A 20. Spinoza Zsidó Fesztiválon debütált Lackó Gábor Írd újra, Shakespeare! című monodrámája Surányi András rendezésében, amelyben a Cserna Antal által megformált Nemes Dániel író az avoni hattyú szellemével elegyedik szóba. A téma pedig mi más is lehetne, mint A velencei kalmárban ábrázolt zsidóság és annak hatása a mű keletkezését követő évszázadokra.

A közel 75 perces előadás elején Cserna Antal a közönség sorai között ismerteti röviden, ám annál humorosabb kiszólásokkal tűzdelve A velencei kalmár történetét. Bassanio kölcsön kér egy nagyobb összeget barátjától, Antoniótól, hogy feleségül vehesse Portiát, akinek apja végrendelete szerint próbatétel elé kell állítania a kérőket. Antoniónak azonban jelenleg nincs annyi vagyona, amellyel segíteni tudna a barátján, így hát Shylockhoz, a zsidó uzsoráshoz fordul, akinek csupán egyetlen feltétele van: amennyiben nem tudja határidőre visszafizetni a tartozását, akkor kivághat egy font húst a kalmár testéből. Persze, ennek az abszurd kitételnek vannak előzményei, hiszen Antonio ott gúnyolta és sértegette Shylockot, ahol csak tudta, így talán nem is annyira érthetetlen a furcsa kamat. Ahogyan az sem, hogy amikor a velencei kalmár késedelembe esik, Shylock bíróság elé viszi az ügyet, amelyet azonban elveszít, hiszen a szerződés csak a font húsról szól, vérről azonban nem, így lehetetlenné válik a teljesítés, ráadásul a zsidó uzsorás minden vagyonát elveszíti, valamint arra kényszerítik, hogy térjen át a keresztény vallásra. Happy end lenne? Nézőpont kérdése.

Cserna Antal az Írd újra, Shakespeare! című darabban (Fotó: Fábián Évi)

Cserna Antal egy fiktív írót, Nemes Dánielt formál meg a Lackó Gábor által darabban, aki származását tekintve zsidó, azonban hitvallását nem gyakorolja. Ennek ellenére – jogosan – mégis személyes sértettségnek veszi Shylock Shakespeare által megalkotott alakját, ezért mikor megjelenik előtte az angol bárd szelleme, ajánlatot tesz neki: írják át együtt a darabot. Persze, mindezt meglehetősen okosan viszi véghez: jól felépítve vázolja fel először magát a problémát, csak ezt követően merészkedik elő a felvetéssel. Shakespeare XXI. századi kalandozása a Rumbach utcai Zsinagógában veszi kezdetét: Nemes bemutatja magát az épületet, és közben felidézi azt a napot, amikor először lépte át a zsinagóga kapuját. Gyermekkori emlékről lévén szó, itt még bőven jut hely a humornak, amely bár végig jelen van a darabban, az idő és a beszélgetés előrehaladtával rendszerint alulmarad a drámai elemekkel szemben.

Nemes ugyanis nemcsak a zsidóság sokszínű kultúrájába avatja be Shakespeare-t és vele együtt a nézőt, hanem felidézi felmenői életútját, a II. világháborút és a haláltáborokat egyaránt. Ezzel párhuzamosan látleletet ad a mai korról is, amelyben továbbra is él a hétköznapi fasizmus, akár az emberek tudtán és akaratán kívül is. Ugyanis nem sejthetjük, hogy egy-egy ártatlanul elejtett vagy éppen humorosnak szánt mondat mögött mekkora múltra visszatekintő gyűlölethullám rejlhet. Felmerül a kérdés: mit is jelent zsidónak lenni? Elbeszélőnk tudatlan gyermekként szembesült ezzel először, amikor, a felnőttektől elkapott félszavak alapján azt gondolta, hogy ő nem lehet zsidó, hiszen nem követett el semmi rosszat. Látható tehát, hogy mekkora hatása van a kimondott szavaknak és annak, hogy milyen szellemiségben, milyen eszmék mentén kap neveltetést egy gyermek.

