Újabb kortárs horror-regény jelent meg az Ünnepi Könyvhétre az Agave Kiadó gondozásában: Philip Fracassi könyvében a századelejére utazhatunk vissza, ahol egy fiúárvaházban elszabadul a pokol.

A Szent ​Vince Fiúárvaház Pennsylvania állam egy eldugott völgyében található, szinte teljesen elzárva a külvilágtól. Itt él Peter Barlow is, akit sorstársaival együtt pár atya próbál tanítani és a vallás felé terelni. Az árvaházban igen kemény az élet, mindent szigorú szabályok uralnak, és a legkisebb vétségért vagy kihágásért (például egy tisztátlan körömért) súlyos büntetés jár. Egy viharos éjszakán a seriff és csapata súlyos sebesültet hoz magával, akinek összevagdosott testén sátánista szimbólumok éktelenkednek. A férfi életét nem sikerül megmenteni, ráadásul halálával ősi, gonosz erő szabadul el, fertőzésként megtelepedve az árvaházban és a benne lakó gyerekekben. A fiúk egy részének viselkedése megváltozik, csoportok jönnek létre. Ki-ki oldalt választ, majd egyikük szörnyű halált is hal. Peternek és a szívéhez közel állóknak hamarosan abban a tudatban kell dönteniük a két oldal között, hogy az életük – és talán halhatatlan lelkük – forog kockán.

Az Agave Könyvek bevallottan nagy hangsúlyt kíván fektetni hazánkban a horrorirodalom felvirágoztatására. Ennek köszönhetően kéthavi rendszerességgel jelentkeznek egy-egy újabb művel, idén olvashattuk többek között Ken Greenhall és Jack Ketchum klasszikusait, július végén pedig érkezik Joan Samson A kikiáltó című, 1970-es évekbeli horrorja. (Pontos megjelenési dátumot még nem kapott, de még 2024-ben várható John Langan Horgok és Simone St. James Gyilkos út című regénye is.) Az Ünnepi Könyvhéten egy nálunk eddig ismeretlen, hazájában azonban egyre jobban feltörekvőben lévő szerző debütált. A Bram Stoker-díjra jelölt Philip Fracassi a 2010-es évek második fele óta ír aktívan, regényei és novelláskötetei először kisebb horrorkiadóknál jelentek meg, majd a Fiúk a völgyből kirobbanó sikere a legnagyobbak közé repítette, és 2023-ban többkönyves szerződést írt alá az Orbithoz. Fracassi Los Angelesben él, az írás mellett a filmiparban dolgozik.

A Fiúk a völgyből című regényt úgy lehetne a legtalálóbban leírni, hogy Az ördögűző, a Démonok között és a Legyek Ura szerelemgyereke. A történet maga pedig akár egyetlen mondattal is elmesélhető: egy árvaház lakóit megszállják a démonok, aminek következtében a fiúk vérengzésbe és ámokfutásba kezdenek. Természetesen ennél jóval több minden történik benne, ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a fő csapásirány és ez alapján nagyjából be is lehet lőni, hogy mire számíthatunk, valamint, hogy kik tartoznak a célközönséghez.

„Az összes élet hatalmas ajándék. Nem azért, amit kapunk tőle, hanem azért, amit a jóvoltából másoknak adhatunk.”

Fracassi egy erőteljes kezdés után (láthatjuk, amint a gyermek Peter tanúja lesz annak, hogy apja lelövi az anyját, majd magával is végez, valamint leég a házuk) kicsit belassít, és hosszasan készíti elő a terepet az igazi ámokfutásnak. A regény első felében leginkább az árvaház életébe nyerhetünk bepillantást, a fiúk közötti gyermeki csatározásokba, a papok közötti nézeteltérésekbe, továbbá láthatjuk, amint a felnőttkor küszöbén lévő Peter a hit és hivatástudat, valamint egy bimbódzó szerelem között őrlődik. A Szent Vincében való élet igen kemény, igazi farkastörvények uralkodnak, a büntetések pedig olykor egy-egy kínzással is felérnek, ugyanakkor a világtól elzártan élő fiatalok számára ez az egyetlen út a túlélésre, így minden rossz ellenére kitartanak.

Önmagában már ezek is elegendőek lennének ahhoz, hogy a gyengébb lelkületű olvasó elborzadjon, de erre a gótikus hangulatra Fracassi még rátesz egy lapáttal, amikor behozza a történetbe Paul Bakert, a seriff öccsét, akit egy rituális áldozásról menekítettek ki, és akinek testét különös stigmák borítják. Nagyjából a regény felére jutunk el addig a pontig, ahol a démon új gazdatesteket választ magának, és onnantól kezdve meglehetősen felgyorsulnak az események. Indul a kaszabolás, a túlélésért való harc, amikor nem tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk és kiben nem, ezzel egyidejűleg pedig a tinédzserfiúknak idő előtt fel kell nőniük, miután elveszítik azokat a biztos pontokat, amelyekre évekig támaszkodhattak.

A horrorszál mellett tehát kapunk egy felnövéstörténetet is, de sajnos ez sem menti meg a regényt a középszerűségtől. Habár a kötet hátoldalán található idézetek alapján joggal várnánk, hogy Fracassi lesz a zsáner új üdvöskéje vagy úttörője, a Fiúk a völgyből sokkal inkább tűnik biztonsági játéknak, semmint a műfajt megújítani szándékozó írásnak. Egyáltalán nem rossz mű, aki szereti a démonos-megszállós sztorikat, az bizonyára élvezetét leli ebben is, hiszen a szerző meglehetősen olvasmányos stílussal bír és a hangulatfokozáshoz is ért, ugyanakkor a történet egyetlen pontja sem tekinthető eredetinek. Éppen ezért meglepő fordulatokra ne is számítsunk, a regény tökéletes példája annak, hogyan lehet tisztességesen, a nagy könyv szerint horrort írni. (Amihez hozzátartozik, hogy most sem kapunk pontos magyarázatot a démon eredetére.) És mint ilyen, szinte mondhatni, hogy filmre is kívánkozik – és talán abban egy picit jobban is tudna működni, noha az eredetiség hiányát ez sem pótolná, ugyanakkor a képi világ erőteljesebben tudna hozzátenni a borzalmakhoz. Így azonban a regény csak egy átlagos horror marad, noha, a célját így is el tudja érni.

Philip Fracassi: Fiúk a völgyből (Boys in the Valley), ford.: Uram Tamás, Agave Könyvek, 384 oldal
Kiemelt kép: Philip Fracassi: Fiúk a völgyből (Szerzőportré: Stephanie Simard)