Idén június 6. és 9. között kerül megrendezésre a Müpa Hey, June! című könnyűzenei sorozata, ebben az évben mások mellett a Bohemian Betyars, a 4S Street, a Co Lee, továbbá a hazai szkaszcéna legsikeresebb formációja, a PASO is egyedi hangszereléssel, rendhagyó felállással és kizárólag erre az alkalomra szánt meglepetésekkel készül.
A fesztivál első koncertje rendhagyó módon május 19-én lesz, ekkor mutatja be ugyanis a Pannonia Allstars Ska Orchestra az amerikai, de az elmúlt húsz évben Brazíliában élő Victor Rice-szal közösen készített legújabb lemezét, amelyen a magyar népdalkincs válogatott dalait helyezték át az egzotikus, karibi zenei környezetbe. A művészekhez ezúttal az Aurevoir frontembere, Agócs Marci is csatlakozik.
Június 6-án egy különleges „együttállás” nyitja a fesztivált, Nové Soma (Middlemist Red, MORDÁI), iamyank és Vangel Tibor (Sexepil, Volkova Sisters) nem kisebb kihívásra vállalkoznak, mint hogy a 21. század hangján idézzék meg Jim Morrisont. Ezt követően a Bohemian Betyars lesz látható a Fesztivál Színházban, ahová a magyar népzene, a tradicionális cigányzene és a balkáni, fúvósokban bővelkedő folk keresztmetszetével érkeznek, kiegészülve fúvós és vonós zenészekkel, illetve a Parno Graszt tagjaival. Őket követi Co Lee koncertje, a magyar hiphopszíntér egyik legígéretesebb tehetsége nemrég megjelent első, magyar nyelvű albumáról válogat. A fesztivált a 4S Street zárja, könnyed, pop-folkos, fülbemászó dalokkal készülnek első koncertjükre a Müpában, amelyre a rendhagyó felállás és műsor mellett kizárólag erre az alkalomra szóló meglepetésekkel is készülnek.
Kiemelt kép: A PASO (Fotó: Mladin Bence)