Dömötör András a Színház- és Filmművészeti Egyetemen először Máté Gábor és Horvai István osztályában tanult, és szerzett színész diplomát. Majd ezt követően elvégezte a rendező szakot Székely Gábornál. Már négy éve volt az Örkény Színház tagja, amikor elkezdett tanítani a Színműn, ahol először tanársegéd, majd osztályvezető tanár lett egykori mentora, Máté Gábor mellett. 2010 óta szabadúszó, 2013 óta pedig rendszeresen dolgozik külföldön is.

Tavaly idehaza két színházi munkája is volt, az egyiket írta és rendezte, a másikban színészként dolgozott. Dömötör Andrással áttekintettük pályájának elmúlt tizenöt évét, kérdeztük az Örkényből való távozásról, arról hogy milyen külföldön színházat csinálni, és hol képzeli el a jövőjét.

A színész diploma megszerzése után jelentkeztél a színházi rendezői képzésre, miközben ezzel párhuzamosan leszerződtél az Örkény Színházhoz. Hogyan fért meg egymás mellett a tanulás és a társulati munka? Intenzív időszak volt az első pár év?

Egészen pontosan párhuzamosan tanultam egy évig a kettőt, és ha lehetett volna, már korábban is jelentkeztem volna rendező szakra, de akkor egy olyan belső felvételis osztály indult, amire csak harmadévtől lehetett felvételizni és én akkor másodéves voltam. Mindig is úgy álltam a dologhoz, hogy rendezni is szeretnék. És igen, az egy nagyon intenzív időszak volt, sokszor úgy, hogy délelőtt Örkény, délután mesterség óra a Vas utcában, este előadás újra a színházban és éjszaka megint próba bent az egyetemen. Arra emlékszem, hogy futok ide-oda a Dohány utcán keresztül. És az az igazság, hogy ez az intenzitás utána is megmaradt, jött a tanítás a munkáim mellé, akkor meg volt olyan, hogy Eger és az egyetem között ingáztam hetente többször. Az utóbbi években próbálok lassítani, de hiszek abban, hogy a színház ilyen szempontból sem egy kíméletes hely.

Dömötör Andrása Second life, avagy kétéletem próbáján (fotó: Orlai Produkciós Iroda)

2007-ben lett meg a másoddiplomád, és ettől az évtől kezdve egykori osztályfőnököd, Máté Gábor mellett elkezdtél tanársegédként dolgozni. Majd ő lett a témavezető tanárod a doktori iskolában. Mi motivált abban, hogy egymás után, szinte szünet nélkül újabb és újabb tanulmányokat folytass miközben játszottál és rendeztél is?

A teljes igazság az, hogy engem a doktori tanulmányok már nem érdekeltek annyira, és lényegileg ugyanazokkal a tanárokkal találkoztam, akikkel színész és rendező szakon is, de a tanításhoz kellett, hogy elkezdjem ezt az iskolát is. Ugyanakkor folyamatosan tanulok, ez fontos és természetes, ehhez nem kell beiratkozni egy képzésre, én ezt alapvető emberi szükségletnek tartom. Minden munkám kapcsán felfedezek valamit, sokszor azt szeretem a legjobban, hogy az előkészítő szakaszban olyan emberekkel találkozom, akik valami újat mutatnak meg, olyan könyveket olvasok, amik tovább építenek. Például amikor a Terrort rendeztem, arra gondoltam, oké, most akkor megtanulom, hogyan működik pontosan egy bírósági eljárás vagy milyen egy vadászpilóta munkája a valóságban. Vagy a Second life kapcsán végre tiszta lelkiismerettel olvashattam a párhuzamos valóságokról szóló elméleteket.

Jelenet a Second life, avagy kétéletem című előadásból (fotó: Orlai Produkciós Iroda)

2010-ben eljöttél az Örkénytől és azóta ha jól láttam, szabadúszó vagy. Miért döntöttél így?

Hét-nyolc évet voltam az Örkényben, nagyon sok fontos dolog történt ott velem, és aztán úgy éreztem, más irányba mozdulnék. A helyzet összetett volt, Mácsai Pállal (az Örkény Színház igazgatója – a szerk.) nagyon szerettük és tiszteltük egymást, de valahogy nem tudtam ott megrendezni az előadásaimat, amik máshol sikerültek, miközben szerettem volna abban hinni, hogy a társulathoz tartozom. Ebben senki nem hibás, a konstelláció volt ilyen, leginkább azt gondolom, hogy nem volt egy olyan erősebb mag fiatal színészekből akkor még, akikkel egy világba tudtam volna kerülni. És ezzel kifejezetten azt szeretném mondani, hogy nem gondolom, hogy Mácsai valamit rosszul csinált volna. De nem tudtam úgy elindulni rendezőként, ahogy a diploma megszerzése után elképzeltem. Egyébként pont akkor csináltunk viccből egy videót egy előadáshoz, ahol Pali egy sajtótájékoztatón kitesz engem a színházból alkoholproblémák miatt, ezt utána sokan letöltötték. Nem egy újságíró kérdezte már tapintatosan, hogy ugye valójában ez volt a háttérben… szóval hálás vagyok a kérdésért.

