Május 2-tól látogatható a Kiscelli Múzeumban Bérczi Zsófia, Nagy Fruzsina és Szűcs Edit közös kiállítása, a Testmaszkok, amelynek középpontjában a jelmez mint autonóm vizuális kifejezőeszköz áll. 

A színházi látványra gyakran gondolunk úgy, mint a szöveges-dramatikus cselekményt kiegészítő, azt megerősítő környezeti világra: a díszlet- és jelmeztervező a színházi rendezővel szorosan együttműködve, az ő iránymutatásának megfelelően olyan látványvilágot alkot, mely a cselekmény kontextusát leginkább támogatja. De létezik a színházi látványtervezésnek egy olyan megközelítése is, amikor az előadásban a vizuális elemek önálló életre kelnek, és nem kiszolgálják, hanem megteremtik, sajátos kifejező eszközeikkel, képi jelrendszerükkel önmaguk inspirálják, szerkesztik az időben, térben és mozgásban lezajló színpadi események sorát. Az ilyen megközelítéssel készített előadások a látványszínház vagy (az ezzel azonos jelentéssel bíró) vizuális színház műfajába tartoznak. A vizuális színházban a kosztümök (tulajdonképpen test-maszkok) kilépnek az alkalmazott képzőművészet kereteiből, és a saját vizuális kifejezőeszközeikkel közölnek nonverbális tartalmakat, például markánsan jelölnek érzelmi állapotokat vagy akár társadalmi jelenségeket.

Jelmez: Nagy Fruzsina (Fotó: Nagy Gergő)

A május elején a Kiscelli Múzeumban nyíló kiállításon három olyan alkotó munkáit mutatják be, akik ennek a színházi formanyelvnek jeles képviselői. Az általuk létrehozott képzőművészeti alkotások jellegzetessége, hogy színházi élményszerzésre teremtették őket: akkor teljesednek ki, amikor a színházi jelenlét mágikus pillanataiban átlényegülnek és átlényegítenek. Az ilyen kortárs színházi jelmez tökéletes eszköz a megváltozott vizuális befogadási szokásokkal rendelkező látogatók figyelmének megragadására, hiszen nemcsak látványos, hanem segítségével olyan összefüggések nyithatók fel, amelyek nem csupán az adott korszak színházi forma kánonját, de tágabb értelemben a mindennapi divat kultúráját, hétköznapi divat és színházi divat kapcsolatának reprezentációs módozatait is érinthetik.

Belépéskor a látogatók egy nagy nyüzsgő életképben találják magukat, majd a kisebb terekbe lépve, állóképekbe kimerevítve találkoznak a három művész tematikus csoportokba rendezett jelmezeivel: arcnélküli vagy teljesen stilizált, egymással viszonyba helyezett erős mozdulatokba „merevedett” babákon kiállítva. Minden jelmezhez egységes arculat szerint írásos és képi anyag tartozik, ami kellő mennyiségű háttérinformációt ad a kiállított munkák értelmezéséhez. Minden kiállított jelmezről élő szereplőn bemutatva egységes fotósorozat készül, ezek a babán kiállított jelmez közelében lesznek installálva. Monitoron, különböző digitális hordozókon rövid ízelítők elevenítik fel a ruhák színpadi kontextusban betöltött szerepét, mindehhez különböző interaktív megoldásokat, technikákat alkalmaznánk.

Jelmez: Bérczi Zsófia (Fotó: Taskovics Dorka)

Bérczi Zsófia, Nagy Fruzsina és Szűcs Edit a színházi jelmezek emancipálódásának folyamatában három különböző megközelítést és megvalósítási utat jár be. Ami közös bennük, hogy rendkívüli és egyedülálló alkotói horizontjaik, folyamatosan újra és újra értelmeződő szakmai ars poeticáik, és a hagyományos nézőpontokra folyamatosan rákérdező határátlépéseik miatt egyaránt meghatározó és megkerülhetetlen vizuális alkotói jelen korunk színházművészetének.

Kiemelt kép: Jelmez: Szűcs Edit (Fotó: Dömölky Dániel)