meg is tettetek: digitális hangok, új hangszerek és zajok is megjelentek. Nem lesz nehéz átvinni ezeket a több sávon megszólaló dalokat élőbe?

Áron: Nem gondolom, hogy ez gond lesz. A lemezbemutató szempontjából sokat segít, hogy kibővülünk plusz egy taggal: Egyed Márton barátunkkal, aki rengeteg hangszer- és vokálfeladatot fog átvenni. Ahogy a 2023-as lemezbemutatón is velünk volt, most is számíthatunk rá. Mi nagyon hálásak vagyunk neki, mert elképesztően sok mindent kell megtanulnia. Ezen felül Zsoltnak is lesz egy plusz hangszere, egy Ableton Push, amit eddig még nem vittünk magunkkal koncertekre. Ez a kis eszköz rengeteg új világot nyitott ki előttünk. Eszméletlen sokféleképpen lehet használni, Zsolt pedig rengeteget is foglalkozik vele.

Nekem mindig hatalmas élmény, amikor a dalok élőben úgy tudnak megszólalni, ahogyan fejben elképzeltem őket. Nyilván élőben csak nyolc kezünk van, nem harmincöt, de a zenekar folyamatosan azon dolgozik, hogy a jövőben a négyfős alapfelállásban is minél hűebben, minél szélesebb hangszereléssel tudjuk megszólaltatni ezeket a számokat. Ez még egy folyamatban levő kísérletezés, de nagyon optimista vagyok ezzel kapcsolatban.

Mivel készültök a lemezbemutatóra?

Zsolt: Egy nagyon különleges vizuált fogunk hozni: régi CRT monitorok lesznek a színpadon, és ezeken különböző játékokból jelennek majd meg részletek, amik kapcsolódnak a dalokhoz. A közönség majd meg tudja fejteni, hogy melyik játék miért társul egy adott számhoz – ez lesz benne az extra jelentésréteg. A Turbinában nincsen LED-fal, viszont a CRT monitorokat úgy fogjuk elhelyezni, hogy nagyon karakteres vizuális világot adjanak az egésznek.

Áron: A teljes lemez el fog hangzani, emellett készülünk egy kisebb, kvázi best of válogatással is az előző anyagról, és lesz egy-két olyan dal, amit szerintem sokan már nem is remélnek hallani élőben. Az első lemezbemutatónkon lenyűgözően attentív, figyelő közönségünk volt – reméljük itt viszontlátjuk őket!

 Kiemelt kép: Csizmár Zsolt és Csiki Áron (Fotó: Kovács Milán)