„A szélsőségek hoznak lázba” – Interjú Bán Bálinttal

Bán Bálint már 2015 óta a Thália Színház társulatának tagja, ahol idén a harmadik bemutatójára készül most. Ebben az évadban nyitották meg a Thália új játszóhelyét, a Télikertet, amely a kisszínpaddal olyan új, izgalmas előadásoknak ad teret, mint a Bernd Róza vagy a Trainspotting. A fiatal színművésszel a függőségekről, hitről és a közelgő kihívásokról beszélgettünk.

Idei első bemutatód a Bernd Róza volt a Télikertben, ahol jelentősen kisebb a játékteretek. Nehéz volt kisszínpadon játszani?

A színpad méretéhez mindig viszonyulni kell. Amikor nagyszínpadon játszunk, fel kell nagyítanunk a gesztusainkat, fel kell hívnunk magunkra a figyelmet. Ott teljesen mást jelen egy-egy finom mozdulat, mint itt. A Télikert 141 nézőre lett tervezve, a színpadnak nincs valódi mélysége, emiatt nagyon elöl vagyunk, és a tér is statikus. Itt minden mozdulatnak szimbolikus jelentése van. De maga a szerep megformálása nem volt más, mint bármelyik másik darabban.

Te Róza vőlegényét, Ágostot játszod, aki a sok negatív karakter közül kitűnik tisztaságával. Milyennek látod őt?

Ágost egy nagyon visszahúzódó, mélyen vallásos és hányattatott sorsú árva fiú. Erős hite van, amelybe kapaszkodik, és amely magyarázatot tud adni a legtöbb problémára, amivel az életében találkozik. Ez a kapaszkodó bárkinek bármi lehet. Az én dolgom az volt, hogy magamban keressek egyfajta lefordítást, amely az általam megélt sérelmekre, problémákra adhat magyarázatot, és ezt a megfejtést hozzáadjam Ágosthoz.

A darabban mindenki magának akarja Rózát. Ágost miért ragaszkodik ennyire a lányhoz?

Ő alapvetően egy vesztes figura, aki boldogtalanságra van kárhoztatva saját bevallása szerint. De mindemellett egy nagyon szerethető valaki, akivel könnyű menni a darabban. Míg Streckmannt csak a fizikai vonzalom fűti, addig Ágost közel kerül Róza apjához is, egyfajta családot alapítanak, és a lány beleillik ebbe a képbe, hiszen megvan benne a törődés, a szeretet és a gondoskodás is a vonzó nőiessége mellett, és ezt Ágost mind látja. Ő ígér, teljesít és türelmesen vár Rózára.

Az előadást Tarnóczi Jakab rendezte, akivel először dolgoztatok együtt. Milyen volt a közös munka?

Mielőtt elkezdtük volna a Rózát, egészen véletlenül az összes rendezését láttam, így már kaptam róla egy képet. Az látszott, hogy van saját stílusa, formanyelve. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen fiatal srác hogyan fog hatást gyakorolni az olyan tapasztalt kollégákra, mint Schell Judit vagy Molnár Piroska. Az évek óta pályán lévő színészeket éppúgy vezette, mint mondjuk engem, aki csak hat-nyolc éve vagyok a szakmában. Izgalmas volt, felszabadító, nem voltak hatalmi játszmák, hagyta magát inspirálni amellett, hogy a produkciót is össze tudta fogni. Nagyon érdekesen gondolkozik, és remélem még sok közös munka áll előttünk.

A Télikert második bemutatója a Trainspotting volt, amelyben te is több karaktert játszol. Ez mennyire megterhelő?

A darab nagyon jól van megírva, így ezek a váltások nem okoznak nehézséget. Ez nem a regény, nem is a film, hanem egészen más. Az egyik karakterem Tomi, egy egészséges, sportos, vagány srác, aki bekerül ebbe a világba, és a heroin tönkreteszi. A másik szerepem a beteg srác, aki valóban egy elképesztően beteg figura, nem az anyagtól lett az, alapvetően flúgos. Vannak kisebb átkötő szerepeink is, de ez a kettő fontos igazán.

Az előadás a függőségről szól. Hogyan tudtatok ehhez kapcsolódni?

Mindenkinek van függősége. Általában ezek mindennapi szokások, amelyekbe mindenáron kapaszkodunk. Nekem ilyen például a cigaretta. Szenvedélyes dohányos vagyok, többször letettem és most sem dohányzom november óta. Ez egy állandó harcom. Én folyamatos küzdök önmagammal, és azt élvezem a legjobban, ha le tudom győzni saját magamat. A próbák folyamán akinek volt ehhez kapcsolódó története, az megosztotta a többiekkel. Szabó Győző, akinek köztudottan volt egy ilyen szakasz az életében, nagyon sok sztorit mesélt, rengeteget hozzátett a próbafolyamathoz.

Mennyire áll hozzád közel a rendező, Horváth Csaba stílusa?

Horváth Csaba az egyetemen három szemesztert is oktatott nekünk, így én nagyon vártam, hogy ismét együtt dolgozzunk. Az ő minősége a rendezői stílusában rejlik. Egy nagyon sajátos formavilága van, ami engem kifejezetten leköt. Régi álmom, hogy egyszer a Fortésokkal alkossak, ami így most valamennyire valóra vált ebben a nagyon karcos anyagban. Nehéz ennél jobb évkezdést mondani, mint Tarnóczi Jakabbal a Bernd Róza és Horváth Csabával a Trainspotting.

