Hadar Galron kortárs izraeli író Mikve című művének 2010-ben volt a hazai ősbemutatója a Pesti Színházban, amelyet Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezett. Amikor a „színház” és a „nő” szavakra gondolok, azonnal ez az előadás ugrik be, ahol olyan mély, női erő és büszkeség áradt szét bennem a színdarab végére, amit sosem felejtek el. Az előadás végig egy mikvében játszódik, ami egy rituális fürdő a zsidó nők számára, ahol megtisztulhatnak. A darabban nyolc különböző nő életét ismerhetjük meg, akiket megbéklyóznak a vallási szabályok és a férfiuralom. Az ő küzdelmüket követhetjük végig a szabadságért, igazságért és a jogokért, amelyek őket is megilletik.
Olyan energiákat szabadítottak fel este a művésznők a színpadon, ami betöltötte az egész színházat. Ez a darab mindenkihez szól, de nőként valami olyan mély erőt szabadított fel bennem, amit úgy érzem, férfiként nem lehet ugyanígy megélni. A mű a szó legszebb értelmében véve feminista, végre nem csak beszélnek a női erőről, hanem megmutatják, milyen sorsokat kell átélniük, és mekkora küzdelem lakozik az asszonyok lelkében, mi mindent tudnak elérni, ha összefognak egymással. A Mikvében nyolc különböző nő sorsát ismerhetjük meg: minden a megszokott kerékvágásban megy, amíg az új alkalmazott, Shira (Eszenyi Enikő) be nem lép az életükbe,és felkavarva az állóvizet, lázadásra nem készteti őket. A szakrális fürdőben egyre több titokra derül fény, és meztelen valójukban tárulnak fel a családon belüli erőszak jelei. Shoshana (Börcsök Enikő), a mikve szigorú vezetője nem avatkozik bele mások dolgába, még akkor sem, ha már nem takarja a sérüléseket hazugság és félelem. Mert ha Chedva (Hegyi Barbara) azt mondja, elesett, onnan a sok sérülés, akkor bizony elesett. “Én nem avatkozom házastársak dolgába” – mondja.
Minden nőnek megvan a maga története. Esti (Waskovics Andrea) a naiv fiatal feleség, aki életében a sorra érkező gyermekáldás a legnagyobb boldogság, azzal nem is törődik, hogy saját kis világán túl mi veszi körül. Tehilának (Antóci Dorottya) a tizenkilenc éves fiatalasszonynak, már régen elrabolta a szívét egy férfi, de most mégis egy idegennel kell házasságra lépnie. Mindez teljesen érthetetlen Miki (Márkus Luca) számára, aki nagyvilági nő létére pusztán azért jött a mikvébe, hogy eleget tegyen ortodox vallásra áttért férje kérésének. Az összetört Chedva egész lénye segítségért kiált, de körülötte mindenki elfordítja a fejét, csak hogy ne kelljen szembenézniük a kegyetlen valósággal: az asszony férje, a nagy tiszteletben álló vezető egy erőszakos férfi, aki naponta félholtra veri feleségét lányuk, Elisheva (Rudolf Szonja) szeme láttára.
Van azonban köztük valaki, aki nem fordul el, farkasszemet néz a kegyetlenséggel és a férfiuralommal. Shira nem hallgat, nem áll be a bárányok közé, száját csak az igaz szavak hagyják el. Felébreszti nőtársait a beletörődő vakságból, nem fogadja el a bántalmazást és nem engedi, hogy az ártatlan feleségek önostorozásba kezdjenek. A színdarab azonban azt is megmutatja nekünk, hogy nem mindenkit lehet megmenteni, van, akin már nem tudnak segíteni. Könnyed humorral vegyíti mély mondanivalóját, Shira frappáns replikái és a teljesen kívülálló Miki éles nyelve gyakran megnevetteti a nézőközönséget. A Mikve nem pusztán az ortodox zsidó nők életéről szól, mert ezek a nők mindenhol élnek, a bántalmazott, elnyomott, de küzdésre éhes asszonyok. Sosem késő, hogy kitörjenek a rájuk kényszerített szerepekből, kezükbe vegyék a saját életüket, kiálljanak a sorból és lemossák magukról az „engedetlen feleség” megbélyegzést.
Kiemelt kép: Mikve a Pesti Színházban (fotó: Vígszínház)