A Színház- és Filmművészeti Egyetem virtuális vizsgafilm fesztivált rendez szeptember 29. és 30. között, amely keretein belül ingyenesen elérhetővé teszik Vimeo csatornájukon az elmúlt évtizedek legjobb diákmunkáit.

A szervezők a 60-as években készült filmek közül is válogattak, illetve a legfrissebb 2020-as munkák közül is beválasztottak párat a listába. A fesztivál célja többek között, hogy a régi és új alkotásokat egymás mellett mutassa be, ezzel illusztrálva a művészi folytonosságot és azt, hogy mennyit fejlődött az elmúlt évtizedekben a filmes technika. A válogatásban azóta mesterré vált egykori diákok és frissen diplomázott hallgatók díjnyertes filmjei egyaránt szerepelnek. A fesztivál keretein belül olyan különlegességek is megtekinthetők, mint például Tarr Béla, eddig a nagyközönség előtt soha be nem mutatott, Cinemarxisme című vizsgafilmje, vagy Enyedi Ildikó Rózsalovag című munkája.

A filmek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hivatalos Vimeo csatornáján tekinthetők meg szeptember 29. és 30. között ingyenesen, az „szfe” jelszót használva.

Kiemelt kép: Törőcsik Franciska Szeleczki Rozália Rozgonyiné című vizsgafilmjében (Fotó: Friss Hús Budapest)