A Madách Színház nem bízza a véletlenre a következő évadát: 2023 őszén egy hónap különbséggel mutatja be a Pretty Woman és a Six című zenés műveket, így áprilistól két nagy zenés produkció előkészületei folynak egy időben a színházban. Jelentős újdonság az is, hogy a jól ismert musicalsztárok mellett olyan népszerű popénekesnők is szerepet kapnak majd, akik még sosem léptek színpadra a körúti teátrumban. A Madách Színház több évtizedes törekvése, hogy elhozza Budapestre a világsikereket, 2023 ebből a szempontból is különleges év: egyszerre két népszerű musical, a Pretty Woman és a Six színreviteli jogát is megkapta a színház.
A napokban meg is kezdődnek a két új őszi bemutató próbái, hiszen a következő évadban a szeptember 15-én debütál a Pretty Woman, majd október 14-én a Six című koncertmusical.
Bryan Adams & Jim Vallance: Pretty Woman / Micsoda nő! musical
Garry Marshall és J. F. Lawton forgatókönyve alapján
Fordította: Bárány Ferenc és Baráthy György
A Madách Színház szokásához híven non-replica változatban, vagyis az eredetitől eltérő, önálló kreatív koncepcióval és rendezésben viheti színre a musicalt, amelyet Bryan Adams zeneszerző és Jim Vallance dalszövegíró együtt jegyez, az azonos című, ikonikus 1990-es film forgatókönyve alapján. A történet középpontjában Vivian Ward, a szabadszellemű hollywoodi „hostess” és a gazdag üzletember, Edward Lewis között szövődő szerelem áll. A modernkori Hamupipőke-történetet mindenki ismeri, a musical azonban más szereplőket és fordulatokat is tartogat a nézőknek. A musical zenéjét Bryan Adams írta, a ’80-as ’90-es évek rockzenéjének stílusában. Az eredeti, 2018-as chicago-i bemutatón még nem csendültek fel Roy Orbison híres szerzeményének dallamai, 2019-ben azonban már igen, és így lesz ez a Madách színházi előadásban is. A Pretty Woman musicalt 2018-ban mutatták be a Broadwayn, 2020-ban, a pandémia előtt a West End-en.
A Pretty Woman/Micsoda nő! szereposztása a Madách Színházban:
Vivian Ward: Arany Tímea, Gubik Petra, Zámbó Brigitta
Edward Lewis: Pesák Ádám, Solti Ádám
Happy Man: Borbély Richárd, Sánta László, Serbán Attila
Kit De Luca: Kecskés Tímea, Molnár Gyöngyi, Sári Éva
Phillip Stuckey: Posta Victor
David Morse: Jenővári Miklós

Szirtes Tamás, a Madách Színház sajtótájékoztatóján (Fotó: Kovács Milán)
Toby Marlow – Lucy Moss: SIX koncertmusical
Fordította: Bárány Ferenc és Litkai Gergely
VIII. Henrik hat feleségének történetét szintén non-replica változatban láthatják majd a budapesti nézők. Az előadásban megjelenő hölgyek számát növeli, hogy a színpadon nemcsak a királynék, de a zenekar tagjai is nők lesznek! A Madách színpadán azonban férfiak is helyet foglalhatnak – nézőként: a tervek szerint a színpadra, a trónterembe is válthatnak jegyet a vállalkozó szelleműek. A Madách Színház a SIX című koncertmusicalt kettős szereposztásban mutatja be, az egyikben színésznők, a másikban popénekesnők alakítják a királynékat.
A Six szereposztása a Madách Színházban:
Aragóniai Katalin: Baranyai Annamária / Horányi Juli
Boleyn Anna: Zsitva Réka / Muri Enikő
Seymour Johanna: Peller Anna / Singh Viki
Anna von Kleve: Kardffy Aisha / Herceg Erika
Howard Katalin: Gadó Anita / Hien
Parr Katalin: Gallusz Nikolett / Veres Mónika Nika
A SIX musical történelmi háttere és keletkezéstörténete
VIII. Henrik angol király a brit történelem egyik leghírhedtebb szereplője. Széles körben ismert, hogy hat felesége volt, akik közül kettőt lefejeztetett, az ő uralkodása alatt szakított a pápával az angol katolikus egyház, és jött létre az anglikán, amelynek a vezetője a mindenkori király lett. Toby Marlow és Lucy Moss a Cambridge Egyetem végzős diákjaiként írták a SIX koncertmusicalt, amelynek első bemutatóját is diáktársaikkal készítették az Edinburgh-i Fringe Fesztiválon 2017-ben. Inspirációjuk Antonia Fraser brit írónő műve VIII. Henrikről és hat feleségéről, valamint a Six Wives című dokumentumfilm, Lucy Worsley angol történész 2016-ban készült sorozata. Így alakult ki végleges koncepciójuk, amely a feleségek szemszögéből meséli el VIII. Henrik házasságait. A SIX koncertmusicalt 2019-ben 5 kategóriában jelölték a Laurence Olivier-díjra, 2020-ban elnyerte 3 kategóriában a Drama Desk, 2 kategóriában pedig a Tony-díjat, és Grammy-díjra is jelölték a legjobb új musical albumok között. A SIX írói a királynékat popdívák karakterével ötvözték, így inspirációul világhírű énekesek szolgáltak, mint például Beyoncé, Jennifer Lopez, Avril Lavigne, Adele, Sia, Céline Dion, Rihanna. A szerzők rendkívül eredeti módon nyúltak a történelmi témához, alapgondolatuk, hogy VIII. Henrik hat felesége újra él, popbandát alapít, és miközben elmesélik házasságuk történetét, megvívnak a legkirályabb királyné címért.
A két bemutatót ugyanaz a kreatív csapat hozza létre:
Zenei vezető: Kocsák Tibor, Köteles Géza
Díszlet- és animációtervező: Vízvárdi András
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Rendező: Szirtes Tamás.
A Happy Man-t alakító Serbán Attila nagyon szereti a történet alapjául szolgáló filmet, a napokban sokadszorra is újra nézte. Az ő karaktere annyiban érdekes, hogy a szállodaigazgató Mr. Thompson, a filmben is jelen van, de a színpadon jóval nagyobb hangsúlyt kap a karakter. „Igazi ziccer szerep, több karaktert is kell játszanom, és külön öröm számomra, hogy a tánctudást is meg lehet mutatni. Az elmúlt években inkább karakterszerepeket játszottam, nem hősszerelmeseket, így ennek a szerepnek kifejezetten örülök. Van rajta hangsúly, de mégsem akkora, mint az Aranyoskámban, itt jó értelemben bele lehet lazulni a szerepbe. Sokat leszek színpadon, én kezdem a darabot, a végén is jövök, tulajdonképpen Edward után ez a következő nagy férfi szerep, ami ráadásul nagyon sokszínű is. Egyértelmű húzása ez a Madách Színháznak, egészen biztosan siker orientált darab. Ebben a szakmában nem teljesen egyértelmű, hogy az embernek minden évben van egy szuper szerepe. Látjuk a világ hova változik, vannak nehézségek, a színház is, a színészek is küzdenek nehézségekkel. Ez a szerep, ez a lehetőség különösen nagy ajándék számomra ebben a helyzetben” – fogalmazott Serbán Attila.
Kiemelt kép: Pillanatkép a sajtótájékoztatóról (Fotó: Kovács Milán)