„A színpad nekem terápia” – sztárstaféta Pál Andrással

Diákéveiben kosárlabdázott, még Budapest válogatott is volt, de a színjátszó szakkör és a Kolibri Stúdió felülírt minden más elképzelést. Az első kaposvári színészosztályban végzett, amit élete meghatározó időszakának tart. Elég látványos a pályafutása, nem véletlen, hogy több szakmai díjat is elnyert. De nemcsak a szakma, a közönség is elismeri: többször választották a Radnóti Miklós Színház legkedveltebb színészének. Pál Andrással beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Nagy Rebeka volt, aki téged kérdezett: mit jelentett számodra a harmadévük?

 Az Akadémia hároméves, és a harmadévre már elég sokan elmentek különböző egyetemekre, így öten maradtak az osztályban. A Liliomot csináltuk, ami azért volt nekem nagy élmény, mert volt egy kis izgalom bennem, hogy mennyire lesz demoralizáló azoknak, akik maradtak, hogy nem lesz-e számukra frusztráló, hogy őket tulajdonképpen nem vették fel. De szerencsére nem volt ezzel gond, sőt, abban az időszakban fejlődtek a legtöbbet. Szerettem azt az osztályt, nagyon örülök, hogy van munkájuk.

Egyértelműen mindenki az egyetemre készül onnan?

Én eléggé motiválom őket afelé, de támogattam azt is, ha valakinek összejött egy olyan munka, amire úgy érezte, hogy azáltal jut előbbre. Az első két évben a felvételit kvázi kötelezővé tettem számukra, a felkészülés és a tapasztalatszerzés szempontjából elengedhetetlennek tartom. Nem mellesleg az is kiderül, hogy valóban ezt akarják-e.

Szigorú tanár vagy?

Értük vagyok szigorú, ez az ő érdekük elsősorban, de ettől még természetesen jó a kapcsolatom velük.

Hogy jött az életedbe a tanítás?

Még Kaposvárra hívtak vissza Mohácsiék (Mohácsi János és István – A szerk.), művészi beszédet tanítani, ott kezdődött. Amikor Pestre jöttem, akkor Őze Áron hívott az akadémiára. Ő volt akkor a Pesti Magyar Színház igazgatója, együtt vezettük az osztályt.

Nem féltél elvállalni a tanítást?

De, nagyon féltem. Szerencsém volt, Kelemen Józsiék rengeteget segítettek Kaposváron. Nyilván sok hibával és bénázással kezdtem, aztán szép lassan belejöttem.

Szeretsz tanítani?

Igen. Nagyon szeretek fiatalok között lenni, nézni, figyelni, hogy gondolkodnak ma a húszévesek. Izgalmas dolog, újra figyelmeztetem magamat is szinte a tanítás által, azokra a dolgokra és alapvetésekre, amit valaha tanultam. Sokat tanulok a diákoktól én is: látásmódot, hozzáállást, szemléletet.

Tudatosan mentél Kaposvárra tanulni vagy véletlenül alakult így?

A Kolibri Színház Stúdiójába jártam, ott noszogattak, hogy felvételizzek. Két év után próbáltam meg, Pestre is és Kaposvárra is. Eléggé felkészületlen voltam a pesti felvételin, az első rostán ki is estem, teljesen jogosan. A kaposvári felvételi később volt, arra már összekaptam magam, és felvettek.

Hogy érezted magad Kaposváron?

Csodálatos évek voltak, büszke vagyok arra, hogy oda járhattam és hogy a legendás kaposvári színház tagjaitól tanulhattam. Barbarczy László volt az osztályfőnököm, mi voltunk a legelső osztály.

Mégsem maradtál ott, miért?

Balikó Tamás a tanárom volt Kaposváron, ő hívott Pécsre, 4 évig voltam ott. Utána kerültem a Pesti Magyar Színházba, abban az időszakban elengedtek több helyre, így játszottam többek között Tatabányán, Miskolcon, Székesfehérváron és az Orlai Produkciónál. És itt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy Orlai Tibornak nagyon sokat köszönhetek.

A Radnótiban már 7 éve vagy, jól érzed ott magad?

Nagyon! Még Bálint András szerződtetett ida, többször megkörnyékeztem őt, de sokáig nem volt rés a pajzson, a Jadviga párnája után jött el az én időm. Szeretem, hogy különleges, változatos rendezőkkel dolgozhatok, sok vendégszínész is van, és a társulat is nagyon jó emberekből áll. Számomra fontos ez a csapat, szükségem van az otthon-érzésre, a családias hangulatra, ami ott körülvesz.

Kollégák között létezik őszinte barátság?

Azt gondolom igen. Az egészséges konkurálás is nagyon fontos, és az is, hogy jól érezzük magunkat.

Melyik az a szereped, ami a legközelebb áll hozzád?

Több is van, de amit nagyon szeretek az A párnaember. Szikszai Rémusz rendezte, nagyon különleges együttállás volt, akkor került oda Rusznák Andris, akivel nagyon jó barátságban vagyok. De játszik benne Schneider Zoli is, akire, mint mentoromra tekintek, a legnagyobb rajongója vagyok, és jó barátom is, illetve benne van Köles Feri, aki még a pécsi időkből barátom. Ez egy nagyon különleges találkozás volt, Rémusszal is fantasztikus volt együtt dolgozni. Ez a darab egy fontos ügy nekünk, nagyon szeretjük csinálni, minden magától értetődő, ami ott történik velünk. Ritka dolog ez így együtt.

A 10-zel milyen a viszonyod?

Nagyon szeretem, Székely Csaba rajongó vagyok, és az is különösen jó érzés, hogy ennyire szeretik a nézők. De nem titkolom, nagyon nehéz játszani. Úgy tűnik, hogy könnyedén megy, de óriási színészi feladat, három és fél órán keresztül végig jelen lenni és várni a pillanatra.

Mi vár rád még ebben az évadban?

Kelemen Kristóf rendezésében a Vad nyomozókat próbálom. A Karaván Színházban csináltunk egy Szigarjev darabot a Guppit, a Nyári házaspárral, most pedig z Exit Generáció Produkcióval a Scapin furfangjait csináljuk, egyelőre a fióknak. És a tanítás is megy természetesen, online.

Mit ad neked a színpad?

A színpad nekem terápia. Hálás vagyok a sorsnak, mert olyan kollégáim vannak, akikkel igazi játék együtt szerepelni. Szeretem az izgulását, a nehézségeit, persze néha elfáradok, meg vannak időszakok amikor nehezebben viselek dolgokat, a kétkedéseimet, a nyűgjeimet, az örök elégedetlenségemet, magammal is és a világgal is. De alapvetően ott fent lenni, és együtt játszani olyan emberekkel, akiket nemcsak szeretek, hanem érdekelnek is, az nagyon jó érzés.

Szabadidődben mivel töltődsz fel, mi az, ami kikapcsol?

A család a legfontosabb és az első az életemben. De kikapcsol a mozgás, az olvasás és a főzés is. Szeretem az olasz ízeket, és nagy kísérletező vagyok a konyhában.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Rusznák Andristól, hogy hogy van?

Kiemelt kép: Pál András (fotó: Bácsi Róbert László)