„A személyes történet is elég izgalmas ahhoz, hogy művészet születhessen belőle” – interjú Szepes Annával és Török Tímeával

Szepes Anna és Török Tímea már a szakmai gyakorlatukat is a Trafóban töltötték, aztán a drámainstruktori diplomájuk megszerzése után át is vették az ott futó színházi beavató program szervezését. A Gondolat Generátor az elmúlt két évben megújult és kibővült mind a programok számát, mind pedig a tartalmakat tekintve. A hamarosan megrendezésre kerülő, az elmúlt évek munkáit bemutató Fesztiválról beszélgettünk, illetve a nyár és a következő évad terveiről.

Kezdjük onnan, hogy mi is pontosan a Gondolat Generátor?

Török Tímea: A történet ott kezdődik a mi részünkről, hogy mindketten drámainstruktori szakra jártunk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A képzés harmadik évében itt voltunk gyakorlaton a Trafóban, az akkor már létező Gondolat Generátor programban. Akkor ez még kicsit mást jelentett, mint most. Tehát a Trafó már korábban elindította színházi beavató programját, aminek a neve megmaradt, de új emberek és új tartalmak kerültek bele általunk.

Szepes Anna: Korábban főleg előadásokhoz kapcsolódó előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat tartottak középiskolás osztályoknak. Ezt mi egy kicsit kibővítettük korosztály és célcsoport szempontjából is, pillanatnyilag hat programunk fut párhuzamosan. Van egy úgynevezett közönség összetalálkozónk, ez olyan kötetlen beszélgetés, amit bizonyos előadások után tartunk, amin bárki részt vehet a közönségből, aki érdeklődik. Vannak alkotópályázataink, amik itt futó produkciókhoz és kiállításokhoz kapcsolódnak. Van egy közösségi színházi előadásunk, amiben civilek szerepelnek a saját történeteikkel, vannak storytelling estjeink, történetmeséléshez kapcsolódó mindenféle drámajátékaink, ahol különböző témákat járunk körbe. Van egy állandó alkotócsoportunk is, aminek tagjai főleg középiskolás és egyetemista fiatalok, velük nézünk itteni produkciókat, és kísérletezünk különböző színházi formákkal.

T. T.: A legújabb projektünk, ami a Gondolat Generátor Fesztiválon fog bemutatkozni, azaz ott lesz egy demó alkalom belőle, az a Táncrahangoló névre keresztelt foglalkozás. Ezzel a Trafóban futó kortárs tánc előadásokra próbáljuk ráhangolni majd a középiskolásokat, de most a fesztiválon a felnőtteknek fog szólni.

A fesztivál gondolata kiben fogalmazódott meg?

T. T.: Most már két éve vagyunk itt, ami alatt sokféle program született. Szerintünk ez egy jó alkalom arra, hogy egy kicsit megálljunk és ránézzünk arra, hogy mi történt eddig.

Sz. A.: A Trafó hitvallásához hangsúlyosan hozzátartozik a részvételiség, az hogy a közönségükből valahogy közösséget formáljanak, és gyakorlatilag mi ezt próbáljuk különböző módokon megvalósítani.  Így ez nekik is egy jó felület, hogy azt hirdethessék, hogy itt te is résztvevőjévé válhatsz az eseményeknek.

Az összes futó programot bemutatjátok a Fesztiválon?

T. T.: Igen, illetve most is készülünk az alkotócsoportunkkal egy bemutatóra. Ez már volt tavaly is, az akkori előadásunknak A megnyitó volt a címe. Az idei csoporttal vasárnap vittük először közönség elé a produkciót, amin eddig dolgoztunk, ennek Félsz a címe.

Jól gondolom, hogy ez az anyag az emberi félelmeket dolgozza fel?

T. T.: Igen, a félelmekről beszéltünk idén. Az alkotócsoportok úgy működnek, hogy hetente egyszer három órára találkozunk a résztvevőkkel egy foglalkozáson, ami mindig valamilyen adott téma köré szerveződik. Tavaly egy Parti Nagy Lajos novella volt a kiindulási alap, és aztán persze ennek kapcsán sok mindenről beszéltünk, sok dolgot kipróbáltunk. Idén pedig úgy gondoltuk, hogy a félelmek legyen az alap, amiből elindulunk.

