Január 22-én, 17 órától tartják az Írók Boltjában a Selinunte Kiadó Olvasópróba című drámaantológia sorozat hatodik kötetének bemutatóját, ahol a szerzők közül jelen lesz Keresztury Tibor, Mészáros Tibor és Mikó Csaba, valamint a kiadó vezetője, Sándor L. István.

Az Olvasópróba sorozat hatodik kötetében Tar Sándor szövegei nyomán született színdarabok olvashatók. A kötet szerzői Tar világát mélyen ismerve, nagy empátiával és tisztelettel, de mégis szuverén módon alkották újra az író műveinek figuráit, helyzeteit, sorstörténeteit. A szövegekből izgalmas, eredeti formanyelvet használó, nagy sikerrel játszott előadások is születtek Debrecenben, a Forte Társulat előadásában és a Stúdió K Színházban Mészáros Tibor, illetve Horváth Csaba rendezésében. A kötet utolsó darabja kivételesen nem színpadra készült, Hajdu Szabolcs a Csóka című Tar-novellából költői szépségű filmforgatókönyvet írt.

A mi országunk – Mai magyar színdarabok Tar Sándor nyomán című kötetben olvasható drámák:

Mészáros Tibor: Istent a falra festeni
Keresztury Tibor: A te országod
Mikó Csaba: Szürke galamb
Hajdu Szabolcs: Csóka

A beszélgetésen való részvétel ingyenes!