A nyomásgyakorlás típusai egy iskolai aulában – Kritika a Jókedvvel, bőséggel című előadásról

A színház világnapját leginkább színházzal érdemes ünnepelni. Eleget is tettem ennek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban, hiszen a színház létrejöttéhez nem szükséges bársonyszék, pódium és színpadi technika. Elég egy hatalmas aula, lelkes és figyelő (diák)közönség, egy asztal és a RÉV Színház összeszokott, értő csapatmunkája.

A győri társulat repertoárján elsősorban színházi nevelési és részvételi előadások, drámaórák találhatók. Ahogyan a honlapjukon is olvasható, fontos céljuk a közösségi élményen túl, hogy „közös gondolkodás, nézőpontváltás, megértés és gondolkodásbeli változás jöjjön létre a részvevőkben.” Ennek a szándéknak új bemutatójuk, a Jókedvvel, bőséggel teljesen megfelel Fábián Péter rendezésében. A nézők nemcsak a Himnuszhoz való egyéni és társadalmi viszonyukról, hanem az emberi természetre gyakorolt külső és belső nyomásokról, mechanizmusokról is elgondolkodhattak.

A rendező írta előadás teljes mértékben a gimnazisták élethelyzetére, szavajárására, eszközeire van hangolva. Látszik, hogy az alkotók nagyon alaposan ismerik és értik a színre vitt közeget.

A kiindulóhelyzet szerint a Magyar Szavalatért Egyesület Kárpát-medencei versmondó versenyt hirdet a Himnusz megszületésének kétszázadik évfordulója alkalmából. A regionális fordulóban döntő zsűritagok gyűlésén, majd az eredményhirdetés folyamatán keresztül csöppenünk bele a verseny mikéntjébe, amelynek tétje az országos fordulóba jutás. Ráadásul a vetélkedő a koronavírus egyik hulláma idején zajlik, a döntést befolyásolhatja a beérkező szavalós videófelvételek milyensége is.

A már eleve sokféle játszási módot kínáló alaphelyzetet a játszók karakterépítése színesíti. Árvai Péter, Balla Richie, Bársonyosi Dávid és Kiss Tünde nemcsak szövegükben reflektál a gimis környezetre, hanem beszédmódjukkal és reakcióikkal is.

A Jókedvvel, bőséggel egy felvonása két részre osztható. Az elsőben ízelítőt kapunk az eltérő közegből érkező zsűritagok személyiségéből. A jelenetek során megjelenik az elit és szakközépiskola közötti rivalizálási mechanizmus; a döntéshelyzetben egyedüli nő konfliktusa férfi kollégáival; valamint a maga szintjén hatalomra és befolyásolási erővel bírni akaró (kis)ember viselkedési típusai. Mindez megfűszerezve a verseny és az állami támogatás miatt megkövetelt politikai elvárások okozta frusztrációval. A játszók hétköznapi öltözetben egyre mélyebbre ásnak szerepükkel kapcsolatban, így jutunk el a felszíni ábrázolástól egyre inkább a (magyar) társadalmi kórképig. Mindegyik színész másfajta eszköztárral formálja és teszi egyéniséggé karakterét, érzékenyen és érthetően megmutatva emberi arcukat, egymáshoz és a világhoz fűződő viszonyukat. Teszik mindezt humorral és intellektuális nyelvi finomságokkal, így a diákok folyamatos nevetés és saját helyzetükre való ráismerés során formálják véleményüket a zsűriben kialakult csapatdinamikáról.

A második rész a beküldött Himnusz-interpretációk megtekintéséről és bírálásáról szól. A színész-drámatanárok a fiatalok körében ismert videótechnikákkal készítették el a versenyzők pályázati munkáit, segítve ezzel még inkább a belehelyezkedést. A jó ritmusú előadásban helyet kap a hazai viszonyok között mérendő politikai korrektség, az egyenlőség, a művészi érték és a Himnuszhoz való állampolgári hozzáférhetőség témaköre. Minden szereplőnek elsősorban maga felé hajlik a keze. Akkor is, amikor az esztétikailag szép diáklány mellett érvelnek, akkor is, amikor a határon túlinak akarnak díjat adni és akkor is, amikor a Himnusz szövegéhez semmiféle kapcsolódási pontot nem mutató, elvont koncepcióval jelentkező versenyzőt szeretnék győztesnek hirdetni. Fábián Péter frappáns dialógusai szóról szóra, szinte észrevétlenül mutatja meg a megfelelési kényszer, a hatalmi harcok és a „minek legyek tisztességes” mentalitás által kizsigerelt kisember drámáját.

Az előadás végét lelkes tapsvihar kíséri. Látom a nálam jóval fiatalabb nézőtársaimon, hogy ez a lelkes taps nemcsak a jól megírt poénoknak és felismerhető helyzeteknek szól, hanem annak a sok-sok gondolatnak és véleménynek is, amik megfogalmazódnak bennük. Meg is osztják egymással kifele menet. Fábián Péter és a RÉV Színház bebizonyítja, hogy lehet a színházban úgy szórakozni és szórakoztatni, hogy az előadás közben nem direkten válik közéletivé és politikaivá. Csak elgondolkodtat és reflektáltat. Amire jelen világunkban nagyobb szükség van, mint valaha.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Jókedvvel, bőséggel próbájáról (Fotó: Mezősi Kristóf)