Sz. A.: Mindig hívunk be a folyamatba a Trafóban alkotó, különböző művészeti ágakban tevékenykedő embereket. A tavalyi csoporthoz is jött négy olyan művész, akiknek volt itt kiállítása vagy előadása. Idén is kaptunk ilyen inspirációkat. Ezek egyébként meglátszanak az eredményen is. Próbáltunk olyan produktumokat csinálni, amik nem teljesen színházi előadási formákat kaptak, A megnyitót például előadás-kiállításnak szoktuk hívni. A galéria terében található, és igazából egy kiállítás megnyitó formáját viseli. A Félsznek még nem adtunk nevet, de azt hiszem, hogy az összművészeti hacacáré áll hozzá a legközelebb (nevet). Felszabaduló szobának hívtuk a folyamat során, különböző kisebb terekben zajló intim jelenetek és installációk sorozata.

Kik voltak a meghívott segítőitek idén?

T. T.: Volt egy konzulensünk, akivel többször beszéltünk a folyamat végén, ő Szabó Vera. Jött még hozzánk Boros Martin, a STEREO AKT művészeti vezetője, a Soharóza Kórus néhány tagja és Nagy Emese, aki táncos oldalról közelített a félelmekhez.

Sz. A.: Illetve az is nagy szerencse, hogy van egy látványtervező lány a csapatban, és az ő segítségével több olyan formát kipróbálhattunk, ami megdobja vizuálisan az egész élményt. Erről nem is mondunk többet, mert szerintünk jó, hogy ha meglepetés éri azokat, akik bejönnek ebbe a speciális térbe majd (mosolyog).

A csoportokat hogy alakítjátok ki?

Sz. A.: Minden évben van egy nyílt felhívás, amire bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy annyi elköteleződést tud vállalni, hogy hetente egyszer eljön a foglalkozásokra, és aki bármilyen módon érdeklődik a színház és a kortárs művészetek iránt. Viszonylag nagy a szórás. Van 16 és 25 éves tagunk is, van, aki gépészmérnöknek tanul, és van aki amatőr színházcsináló.

Hányan vannak a csoportokban?

T. T.: Valamiért az a furcsa szabályszerűség alakult ki, hogy az összes csoportunkban 9 ember van. A tavalyiban, az ideiben és a #mindenkitörténet közösségi színházi előadásban is 9 résztvevőnk van.

Jól gondolom, hogy az előadásokban saját élményeket dolgoztok fel?

Sz. A.: Igen, de igyekszünk ezeket is valamilyen művészeti perspektívából megközelíteni, megpróbáljuk elkerülni azt, hogy pszichodráma csoporttá váljunk, mert ahhoz nincs végzettségünk (nevet). Azt gondoljuk, hogy a saját történetek a leginspirálóbbak, azokkal a legkönnyebb dolgozni. Ezt is próbáljuk egy picit hirdetni az összes típusú programunkkal, hogy a személyes történet is elég izgalmas ahhoz, hogy művészet születhessen belőle.

T. T.: Ha már ezt így kiemeltük, akkor szerintem érdemes arról is beszélni, hogy mennyire mást jelent egy személyes történet mondjuk egy közösségi színházi előadásban, mint a csoportunknál. Az előbbinél egyértelműen ki van emelve és látható is, hogy én most az én történetemet mondom el, viszonylag pőrén, realisztikusan. Míg ha valaki megnézi a csoportunk előadását, ott nem nagyon lehet megkülönböztetni, hogy melyik mondat igaz vagy nem igaz, vagy, hogy melyikükhöz tartozik pontosan. A Félsz egy sokkal összetettebb dolog.

Milyen hosszú az előadás?

Sz. A.: 50-55 perces lett, 6 jelenetből áll.

Mit terveztek a későbbiekben?

T. T.: A legközelebbi tervünk az, hogy ezt az időszakot valamilyen méltó formában lezárjuk, ami egyrészt a Gondolat Generátor Fesztivál megvalósulását jelenti, másrészről mindenféle csoportmunkának a lezáró fázisát. A hatodik alkotói pályázatunkat fogjuk most lezárni egyébként. Az előző öt díjazottjait meg lehet most már nézni a honlapunkon, mert minden pályamű felkerült valamilyen formában. Erre nagyon büszkék vagyunk.

