Áprilisban a Mozsár Műhely ad otthont az újonnan alakult fiatal alkotócsoport, a NESSZ első bemutatójának: Pigler Bence rendezésében lesz látható John Osborne legismertebb műve, a Dühöngő ifjúság újrafordított változata. A Nézz vissza haraggal című előadást amellett, hogy játszik is benne, Barna Zsombor jegyzi fordítóként. Partnerei lesznek Osváth Judit, Pájer Alma Virág, Tzafetás Benjámin és Kerekes József.

A cím illetve a művészek személye már önmagában is érdekessé tenné a projektet, amit csak még izgalmasabbá tesz az a finanszírozási forma, amit az alkotók választottak. Az előadást alapvetően NKA forrásból jön létre, ám az onnan kapott keretet a NESSZ közösségi finanszírozás segítségével szerette volna kiegészíteni, amihez a tavaly alakult StageHive platformot hívták segítségül. Az oldal szabályai szerint a díszletelemek és kellékek megvásárlására fordítandó összeg összegyűjtésére 21 nap állt az alkotócsoport rendelkezésére, ám az általuk megjelölt összeg alig 5 nap alatt összejött. A február 7-én indított kampány ennek ellenére folytatódik, hiszen lehetőség van a „túlgyűjtésre” is.

A platformon egyébként két másik kampány is fut: a Tekergők Társulat Pletyka Tanya című előadására, a SightSingers Társulat pedig kuplé- és sanzonestje megszervezésére gyűjt adományokat, melyekért cserébe változatos ajándékokat kínálnak a támogatóknak.

Kiemelt kép: Barna Zsombor (Fotó: Éder Vera)