Az első szerepe óta 50 év telt el, de azóta is ugyanolyan lendülettel, hittel, és alázattal létezik a színpadon. Nem zavarja a kora, sőt kifejezetten büszke rá. Nevéhez legendás alakítások fűződnek, színházban és filmen egyaránt, nem véletlen, hogy szinte minden rangos, szakmai díjat megkapott. Sokoldalú, tehetségét egyszerre több színházban is kamatoztatja, és az év elején bemutatott, A Király című televíziós sorozatban is nagyot szólt az alakítása. Az Örkény Színház Kossuth- és Jászai-díjas színésznőjét, Csákányi Esztert kérdeztük.

Múlt hétvégén volt a legújabb bemutatód, a Várományos, és mellette 10 darabban játszol párhuzamosan.  Hogy bírod ezt?

Ne viccelj, tudod, hogy Molnár Piroska hány előadásban játszik? Munkamániás vagyok, bár tény, hogy most már sokkal fáradékonyabb. És jóval szigorúbb is vagyok magamhoz, mint az elmúlt években. Például a nyarat már nem dolgozom végig, arról már szó sem lehet. Tudni kell, hogy hol vannak a határok. Sokkal kegyetlenebb vagyok, de engem tényleg ez éltet.

Készítettél egy önálló estet is, az miért volt neked ebben az intenzív időszakodban fontos?

Az önálló est akárhogy is nézem, vagy szépítem, az mindig akkor alakul, amikor van egyfajta hiányérzet az emberben. Nagyon sok önálló estet csináltam már, és nagyon szeretem csinálni, a műfaj is közel áll hozzám. Volt zenés estem, Parti Nagy Lajos estem, amit csak novellákból csináltam, aztán a Hajtűk, ami a nőkről szólt, de csináltam Kulka Janival is egy csodálatos zenés estet. Jött a pandémia, és úgy éreztem, hogy még valamin gondolkodnék, de ne legyen ének és ne legyen csak próza. Akkor feljött ez az emlékem, a Barisnyikovval való találkozás, és ebből lett az önálló estem, Amikor találkoztam Barisnyikovval címmel.

Vagyis a darab nem fantázián alapul?

Nem, ez valóban megtörtént, mert Barisnyikov meghívta a Titkainkat New Yorkba, a saját színházában játszottunk. 3 hetes turnéra mentünk Amerikába, amit ő szervezett. Ez nekem egy nagyon komoly élmény volt, főleg a vele való találkozás. Ő egy óriási formátumú művész, amiből hasonló van itthon is, de neki van lehetősége ezt világszintre vinni. New Yorkban van egy saját színháza, van iskolája, Párizsban, Londonban tanít, hihetetlenül széles palettán csinálja az átadást. Óriási ember, én nemcsak művészileg, emberileg is teljesen el voltam tőle ájulva. Már az egész kezdet elképesztő volt, hiszen inkognitóban jött. A Szkénében játszottuk a Pintér Béla társulattal a Titkainkat, amiről ő tudott New Yorkban. Hihetetlen, nem? Azt azért hozzá kell tennem, hogy a Szilágyi Mariék csináltak egy alternatív fesztivált, és annak jegyében jött. Ő ezt olvasta és csak ezért az előadásért utazott New Yorkba. Én biztos, hogy nem utaznék ennyit egy napért, ugyanis másnap már ment is haza, konkrétan ezért jött. 16 órát utazott, hogy lássa az előadásunkat, majd meg is hívta, és elképesztően bánt velünk. Imádott minket, vacsorát, búcsút szervezett, hajnalban indult a repülőnk, kijött a reptérre. Ez a találkozás nekem nagyon erős volt, rengeteget adott. Amikor felmentem hozzá a bemutató után, az volt az első kérdése, hogy „miért nem hagyta magán a bajszát?” A Titkainkban játszok egy férfiszerepet bajusszal, és az önálló estemet is ezzel a mondattal kezdem, csak az elején még nem nagyon értik, ami aztán az egész darabot végigkíséri. Sokat gondolkodtam, hogy ebből a találkozásból hogyan csináljunk előadást. A tánc is izgat, és még valahogy fel tudom a lábam emelni. Jó kiindulópont volt Bodor Johanna könyve, ami az emigrációról szól, és Barisnyikov, aki szintén emigrált Amerikába, és nagyon sok a történetükben a hasonlóság. Egyre jobban erősödött bennem, hogy egy idősödő, de erős nőről készüljön egy este. Szuper csapatot találtam hozzá, nélkülük nem tudtam volna létrehozni az előadást. Elsőnek Rozs Tamást említeném, aki a zenéért felelt, igazi partnerként vesz részt az előadásban. A csapat többi tagja pedig: Bíró Bence, Kálmán Eszter, Bodor Johanna és Lovas Ági. De nagyon fontos a 6Szín-t is kiemelni, akik bevállalták ezt a produkciót, az összes nehézségével együtt. Nagyon hálás vagyok nekik érte.