Egy ilyen előadás nagy kihívás lehet fizikailag.

Nagyon sokat kell benne mozognunk, és ez tényleg mind a négyünknek megterhelő. Hozzám közel áll a mozgás, imádok táncolni és mindig is sportoltam. Nagyon sok mindent kipróbáltam: úsztam, vízilabdáztam, atletizáltam, falat másztam és még bokszoltam is. Most is heti négyszer-ötször lejárok edzőterembe, ilyenkor ki tudok kapcsolni.

Tényleg jó sok sportban kipróbáltad magad. Ez a gyakori váltás jellemző rád?

Nem mondanám, hogy annyira gyakoriak voltak ezek a váltások, a vízi sportok összesen tíz évig tartottak. Inkább a szélsőségek jellemeznek, és erre nemrég jöttem rá. Gyerekként mindig nagyon vonzottak azok az emberek, akik csak szélsőségekben mozognak, furcsa figuráknak tartottam őket, és vágytam rá, hogy közéjük tartozzam, de úgy éreztem, én egészen más vagyok. Hát az elmúlt tizenöt évem épp ennek az ellenkezőjét bizonyította be. Engem a szélsőségek hoznak lázba, azok mozgatnak meg igazán, és a színházban is ezt érzem a legfontosabbnak, mert a radikális dolgok tudnak kihozni minket a komfortzónánkból.

Az például kihoz a komfortzónádból, ha a családod ül a nézőtéren?

A családom nagy drukkerem, és a szüleim mindketten rengeteg színházat láttak már, édesapám sok színházat csinált és csinál is a mai napig. Édesanyám esetében évekkel ezelőttig kettővel el kellett osztanom, amit az előadások után mondott, de ma már elég kemény kritikát tud gyakorolni. Az lenne az evidens, hogy édesapám véleményétől függjek jobban, de ez nincs így. Mert úgy érzem, ha már valakinek a véleményétől függök, akkor aznap este nem fogok jót csinálni. Ha azzal törődöm fent a színpadon, hogy a nézőtéren mit gondolnak, mit fognak mondani, egyszerűen rosszul működöm. Azonban, ha annyira elvarázsol az alkotás szenvedélye, hogy eszembe sem jut, ki néz éppen, akkor tudok igazán jót csinálni. Én vagyok a legnagyobb kritikusa saját magamnak.

Mennyire foglalkoztat téged, hogy rendezz is?

Számomra valaki attól rendező, hogy tudja mindazt, amit én tudok a darabról, és ezen felül van egy kollektív mondanivalója is az anyagról. Én egy megoldó embernek érzem magam, szoktam is mondani, hogy jó katona lennék. El tudom képzelni, hogy egyszer találkozom majd egy anyaggal, aminél úgy érzem, hogy szeretnék róla beszélni az embereknek, de ezt még csak színészi szemmel éltem meg. A Grönholm-módszernél is azt éreztük, hogy Mózes András megrendezni szerette volna, míg én nagyon vágytam rá, hogy eljátszhassam, és egy komoly, kreatív alkotófolyamat lett belőle. A most készülő Mady Baby is ilyen volt. Megszületett bennem a vágy, hogy szeretném ezt színpadon látni magyar színészekkel, de nem akartam megrendezni, mert tudok magamnál erre jobb embert, aki tudja megcsinálni olyannak, amilyennek megálmodtam, vagányra, színesre és fanyarra. Érdekes, hogy azok közül a színészek közül, akik rendeznek is, kinek melyik megy jobban. Ritka különlegesség az, akinek mindkettő jól megy, le a kalappal előtte! Nem tudom, hogy én valaha alkalmas leszek-e erre, de eddig nem is hozta úgy az élet, hogy elgondolkoztam volna rajta.

A héten mutatjátok be Mady Baby című darabot Radnai Márk rendezésében a Jurányiban. Milyen előadásra számíthatunk?

Ez egy háromszereplős előadás, amelyet Hartai Petrával és Mózes Andrással játszunk. Egy elég véres és kegyetlen drámáról van szó. Három ember történetét dolgozza fel, akik Írországba utaznak Romániából, kiszolgáltatottságuknak köszönhetően ismerkednek össze, és teljesen egymásra lesznek utalva. A két férfi kegyetlenül kihasználja a nőt, de valójában mindhárman ezt teszik egymással, és a történetük tragédiába fordul.

Április elején pedig a Gyilkosság az Orient expresszen című előadásnak lesz a bemutatója a Thália Színházban. Arra készültök már?

Ugyan még nem volt olvasópróba, de már decemberben kézhez kaptuk a szövegkönyvet, mert a rendező, Szirtes tanár úr egy nagyon különleges színházi formát képzelt el, amihez ennyire előre kell gondolkoznia. A bemutató április 4-én lesz a Thália nagyszínpadán, a próbák pedig február 10-én kezdődnek.

Kiemelt kép: Bán Bálint (Fotó: Juhász Éva)