„A saját fájdalom mindig ott van a színpadon” – interjú Hegyi Barbarával

A Vígszínház színművésze 2020 elején sem pihen, szinte párhuzamosan próbál két darabot: a Spirit Színházban a Nyitott házasság című kamara-előadás bemutatójára készül, míg a Szent István körúti teátrumban egy ritkán játszott Molnár-darab, A doktor úr egyik szerepét próbálja. Hegyi Barbarával beszélgettünk.

Most mutatjátok be a Nyitott házasság című előadást a Spirit Színházban. Miről szól?

A darab egy házaspárról szól, ahol a férjben – hát kiben másban – felmerül a nyitott házasság gondolata, miután állandóan megcsalja a feleségét. A darabban elhangzik: „A nyitott házasságnak a lényege, hogy csak egyik oldalról szabad, hogy nyitva legyen – a férfi oldaláról. Mert egyébként huzat van.”

A karakterem fiatal korában hozzáment ehhez az ügyvédhez. A házasság biztos, hogy nagy szerelemként indult, de a feleségnek az a drámai vétsége, hogy nem ismerte fel, kihez megy hozzá. Ugyanis ez a férfi igazi szoknyapecér. Mi, nők ugyanakkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy képesek vagyunk az ilyen típusú férfiakat megváltoztatni, és majd idővel, a házassággal, gyerekekkel lenyugszanak. Hát erről szó nincs, pláne nem a mi esetünkben!

Hogy éli meg a feleség, amikor szembesül a helyzetével?

Ez a nő eddig a férjére hagyatkozott, hiszen nem dolgozott, gyereket nevelt. De, amikor a nyitott házasság során mindenhol nőket lát, egyre jobban belepusztul az érzésbe. Ráébred arra, hogy kénytelen kiszakadni ebből a helyzetből, és külön úton kell járnia. Erőt vesz magán, a saját lábára áll, és habár koránt sincs jól, elköltözik és munkát vállal. Eddig a pontig a férfi alkatrészeként működött, de ennek a kiszakadásnak a hatására önazonossá válik – a férj legnagyobb bosszúságára. A férfi nem hagyja nyugton, folyamatosan feljár hozzá, és addig faggatja, hogy van-e valakije, amíg be nem telik a pohár, és a nőből kibukik: szeretője van. Na ettől a férj kikészül, teljesen magánkívül lesz, és a feleség minél jobban a férje fölé helyezi a szeretőjét, annál inkább az idegösszeomlás szélére sodorja.

Mi tesz izgalmassá egy ilyen kétszereplős darabot?

Érdekes szerkezete van az előadásnak, mert a lineáris történettel párhuzamosan vannak kiugrások, kibeszélések a nézőhöz, van az egésznek egy interaktivitása. Állandó kapcsolat van a nézőkkel, ami megteremt egy bensőséges hangulatot – és ez különösen furcsa egy olyan darabnál, amit azért nem tegnap írtak. Nagyon gyors váltások jellemzik, amelyek az egész történetet színessé teszik – a bosszútól kezdve az öngyilkosságon át egészen a feltámadásig, mindent bejár. Ez egy komédia, de komoly élettapasztalattal az alján.

Mennyire kell személyes élményeket belevinnetek a darabba?

A próbák során mindenki megosztott magáról történeteket, megbeszéltük, hogy mennyire általánosak az itt felmerülő problémák, kérdések két ember együttéléséről. Erről bőven van adat mindannyiunkban. Ezeket az emlékeket, érzéseket nagyon jól bele lehet építeni egy ilyen szabadmozgású darabba.

Nem megterhelő, ha elő kell venni a saját fájdalmakat egy szerephez?

A színpadon mindig saját magunkból, a saját emlékeinkből dolgozunk. Hogyha nincs olyan konkrét történet az életedben, amely fedi a színpadi történéseket, akkor nyilván a legközelebbi, ahhoz hasonló érzeteket veszed elő. De hogyha van, akkor annál jobb nincs, minthogy arról lehet beszélni, így van ez most is. Van mire támaszkodnom a saját életemből, és ez az, ami a szerepet hitelesebbé teheti.  Amíg az emberek általában eltemetik a fájdalmakat és próbálnak túllépni, addig mi, színészek ezeket állandóan használjuk, elővesszük, újra és újra végigrágjuk. Az emlékek munkaeszközzé válnak.

Az előadást Szitás Barbara rendezte. Más lett a darab szemlélete női rendezővel?

Ha ezt Schlanger Andrástól kérdeznéd meg, minden bizonnyal rávágná: igen! Én nem érzek különbséget női és férfi rendező között, sem felkészülésben, sem gondolatiságban. A rendezői karakterek között van különbség. Szitás Barbara próbál úgy egyensúlyozni, hogy mindenkinek meglegyen a maga igazsága. Persze mind küzdünk a saját jogainkért – és itt András ismét finoman megjegyezné, hogy a mérleg néha átbillen az én oldalamra. Az a jó, ha az előadásban mindkettőnknek igaza van.

Milyen üzenetet hordoz a darab a mai világban?

Értenünk kell a motivációkat, hogy a másik fél nem rosszat akar, csak épp másképp látja a dolgokat. Mi, férfiak és nők nagyon különbözünk, ugyanakkor milyen jó, hogy nem bírunk egymás nélkül élni. Néha feloldhatatlanok az ellentétek, de aztán valahogy mégis lesz rá megoldás. Rengeteget beszélünk az eltérő tulajdonságokról. Ha van egy probléma, egy nő azonnal meg akarja oldani, arra van szüksége, hogy kibeszélje az elejétől a végéig. A férfi ezzel ellentétben visszahúzódik, magában akarja megfejteni a kudarc elkerülése végett, és amíg ez nem sikerül, nem jön elő. Ez már önmagában nagyon különböző. Ugyanakkor, ha képesek vagyunk megtanulni egymást, csodálatos életünk lehet együtt.

Februárban lesz A doktor úr bemutatója Zsótér Sándor rendezésében. Mennyire megterhelő egy kétszereplős és egy többszereplős darabot időben ennyire közel próbálni egymáshoz?

Egy kétszereplős játék egészen más teher, mint egy többszereplős színdarab, hiszen itt csak mi ketten vagyunk, egymással ping-pongozunk, a kettőnk életéről szól. A doktor úr egy másfajta kihívás, ott egy nagyívű történetben időnként felbukkanok. Kisebb szerepet játszom, Marosinét, a nevelőnőt.

Milyen volt a munka Zsótér Sándorral?

Most először dolgozom Sándorral, és nagyon örülök annak, hogy végre eljött ennek is az ideje. Külön öröm, hogy pont egy Molnár-darabban futunk össze. Rendkívül élvezem az ő ragaszkodását a szöveghez. Nagyon pontosan elemez, és hihetetlenül odafigyel, hogy a színpadon tűpontosan az hangozzon el, ami a darabban le van írva, a megfelelő hangsúllyal, mai jelentést adva a szövegnek.  Novemberben dolgoztunk egy hónapot, és most február végén fogjuk bemutatni, izgalmas munka lesz.

Van kedvenc Molnár-darabod? 

Nem tudnék kiragadni egyet, de mondjuk az Olympiát, amit a József Attila Színházban játszottam, nagyon szerettem. Ha jól számolom, ez lesz a negyedik alkalom, hogy Molnár-darabot játszom. Az a csodálatos nyelv, az a fajta fogalmazásmód, ahogyan ő a színészeknek írt, lenyűgöző. Fantasztikus író.

Kiemelt kép: Hegyi Barbara (fotó: Juhász Éva)