Az UNESCO tavaly decemberben emelte a szellemi kulturális örökség reprezentatív elemeinek nemzetközi jegyzékébe a magyar vonós zenekari hagyományt, az erről szóló díszoklevelet múlt héten, szerda este adták át Balatonfüreden, az Ördög bújt a vonóba című népzenei gálakoncerten.

A jegyzék célja, hogy a nemzedékről nemzedékre örökített közösségi tudást gyűjtse egybe, és jelenítse meg. A magyar vonós zenekari hagyományt Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be, és az újabb magyar szellemi örökségelem a mohácsi busójárás, a matyóhímzés, a solymászat, valamint a kékfestés után került be a nemzetközi listába. Manapság egyre több gyerek és fiatal választja a muzsikus hivatást és életformát, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a köznevelés rendszere, valamint a kulturális intézményhálózat kiemelt figyelmet fordítson az örökség ápolására, a tehetségkutatásra és -gondozásra, az oktatásra, illetve a fellépési lehetőségek biztosítására.

A magyar vonós zenekari hagyományt 2022 decemberében az UNESCO Rabatban megrendezett 17. ülésszakán vették fel a világszervezet szellemi kulturális örökség listájára. A jegyzékbe vételről szóló hivatalos díszoklevelet Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője adta át Pál István Szalonnának, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjének, aki úgy fogalmazott: olyan muzsikusoktól kaphatták útravalójukat, akik néha emberséget, néha ételt, néha ágyat adtak nekik, és a nap végén megtanítottak egy-egy nótát. Ezeket pedig ők is továbbadják a fiataloknak.

Kiemelt kép: Pál István Szalonna (Fotó: Steindl Gabriella)