Június 12-én, 21 órai kezdettel lesz látható az M5 csatornán a Sába királynője című operafilm, amelyet a Magyar Állami Operaház felkérésére Dobronay László és Káel Csaba rendezett .
Az antik mesék tanúsága szerint Sába királynője fáradhatatlanul kutatta a bölcsességet és még a kor legbölcsebbnek tartott uralkodójához, Salamonhoz is elutazott, hogy próbára tegye annak tudását. A Bécsben élő, vallásos zsidó családba született, magyarságát híven őrző Goldmarkot egyik tanítványának szépsége ihlette a különös, bibliai tárgyú opera megírására, amelynek témája egy túlfűtött szerelmi háromszögtörténet a szeszélyes királynő, egy fiatal jeruzsálemi diplomata és a főpap lánya között.
A szerző halálának 100. évfordulóján bemutatott nagyszabású, látványos előadást Káel Csaba vitte színre 2015-ben. A sikeres előadásból 2022-ben a dalszínház saját apparátussal és a Mythberg Films Kft. közreműködésével készített operafilmet: a film hangsávját jelentő lemezfelvétel az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában készült, a műtermi filmfelvételek a Bánffy teremben zajlottak az Operaház saját stábjainak részvételével.
A produkció érdekessége, hogy az Operaházban bemutatott előadás eredeti szereposztásából mindenki játszik a filmes változatban is, így a tévé képernyőjén Gál Erikát, László Boldizsárt, Palerdi Andrást, Sümegi Esztert, Szemerédy Károlyt és Töreky Katalint is viszontláthatják a nézők.
Kiemelt kép: Jelenet a Sába királynője című előadásból (Fotó: Operaház)