Az Agave Kiadó az idei évben elég szép számmal jelentkezett horror-regényekkel, a műfaj olvasóinak igazán nem lehetett oka panaszra. Ennek a megkoronázásának tekinthető John Langan Horgok című műve, amely a gótika és a horror, a mítosz és a valóság igazán különleges keveréke. Ráadásul az év egyik legnagyobb felfedezettje is.  

New ​York állam északi részén található a Dutchman’s Creek, amely az Ashokan-víztározóból ered. A meredek partú, gyors sodrású folyó a remek horgászat mellett azonban ígér valami mást is, ami túl fantasztikus ahhoz, hogy igaz legyen. Amikor Abe és Dan, két özvegyember, akik egymás társaságában és a horgászat iránti közös szenvedélyükben találtak vigaszt, hallják a pletykákat a vízről, és arról, hogy lehet benne valami, ami gyógyír mindkettőjük veszteségére, csak legyintenek rá, mint egy újabb horgászmesére. A férfiak azonban hamarosan egy olyan mély és régi történetbe keverednek, mint maga a víztározó. Ez a történet sötét paktumokról, rég eltemetett titkokról és egy titokzatos alakról szól, akit úgy ismernek: a Horgász. Abe és Dan szembesülni fog mindazzal, amit elvesztettek, és azzal az árral, amit meg kell fizetniük, hogy visszaszerezzék.

John Langan 1969-ben született, bölcsészettudományból és filozófiából szerzett diplomát. A New York-i Állami Egyetemen kreatív írást tanított tizennyolc éven át. Az írásaira a 2010-es évek elején figyeltek fel komolyabban: először antológiákban jelentek meg, majd Langan több sikeres regényt és novelláskötetet is írt. A 2016-os Horgok az első regénye magyarul, amellyel elnyerte a rangos Bram Stoker-díjat is.

„Egy férfi, aki elveszti a feleségét, számíthat némi együttérzésre, némi engedékenységre, de az emberek hamar elfelejtik a fájdalmat, ha nem az övék.”

A Horgok középpontjában két férfi áll, akik barátságukat az őket sújtó gyásznak köszönhetik. Talán ezzel az egy mondattal is össze lehetne foglalni Langan regényének alaphelyzetét, bár tény és való, hogy ebben eddig semmi félelmetes nincsen, ami indokolná a horror címkét. Ugyanakkor mégis csak fontos mondat ez, hiszen a 2016-os regény központi témája a gyász és a traumák feldolgozásának a folyamata. Ez, az utóbbi időben az irodalomban szemmel láthatóan egyre többször felbukkanó téma azért is nagyon hálás, mert minden olvasó tud kapcsolódni hozzá korra, nemre, származásra, lakhelyre stb. való tekintet nélkül. Langan pedig már-már szépirodalmi stílusban, egyben egészen különleges látásmóddal merül le ennek a mélyére, ráadásul azt is megmutatja, hogy mennyi fajtája lehet a tragédiának. Az egyik férfi, Abe felesége egy betegség miatt halt meg, míg Dan egy baleset során vesztette el a családját. A halál az halál, ezen változtatni nem lehet, a holtakat már senki és semmi nem hozhatja vissza az életbe, ugyanakkor az is igaz, hogy a két férfinek teljesen más módon kellett szembenéznie a veszteséggel: míg Abe-nek két éve volt felkészülni rá, kihasználhatott minden pillanatot, addig Dan felesége és két gyermekük váratlanul, egyik pillanatról a másikra tértek át a másvilágra.

De nem csak a tragédiák, hanem azok feldolgozása is teljesen különböző, egyénfüggő. Langan könyvében a horgászat válik a terápia eszközévé, és bár a két férfi munkájukból kifolyólag ismerte egymást korábbról, igazi barátság csak ezen tevékenység alatt alakult ki köztük. Abe mutatja meg a horgászatban rejlő szépségeket Dannek, aki bár időnként visszaesik a gyász által okozott kilátástalanságba, időről időre visszatalál ehhez a sporthoz. Szép lassan fedezik fel a különböző horgászhelyeket, mígnem szembe jön velük Dutchman’s Creek. A helyet számos legenda övezi, köztük egy olyan történet, amely szájhagyomány útján maradt fenn hosszú idők óta.

Nem kell hozzá túl nagy ész, hogy kikövetkeztessük, ezen a ponton válik a könyv horror-regénnyé, pontosabban egy nagyon különleges, már-már lovecrafti hangvételű történetté. A sztori egyébként szó szerint ketté is szakad: a második rész új számozással, rövidebb fejezetekkel operál, hogy aztán a harmadik résszel majd visszatérjünk az eredeti kiindulóponthoz. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen nem mehetünk el szó nélkül a „történet a történetben” motívum mellett. A „Der Fischer” egy, az 1900-as évek elejéről ránk maradt rémtörténet, amely műfaj nem nélkülözi a fantasztikumot sem. Egy New York állambeli települést ismerhetünk meg, amelyet európai bevándorlók laknak főleg, akik éppen egy víztározó építésén dolgoznak. A sztori meglehetősen sötét és borongós, amelyre eleinte a lassabb építkezés jellemző, de később egy nagyszabású, weird történetté növi ki magát.

„Vannak olyan gonosz dolgok, amelyeknek a puszta közelsége is beszennyez, gonosz pecsétet hagynak a lelkeden, mint a kopár folt az erdőben, ahol semmi sem nő. Szerinted egy történet elbír ekkora gonoszságot?”

Ennél többet azonban vétek lenne írni erről a remekbeszabott regényről – amely kapcsán kénytelenek vagyunk kiemelni, hogy meglehetősen fura, hogy a magyar megjelenésre közel egy évtizedet várnunk kellett, de jobb később, mint soha –, hiszen az, hogy mi lesz a végkimenetele a száz évvel ezelőtti, valamint a jelenkori eseményeknek, továbbá, hogy ez a két szál hogyan kapcsolódik össze, maradjon meglepetés. Zárszóként csak annyit mondok, hogy Langan regényét minden, a horror műfaja iránt érdeklődőnek jó szívvel ajánljuk, de azoknak is, akik csak egy jól megírt, némileg borzongató történetre vágynak a hűvös őszi estéken.

John Langan: Horgok (The Fisherman), ford.: Pék Zoltán, Agave Könyvek, 304 oldal
Kiemelt kép: John Langan: Horgok (Szerzőportré forrása: szerzői archív)