Szeptember 17. és 26. között tartották az ország első online térben rendezett színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált. A tíznapos eseményen 21 színház nem kevesebb, mint 25 produkcióját nézhette meg a közönség. A vártnál is nagyobb érdeklődés (303 ezer órán keresztül aktív nézői jelenlét) mellett 31 országból regisztráltak az előadásokra, és az ingyenes kerekasztal-beszélgetésekre. A fesztiválra jelölt alkotásokat a szakmai zsűri és a nézők egyaránt értékelték. A fesztivál fődíját, azaz a legjobb digitális adaptációnak járó elismerést a Kutyaportéka című előadás nyerte, a legjobb női főszereplő Kiss Mari lett, a legjobb férfi főszereplő Pál András, a legjobb látványtervért járó díjat pedig az Orlando című darab érdemelte ki. A zsűri különdíját a Haragossziget vihette haza. A közönségszavazás eredményképp a prózai kategóriában a Kiváló dolgozók – Igaz történetek a gondoskodásról, valamint a gyermek- és ifjúsági kategóriában az Emma csöndje című produkció vihetett haza a különdíjat.
A fesztivál keretében levetített előadásokat 31 országból követték figyelemmel a világ számos pontjáról. Ami külön öröm ebben, hogy nem csak az Európai Unióból, hanem többek között az USA-ból, Egyiptomból, Kanadából, Dél-Afrikából, Izraelből, Ausztráliából vagy éppen Új-Zélandról is regisztráltak nézőket. A fesztivál ideje alatt közel 400 bérlet talált gazdára, a levetített előadásokat pedig nagyságrandileg és pontos szám szerint 18.200.000 percen keresztül, amely 303 ezer órának felel meg. Az eseményen ezen kívül még öt ingyenes szakmai élő kerekasztal-beszélgetést is láthattak az érdeklődök, amelyen összesen több mint ezer néző vett részt.
Az október 20-ai, zártkörű díjátadó ünnepségnek a Radnóti Színház adott otthont. A zsűritagok röviden értékelték a díjazott produkciókat, majd a díjátadóra is sor került. Kiss Mari egy rövid, de hatásos beszédben köszönte meg a Vígszínház vezetőségének, hogy vendégművészként részt vehetett az előadásban, ezek után kitért arra is, hogy rendkívül hálás azoknak a rendező kollégáinak, akik az elmúlt negyven éve alatt körbevették. Tőlük rengeteg olyan dolgokat tanulhatott, amik a mai napig meghatározzák pályáját és alakításait is. Németh Judit színésznő a Haragossziget alkotói nevében arról adott szót, hogy számukra azért is fontos ez a díj, mert vidéki színházként korlátozott lehetőségeik van arra, hogy szeretett teátrumukon túl máshol is játszhassanak. Mindez jelentősen leszűkíti a közönség létszámát és összetételét, ezért is érzik külön megtiszteltetésnek azt, hogy egy ilyen rangos elismerésben részesülhettek. Minden egyes díjazottnak szívből gratulálunk!
Kiemelt kép: A eSzínház Fesztivál zsűri tagjai (Fotó: Gőgh Brigitta)