Csákányi Eszter, az Amikor találkoztam Barisnyikovval című előadásban (fotó: 6Szín)

Milyen nehézségei vannak a darabnak?

Furcsa, amit mondani fogok, de van egy balettszőnyeg, amit órákon keresztül kell kitolni, hogy sima legyen. Amikor odamegyek előadás előtt 6-kor, és azt mondom, hogy még mindig nem sima, akkor nekiállnak és tolják. Csupa alázat, ahogy hozzáállnak az egészhez. Nagyon boldog vagyok, hogy ez létrejött, és nem szeretném kihagyni Gergye Krisztiánt sem. Csúsztatnunk kellett a Covid miatt a bemutatót, és nem tudtam próbálni 10 napot, ami rengeteg idő egy mozgásos próbafolyamat alatt. És ez alatt Krisztián átvállalta, ami őrületes nagy segítség volt. Úgy érezem, hogy szerencsés csillagzat alatt született, és olyan is lett az előadás.

Akkor is megszületik ez a darab, ha nincs a Covid?

Az ötlet már korábban megvolt. Mindig éreztem, hogy még egy valami úgy bennem van. Be kell, valljam, és ez biztos, hogy a korom sajátossága is, de én nagyon boldog voltam a pandémia alatt. Amihez természetesen hozzá kell tennem, hogy biztonságban voltam, művészileg, anyagilag egyaránt, ami rettentően fontos és kifejezetten megnyugtató volt. Tudom, így könnyű nyugodtnak lenni. Sokat olvastam, nem hiányzott a színház.

Eljutott Barisnyikovhoz a híre, hogy előadás készült a találkozásotokból?

Sajnos még nem. De dolgozom rajta.

Melyik a 3 legfontosabb előadás számodra a pályádon?

Az első az mindenképpen az első szerepem. Amikor leszerződtem Kaposvárra, az első szerep, amit Zsámbéki adott, az Ahogy tetszik-ben, Juci, a parasztlány. Ezzel indult a pályám, nagyon jó előadás volt, és nagyon jó munka. Abban éreztem, hogy akkor most én jó helyen vagyok. Aztán ami szintén nagyon erős darab volt, óriási visszhanggal és Bécsben is játszottuk, az Yvonne, burgundi hercegnő. Ascher Tamás rendezte, szinte néma szerep volt, 6-8 mondatot kellett mondanom németül, de persze az egészet meg kellett tanulnom, magyarul is, németül is.  Ott egy elképesztően izgalmas háttérmunka volt, két évadon át játszottam, imádtam. Óriási élmény volt a találkozás az osztrák színészekkel, az is nagyon a pályámat meghatározó szerep volt. És a másik nagy találkozásom az a Krétakörhöz köthető, abból az időből az Arkagyinát mondanám a Sirályból. És ez ugyan már három, de mindenképpen szeretném kiemelni Pintér Bélát is, akinek nagy rajongója vagyok, a közös munkáinkból pedig a 42. hét és a Titkaink, amelyek kifejezetten fontosak nekem.