Két egymást követő színészosztálynak is vezető tanára voltál Máté Gábor mellett. A jelenlegi évfolyamot viszont már nem veled, hanem Székely Krisztával viszi. Miért nem kezdtél újabb osztályba?

A sok utazás miatt nem tudnék tanítani, ami folyamatos jelenlétet igényel. Logikus lépés, kiszámítható volt, hogy Székely Kriszta a helyemre került.

Jelenet a grazi Cseresznyéskert című előadásból (fotó: Lupi Spuma)

Évek óta rendszeresen dolgozol külföldön is. Mi volt az első kinti munkád?

A Gorki színházban rendeztem egy házi szerzőjüknek egy rövid szövegét, 2014-ben, aztán még abban az évadban visszahívtak két nagyobb munkára, igazából azokra tekintek úgy, hogy valódi próbafolyamatok voltak már.

Nagyon eltér egymástól a magyar és a külföldi színházi gondolkodás, az alkotási folyamat?

Konkrétan az, ami egy próbán történik, abban több a hasonlóság, mint a különbség, de a struktúra más. És persze különböző Németországban, Ausztriában vagy Svájcban. A legnagyobb különbség talán a befogadói oldalon van, és ami számomra nagyon fontos, hogy évekre előre kiszámítható a működés, lehet tervezni, építkezni, mindenkiben sokkal kisebb a bizonytalanság. Bármennyire is csökkennek a szubvenciók, ezek alapvetően nyitott és óriási kulturális piacok, és a politikusok nem gondolják, hogy bele kellene pofázniuk abba, hogy mi értékes és mi nem az.

Nemrég volt a legújabb bemutatód. Mesélnél erről?

A Cseresznyéskertet mutattuk be nemrég Grazban. A rendező szak óta cipeltem ezt az anyagot, folyamatosan változott bennem, annyira, hogy amikor két éve leadtam egy koncepciót, ahhoz képest is erősen másik előadás született végül. Ajánlottam itthon is többször, úgy tűnik, ott kellett megvalósulnia.

Jelenet a Second life, avagy kétéletem című előadásból (fotó: Orlai Produkciós Iroda)

Tavaly volt idehaza egy színészi és egy rendezői munkád. Ez utóbbi az Orlai Produkciós Iroda Second Life, avagy kétéletem című előadása volt, melyet íróként is jegyzel, és amelyben három volt osztálytársaddal is együtt dolgoztál. Milyen munka volt?

Az ötlet az enyém volt, de ami lett belőle, az minden pontján egy közös alkotói folyamat eredménye, és nemcsak a színészekkel, hanem Deés Enikő dramaturggal és Benedek Albert íróval együtt. Valódi ihletett munka volt, olyan, amiért megéri színházat csinálni. Az ötletelés és az írás után minden nagyon gyorsan történt, pár alkalom illetve egy szűk hét, és aztán a próbák alatt felforgattuk majdnem az egészet, meg nagyon sok ötlet akkor került elő végül. Minden nap írtuk a próbák után a szöveget még tovább. Volt a fejemben egy dramaturgia, de a főpróbahétig variáltuk az anyagot. Nagyon várom, hogy folytassuk, remélem jövő tavasszal ez sikerülni fog.

A másik színházi feladatod pedig a Fenyő Ivánról szóló AlkalMáté előadásban volt. Már csak két alkalom és vége ennek a különleges sorozatnak.

Igen, és ez így természetes. Valószínűleg ez a sorozat mindannyiunk életében meghatározó és fontos, de éppen az, hogy az elején már ki volt jelölve a vége, ad neki valami kérlelhetetlen valódiságot. Ettől is életszerű.

Jelenet a grazi Cseresznyéskert című előadásból (fotó: Lupi Spuma)

Milyen újabb színházi munkáid vannak tervben?

Most három előadás előkészítése zajlik, egy még az idei évadban lesz a Deutsches Theaterben, kettő pedig a következő évad elején, Hannoverben és újra a DT-ben. Aztán ha minden sikerül, a Katonában rendezek majd és remélem, hogy az eredetileg szeptemberre tervezett Orlai-produkció is megvalósul még. Lassan, az elkövetkező hónapokban azokat is el kell kezdeni majd ritmizálni.

Magyarországon vagy külföldön képzeled el a jövődet?

Az a célom, hogy szellemi és anyagi értelemben is független legyek, hogy olyan előadásokat hozzak létre, amikkel ténylegesen dolgom van, és ehhez keresem a helyzeteket. Nem akarok Magyarországtól elszakadni, noha évek óta adott ez a lehetőség, de eddig sem éltem vele.

És végezetül, tanulsz most valami új dolgot?

Igen, lassan kezd kialakulni egy egyensúly a magánéletem és a munkáim között, ezt próbálom jól csinálni. Ha lesz egy kis maradék időm, akkor egyébként a csillagászat érdekelne nagyon, abban szívesen elmélyednék.

Kiemelt kép: Felix Grünschloß