Február 13-án a POKET  jóvoltából először jelenik meg magyarul is Frida Kahlo naplója, amelyben a mexikói festőnő gyerekkoráról, házasságáról, politikai nézeteiről és a folyamatosan romló egészségügyi állapotáról is ír. A könyvet Szabó T. Anna költő fordította.

Frida Kahlo 1907-ben született Mexikóváros egyik külvárosában, Coyoacánban. Hatévesen járványos gyermekbénulásban betegedett meg, jobb lába deformálódott. 1925. szeptember 17-én egy közlekedési balesetben egész életére kiható sérüléseket szenvedett. Az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni. 21 éves volt, mikor megismerkedett az akkor 42 éves Diego Riverával, a neves festővel, akihez 23 évesen hozzá is ment, de mivel képtelen volt gyereket szülni számára, a férfi többször is megcsalta. Kora középkorára több műtéten is átesett fájó gerince miatt. Ezt követően előbb tolószékbe került, majd a jobb lábát amputálni kellett. 1954. július 13-án vesztette életét, az orvosok szerint nem kizárható az öngyilkosság ténye sem. Életéről korábban az Rs9, az Átrium, illetve a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház is készített előadást, melyek hosszú éveken át nagy sikert arattak a közönség körében.

A gazdagon illusztrált, különböző színű tintával írt naplót Kahlo az élete utolsó tíz évében vezette. A szenvedélyes és időnként meglepő feljegyzések sorában ugyanúgy találhatunk majd verseket, elmélkedéseket, mint leírt álmokat. A napló reflektál Kahlo és férje, Diego Rivera viharos kapcsolatára, és megcsodálhatunk benne 70 vízfestményt is. A naplóban felidézte a gyerekkorát, kifejtette politikai nézeteit, valamint írt arról a több mint 35 operációról is, amit a 17 évesen elszenvedett balesetből származó sérülései miatt kellett elvégezni.

Kiemelt kép: Frida Kahlo önarcképe (Fotó: Magyar Nemzeti Galéria)