Pintér Béla, Friedenthal Zoltán és Csákányi Eszter, a Titkaink című előadásban (Fotó: Pintér Béla Társulat)

Sokáig voltál szabadúszó, most jó pár éve társulati tag vagy. Melyiknek mi a szépsége számodra?

Jó a kérdés, mert meg kell találni a szépséget mindkettőben. Amikor vége lett a Krétakörnek, akkor tudtam, hogy én nem tudok elmenni sehova sem. Az egy olyan erős csapat volt, és iszonyú tisztességesen csinálta Schilling Árpád, mert egy évvel korábban szólt, tehát fel lehetett rá készülni. De akkor is úgy éreztem, és most is úgy gondolom, hogy abban még lett volna pár év, ezért is nagyon sajnálom, hogy vége lett. Képtelen voltam azután máshova tartozni. De nagyon szerencsés helyzet volt, mert Orlai Tibor akkor kezdett el dolgozni, illetve akkor döntötte el, hogy csinál valamit. Rengeteg darabot csináltunk Tasnádi Istvánnal, nagyszerű munkáim voltak az Orlai Produkció által is, szabadúszóként. 7-8 éve voltam már szabadúszó, amikor egyszer csak megadta nekem az élet a Terápia című sorozatot, amit Enyedi Ildikó készített az HBO-nak, a két évadot végig forgattam. Ott találkoztam Mácsai Pállal, és tulajdonképpen ebből lett az Örkény Színházas tagságom, 6-7 éve. De bárhol voltam mindig nagy szerencsém volt, mert mindenhol nagy formátumú rendezőkkel dolgozhattam.

Korábban említetted, hogy van benned egyfajta vágy a tökéletességre való törekvésre. Ez még most is megvan, ennyi év után?

Igen. De nagyon nehéz, mert egyre nehezebb ma maximalistának lenni. Feladom magamnak a leckét rendesen, mert ma már más az értékrend.

Különösen igaz ez a kultúra tekintetében. Hogy éled ezt meg?

Ez valami borzalmas. Vérlázító. Nem tudom figyelmen kívül hagyni. Azzal tudok védekezni, vagy harcolni, hogy olyan társulatban vagyok, ahol olyan munkákat csinálunk, amiknek számomra is az ízlésemnek megfelelő értéke van. Ezzel tudjuk képviselni azt a minőséget, amit teljesen próbálnak megkérdőjelezni, ez a legfájdalmasabb az egészben. Úgy lehet, és úgy érdemes túlélni, hogy értéket csinálok. Mert lehet értéket csinálni, akkor is, ha nyilvánvaló, hogy szűkülnek a lehetőségek. De tudom és látom, hogy van rá igény. Az Örkényben is, és a Pintér Bála Társulatánál is teljes teltházakkal játszunk. A néző érték, aki kíváncsi. Szórakozni akar, de a szórakoztatás minőségi kell, hogy legyen. Én nem kiszolgálom a nézőket, a közönségnek a kiszolgálását közhelyesnek gondolom, az olyan, mintha kicsit lenéznénk őket. Pedig nem, ők is nagyon érzékenyek. Lehet, hogy csak kikapcsolódni, ejtőzni akarnak, de nekünk az a dolgunk, hogy ezt jól tehessék, értékek mentén. Nekem ez koncepcióm. Itt ebben a tekintetben a helyemen vagyok, a hiányérzetemet pedig pótolom.

Csákányi Eszter és Nagy Ervin, A Király című sorozat forgatásán (fotó: RTL Klub)

A nagy sikerű A Király című sorozatban is szerepeltél. Amikor megkerestek a szereppel, mi volt az első reakciód?

Zomborácz Virág (a sorozat írója – A szerk.) hívott, hogy szeretnék, ha benne lennék a sorozatban. Az volt az első kérdésem, hogy „a Mariettát akarod?” Mert én őt akartam eljátszani. Annyira boldog voltam, mert sajnos nem forgatok annyit, amennyit szeretnék. A Jimmy-sorozat, maga volt a mámor. Jól éreztem magam, és örülök, hogy ekkora sikere lett.