Cserna Antal az Írd újra, Shakespeare! című darabban (Fotó: Fábián Évi)

Ezen gondolatok, emlékek és eszmefuttatások mentén jutunk el Hitlerig, addig az emberig, akinek a vezetése, uralma alatt 6 millió embert végeztek ki a II. világháború idején. És hogy mi köze mindennek A velencei kalmárhoz? Első nekifutásra mondhatnánk, hogy nem sok, de erre a kérdésre is megkapjuk a választ. Hitler ugyanis joggal tekinthetett hivatkozási alapként a műre, legalizálva a benne foglaltakat saját fajgyűlöletének népszerűsítésekor. Hiszen, nézzük meg: Shylock az, aki „aljas módon” kíván meggazdagodni, a könyörületet és az emberséget még hírből sem ismeri, ráadásul a történet végén megkapja „méltó büntetését” – egyértelműen negatív figura a történetben.

A velencei kalmár történetét Shakespeare 1600-ban vetette papírra, amely több szempontból is érdekes időpont. Egyfelől érdemes megnézni, hogy az antiszemitizmus – amelyet ugyan ekkor még nem így hívtak – már akkor is jelen volt a köztudatban, tehát ez nem az elmúlt évszázadban ütötte fel a fejét, ráadásul felmerülhet a kérdés, hogy ismerhetett-e a drámaíró egyáltalán zsidókat, miközben az akkori Angliából már 300 éve kiűzték őket? Feltehetőleg nem, vagyis ő is hallomások alapján alkotta meg Shylockot, ez pedig azt jelenti, hogy három évszázad is kevés volt ahhoz, hogy a zsidóságról kialakult kép megváltozzon. A II. világháborúból pedig tisztán kitűnik, hogy az ezt követő több mint 300 évben sem javult a helyzet, sőt! Ezért is mondja az előadás legvégén Cserna, hogy ha átírják A velencei kalmár cselekményét (hogy pontosan miként, az maradjon meglepetés), akkor talán 150 év múlva elképzelhető némi változás.

Cserna Antal az Írd újra, Shakespeare! című darabban (Fotó: Fábián Évi)

Az előadás elsődleges célja – a címmel ellentétben – azonban nem az, hogy meggyőzzük Shakespeare-t a darab újraírásáról, hanem hogy elgondolkodtassa a nézőt. Talán még kifejezőbb lenne, ha azt írnám: párbeszédre hívja, de erre sajnos az előadás nem ad lehetőséget (talán a későbbi játszásokat követően egy közönségtalálkozó már igen), hiszen egy egészen új szemszögből közelítjük meg a dráma cselekményét ebben a 75 percben. Talán ennyire élesen nem is süthető rá az antiszemitizmus bélyege Shakespeare-re, mint ahogyan Lackó Gábor teszi, hiszen a végkifejlet mellett nem feledkezhetünk meg – az egyébként a darabban is elhangzó – nagyszerű Shylock-monológról, amellyel tulajdonképpen a drámaíró kiáll a zsidóság mellett, kimondva, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bármely más vallást gyakorlók. Ráadásul ma már nagyban függ a rendezéstől is a történet üzenete, gondoljunk csak a Mohácsi-féle átiratra és rendezésre, amely szintén egészen új oldalról veszi górcső alá a történetet.

Így tehát valóban nézőpont kérdése, hogy Shylockot vagy Antoniót tekintjük negatív figurának, ahogyan az is kitűnik az eredeti műből, hogy a jog nem mindig igazságos, akinek a kezében van a hatalom, azé az önkényes döntés joga, és hogy emberségből vallástól függetlenül sokaknak lenne mit tanulnia. A velencei kalmár éppen ettől válik jóval összetettebb művé, mint azt elsőre gondolnánk, az pedig a mostani produkció kapcsán is egyértelművé válik: Shakespeare az emberi lélek legnagyobb ismerője volt. Még ha akaratán kívül ártott is ezzel a jövő generációjának – mert, ahogyan a darabban is elhangzik, nem a szándék a fontos, hanem a végeredmény. De talán a legfőbb kérdés az, hogy mi mit tanulunk a velencei kalmár és a zsidó uzsorás történetéből.

Kiemelt kép: Cserna Antal az Írd újra, Shakespeare! című darabban (Fotó: Fábián Évi)