A pont tucatnyi arca – Ajánló a Ponttól pontig. előadáshoz

Május 7-én, az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál keretén belül mutatták be a Budapest Bábszínház legújabb produkcióját, a Ponttól pontig.-ot. Az előadás a színház Kísérleti Stúdió projektjének első darabja is volt egyben, amely a pont és a különböző térdimenziók, az „egy” és a „több”, az egyén és a sokaság kapcsolódási formáit tárja fel az animáció, a megelevenítés alapvető elemeitől a másikkal való kapcsolaton át a világban való létezés sokrétűségéig.

A Budapest Bábszínház vezetése által most újra életre hívott kezdeményezés, a Kísérleti Stúdió már az Állami Bábszínházban is jelen volt az 1960-as években, habár akkoriban jóval irányítottabban működött, de mégis nagyon innovatív előadások születtek. Ennek megálmodója Szilágyi Dezső volt, aki 1958-ban, harminchat évesen került a bábszínház élére, és aki határozott esztétikai elképzelésekkel és nagyívű tervekkel vágott bele a munkába. Szilágyi nagy hangsúlyt fektetett a kísérletezésre, az akkori stúdiós fiatalokat is erre ösztökélte, ennek a folyamatnak az eredményeként született meg a Kísérleti Kamara Színpad első bemutatója, amelyre 1966. március 7-én került sor. Bábuk és emberek című előadás három egyfelvonásost foglalt magába: Wolfgang Weyrauch A japán halászok című darabját, a Jelenet szöveg nélkült, valamint Mrożek Strip-tease című művét.

Ezt programot indította el most útjára újból a Budapest Bábszínház vezetősége. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a társulatunk elképesztően kreatív energiákkal rendelkezik – nemcsak a saját munkakörükön belül, hanem más területeken is. Fontosnak éreztem, hogy ezeknek az energiáknak teret adjunk, így meghirdettünk egy pályázatot, amit elég szabadon kezelhettek: nem volt tematikai, műfaji vagy korosztályi megkötés, és nem is korlátoztuk le szigorúan belsős körre, külsős alkotókkal együtt is pályázhattak. A felhívás röviden úgy szólt, hogy ki miben kísérletezne, ha lenne hozzá hely és anyagi támogatás. Fontosnak tartom a műfaj megújítását, állandó pulzálását, keresni az újabb lehetőségeket, hogy ne kövüljünk bele az ismert technikákba” – mondta el Ellinger Edina, a teátrum igazgatója.

A felhívásra 10 jelentkezést adtak be, a beérkezett pályamunkákat azonban nem a színház művészeti tanácsa, hanem egy független zsűri – Nánay István, Hegymegi Máté és Kálmán Eszter – bírálta el. A megosztott első helyen végzett a most bemutatott Ponttól pontig. című előadás, a másikra egy kicsit, a jövő évadig még várni kell. A közel 50 perces darab alapját Kocsis Eszter bábkészítő (aki a fesztivál nyitónapján, a szakmai konferencia keretén belül mutatta be a báb és a robotika közti párhuzamot), Pallai Mara színésznő, Hegyi Zsolt asztalos és Szapu Dániel videotechnikus. Az alapkoncepció a pontra és az abból létrejövő térdimenziókra épül.

Az előadás kezdetén a teljesen sötét színházteremben egy fényes pont tűnik fel, amely szó szerint életre kel: megtapasztalja a mozgás örömét, valamint a keretbe zárás kényszerűségét. Majd szép lassan csatlakozik hozzá még egy pont, később megjelenik egy vonal, a sík felület pedig hamarosan háromdimenzióssá válik. Ezek aztán különböző formákat vesznek fel (jellemzően háromszöget és négyzetet), amelyek különböző nagyságban és színben állnak össze egy képpé, majd a stop-motion technika segítségével animáció formájában mesélnek el egy rövid történetet. Ezek a formák később marionettfigurákként kelnek életre, egy lány és egy fiú megismerkedését mesélve el a nézőnek. Az előadás utolsó etapját már a digitalizáció uralja: egy óriási fehér spirálon egy sphero (mobiltelefonnal vagy tablettel, egy applikáció segítségével vezérelhető robotgolyó) érkezik, aki szintén életre kel, majd társra talál.

A nonverbális előadás tulajdonképpen négy részben mutatja be azt a fejlődési folyamatot, amelyet a pont keletkezése, majd transzformációja határoz meg, miközben a geometrikus tér újraértelmezésével különböző alternatív világokat hoznak létre. Jól megfigyelhető az is, hogy ebben a folyamatban a bábszínház fejlődésének története is megelevenedik előttünk: az első jelenet, mondhatni, az árnyszínházhoz áll a legközelebb, habár itt nincsen tárgy, amire a fény vetülne és ezáltal árnyat képezne, de ez a rész mégis csak a fényt és a sötétséget használja vizuális megjelenítésre. A stop-motion mint technika nem mondható évezredes hagyománynak, de az, hogy kétdimenziós formákkal mesélünk el egy történetet, már sokkal inkább. Ezt követi a marionett, majd eljutunk a modern technológiáig, vagyis a robotok világába. És bár felmerülhet a kérdés, hogy mit keresnek a robotok a bábszínházban (ahogyan a fentebb említett beszélgetésen Kocsis Eszter és Rab Árpád jövőkutató tárgyalta: nagyon is helyük van), ennél az előadásnál kifejezetten sokat ad hozzá. Az előadás felépítése és egymásutánisága logikusan felépített jelenetek sorában épül fel, amely szépen vezeti át egyik gondolatot és technikát a másikba.

Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne a legpontosabban megfogalmazni az előadásban közreműködő színészek, vagyis Pájer Alma Virág és Szolár Tibor munkáját, hiszen a mostani esetben jóval többről van szó bábszínészetről, játékról. Akárcsak a darab, ők maguk is kiléptek komfortzónájukból, amikor egy egészen új és egyedi feladatot kaptak az alkotógárdától. A játékidő hiába csak 50 perc, ez az akár  rövidnek is tűnő időtartam azonban a folyamatos koncentrációról és precizitásról szól. (Ha valaki próbált már spherót irányítani, az tudhatja, hogy ez cseppet sem könnyű feladat, az előadás egy pontján pedig a két művész egyszerre négyet is mozgat.) Ráadásul hibázni sem lehet, a darabban ugyanis minden másodpercre van kiszámolva, hiszen a vetítés és az iamyank által komponált zene is keretek közé szorítja a történeteket.

Az előadásban minden egyes elem tökéletes összhangban van egymással, és bár az animáció, a bábtechnika, a zene, a díszlet külön-külön is dicséretet érdemelne, mégis így egészében nyújtanak olyan vizuális élményt, amely tucatnyi értelmezéssel bír. Ahogyan a cikkben már többször emlegetett beszélgetésen Kocsis Eszter is említette, a színház művészeti tanácsának tagjai is bizonyos jeleneteket teljesen másként értelmeztek, úgy én és a kísérőm is más-más jelentéstartamot párosítottunk egyes részekhez. Az előadás egyik erényének pedig éppen ez a nagyfokú szabadság, a tágan értelmezhetőség tekinthető, ezért is vagyok biztos benne, hogy a lehető legszélesebb réteget fogja tudni megszólítani.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Ponttól pontig. próbájáról (Fotó: Piti Marcell)