Tudtad, hogy ki volt Hulé Éva?

Persze, hogy tudtam! Én követem az életet. Nem az a színész vagyok, aki elvan a burkában, engem nagyon sok minden érdekel, olvasom a híreket. Ha nem is megyek el olyan színházba, ami nem izgat, ha van módom rá, akkor megnézem a TV-ben. Képben vagyok, úgy kritizálok bizonyos dolgokat, hogy tudom, miről beszélek. Az nekem sokat jelentett, hogy Virág írta, tudtam, hogyan dolgozik, együtt csináltuk az Utóéletet, de azért kértem egy kis gondolkodási időt. De az első reakcióm az öröm volt, mert ha Virág engem felhív, az számomra jót jelent, annak van értelme. Persze csodálkoztam, hogy most ez ekkora sztori lesz, aztán elküldték a forgatókönyvet, akkor láttam, hogy mennyire jó szöveg. A Hulé Éva pedig olyan karakter, amit kevés színész vállal be, de én boldogan bevállaltam. A típust kellett hozni, azt a természetességet, amivel beette oda magát.

Senki sem akart a sorozatról lebeszélni?

Nem, mert én annyira áradoztam, hogy nem mertek leállítani. Az első perctől tudtam, hogy ez nagyon jó munka lesz, ezért senki nem kérdőjelezte meg. Én mindig érzem, amikor valami nem annyira jó munkában vagyok, de itt az első perctől tudtam, hogy rendben lesz. Nagyszerű volt a csapat is. De egyébként felhívtam egy rendező barátomat, akitől megkérdeztem, „hogy szerinted, de őszintén, én el tudom azt hitelesen mondani, hogy: Jimmy, te jobb, vagy mint a Pataki Attila?” Ezt kérdeztem, így. Kis szünet után azt mondta, – mert kellett pár perc neki is, amíg összerakta–, hogy igen. Akkor úgy éreztem, hogy ez nyilvánvaló. És tényleg az a vicces, hogy neki Jimmyke volt a beceneve, ezt nem tudtam átíratni, de valahogy megszoktam.

Vajda Milán és Csákányi Eszter, az Isten című előadásban (fotó: Horváth Judit)

A színházban pedig egy jóval fajsúlyosabb témát boncolgattok, az eutanáziát, az Isten című előadásban. Számodra mennyire fontos téma ez?

Szerintem nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozzunk. Rettentően lényeges, és látom, hogy amikor előadás után van itt beszélgetés, akkor nem mennek haza az emberek. Mert ez létező téma, ami érdekli őket, akarnak róla beszélni. Hogy mennyire fontos, az abból is látszik, hogy azonnal elfogynak rá a jegyek.

Mi vár rád még az évadban?

A hétvégi Várományos volt az évadban az utolsó bemutatóm. Van tervben film, de még semmi konkrétum. Sokat dolgoztam, így most nagyon várom a pihenést. A jövő évad feladatait is látom már, de azokról még nem beszélhetek.

Hogyan, mivel töltődsz fel?

Utazni, mászkálni nagyon szeretek. Az egyik legnagyobb tragédiám, hogy hétvégén, a bemutatónk napján volt Christopf Marthaler bemutatója Miskolcon, és nem tudtam megnézni. Ő egy olyan nagy formátumú rendező számomra, akiért érdemes színházba menni. Bár többen próbáltak utólag azzal nyugtatni, hogy nem volt annyira erős az előadás, én sajnálom, hogy kihagytam, mert a sz..t is szeretem nézni, ha minőségi.

Mikor voltál utoljára színházban, nézőként?

Nem oly rég, a Kálmán napot láttam, csodálatos előadás. Meg A döntést Tenki Rékával, az is zseniális volt.

kiemelt kép: Csákányi Eszter (Fotó: Znamenák István)