Sz. A.: Illetve a #mindenkitörténetét fogjuk vinni nyáron két fesztiválra is, ami azért is érdekes, mert tavaly ezeket a személyes történeteket éppen, hogy művészeti fesztiválokon gyűjtöttük. A Bánkitónál, az Ördögkatlanon, a Művészetek Völgyében és a Kolorádón. Szóval igazából visszavisszük hozzájuk a sztorijaikat (mosolyog).

Melyik két fesztiválon lesztek ott?

Sz. A.: A Bánkitón és a Művészetek völgyében fogunk szerepelni. Illetve a Kolorádón a Félsz interaktívabb verzióját fogjuk megcsinálni, ami egy szabaduló szoba lesz a Trafó Bálnában, ami a Trafó ottani saját helyszíne lesz. Eddig látunk most fixen. Tervek persze vannak, a Táncrahangolóból szeretnénk egy hosszabb programot csinálni középiskolásoknak. Eléggé felkúszott a foglalkozásaink száma, szóval mi már azt is nagy örömmel vesszük, hogy ha a meglévőkbe tudunk bevonni újabb és újabb résztvevőket.

Hogy kell a táncos projektet elképzelni? Ebben ti is aktívan részt vesztek?

T. T.: Igen, de persze ennél is van egy konzulensünk, ő Matisz Viktória, aki táncoktató. Neki több tapasztalata van az ilyesmiben, az ő gondolatiságáról azt éreztük, hogy megfelelő, hogy olyan csoportokhoz vigyük, akik abszolút nem gondolták, hogy ők táncolni szeretnének.

Sz. A.: A Trafó szerencsére olyan intézmény, aminek fontos a társadalmi felelősségvállalás, így biztosak vagyunk benne, hogy ha egy következő nagyobb projektbe kezdünk, az valamiféle szociális dolog lesz, aminek a keretében ide tudunk hívni vidéki vagy hátrányos helyzetű csoportokat, vagy akár mi tudunk kimenni valami kortárs művészetre érzékenyítő projekttel.

Akkor a következő évadra még nem is láttok rá?

T. T.: Azért egy-két dolgot már biztosan tudunk, hogy lesz, és nagyon készülünk már most rájuk. Szervezünk egy összművészeti nevelési konferenciát, workshop sorozatot. Amellett hogy a személyességet tényleg sokféleképpen próbáljuk behozni a programjainkba, nagyon fontos számunkra az összművészetiség is, ez tulajdonképpen egy alapkő, amihez nagyon ragaszkodunk. Viszont azt tapasztaltuk, hogy ritkán van a színházi nevelésben vagy a múzeum- és zenepedagógiában arról szó, hogy mit jelentenek ezek együtt, a különböző ágak. Ezt a fajta közös kommunikációt szeretnénk elindítani ezzel a konferenciával.

Sz. A.: Ez egyébként onnan inspirálódott, hogy a Nemzeti Táncszínház csinált egy négy alkalmas táncszínházi nevelési konferencia-sorozatot, amiben a Trafó is részt vett. Szeretnénk majd meghívni olyan szakembereket külföldről, akik egy-egy ilyen területtel foglalkoznak, és a végén pedig egy összefoglaló keretében megnéznénk, hogy ez így együtt milyen új irányokat tud kirajzolni.

Kiknek fog szólni a konferencia elsősorban?

Sz. A.: Főleg szakembereknek. A különböző területek művészeinek és a művészeti területek között közvetítő szakembereknek.

Gondolkodtatok már, hogy a következő évadban milyen témával foglalkozik majd az alkotócsoport?

T. T.: Persze, de még nincs konkretizálva. Azt gondolom, hogy még annyira az elején vagyunk a pályánknak, hogy érdemes mindig valami új dologgal kísérletezni. Kipróbáltuk az irodalmi, majd a téma alapot. Talán érdemes lenne most egy harmadikféle dologhoz nyúlni, és megnézni, hogy abból mi születhet.

Kiemelt kép: Török Tímea és Szepes Anna (Fotó: Várady Nikolett)