„A néző egy pillanatig sem érezheti, hogy akit lát, az én vagyok” – Interjú Bíró Eszterrel

A Szentendrei Teátrumban augusztus 17-én debütál a HANNA – szabadesés több szólamban, majd szeptember 29-től Budapesten, a Jurányi Inkubátorházban lesz látható a különleges produkció, amely Szenes Hanna naplója, versei, valamint édesanyja és bajtársai visszaemlékezései alapján készült. A készülő előadás kapcsán a címszereplőt alakító Bíró Eszterrel beszélgettünk, akinek neve a veterán musicalrajongóknak és a kisgyermekes családoknak is ismerősen csenghet, hiszen a színésznő több műfajban is helytállt közel 30 éves pályafutása során. 

Kétségtelen, hogy roppant sokoldalú művész vagy: színésznőként, énekesnőként, sőt, énekes színésznőként is nagy karriert futottál be. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Hadd ne kelljen választanom! (nevet) Mindkettőben mást szeretek, így inkább azt mondanám, hogy vannak olyan időszakaim, amikor valamelyik hangsúlyosabbá válik. Ebben az évben ez a színésznői oldal. Akik korábban a színházi világból ismertek, főként drámai, lírai hősnő karakterekben láthattak. Már majdnem 10 éve, hogy gyerekeknek is készítek projekteket, könyveket, lemezeket, előadásokat és már TV-sorozatot is (Az Időmanó kalandjai TV-sorozat a JimJam TV-n – A szerk.), ami műfaját tekintve egy interaktív, pörgős, szórakoztató műfaj. Az utóbbi időben – ebben valószínűleg a pandémia is közrejátszott – úgy éreztem, hogy egyre több az olyan mondanivalóm, amit szeretnék átadni, de egy gyerekkoncert keretein belül nincs rá lehetőség. Így született meg a Kaddis, és most a Szenes Hanna életéről szóló színdarab, amin már két éve dolgozom. Pont a napokban többen is érdeklődtek, hogy ki szerzi az előadás zenéjét – Födő Sándor –, mert nagyon kíváncsiak a dalokra, és meglepődtek, amikor mondtam, hogy ez most nem egy musical lesz, műfaját tekintve inkább egy kétszereplős dráma – egyébként elképesztően egyedi és különleges – zenei betétekkel. Feltehetőleg azért fordult meg bennük a gondolat, mert sokakban az él, hogy én zenés irányból érkeztem a színpad felé.

Valóban abból, hiszen mindössze 16 éves voltál, amikor a Szegedi Szabadtérin eljátszottad és énekelted a Miss Saigon magyarországi bemutatóján a főszerepet, Kimet. Ez óriási kihívás és lehetőség lehetett.

Kisgyerekkorom óra erre a pálya készültem. Hétévesen már egy kisebb közönség előtt álltam, és ez hihetetlen nagy energiát és löketet adott nekem. Alapvetően nem voltam exhibicionista gyerek, a gyerekkori barátaim azt mondanák, hogy szívesebben ültem bent a szobában, hogy zongorázhassak, dalokat írhassak – bár a családomnak azért adtam házi koncerteket. 14 évesen szabályosan depressziós voltam, amiért nem jöttek a nagy lehetőségek. Sokat jártam színházba, tetszettek a gyerekszerepek, azonban akkoriban nem volt még internet, casting is ritkán, ráadásul a szüleim sem voltak szakmabeliek – anyukám vegyészmérnök, apukám gépésztechnikus. 14 évesen egy dalversenyen már képviseltem az országot egy saját szerzeménnyel, egy évvel később pedig a Ki mit tud?on is szerepeltem. Toldy Máriának és Malek Miklósnak köszönhetően volt szerencsém igazán nagy nevek mellett vokálozni a tévés Táncdalfesztiválon, de ennél többet akartam. Szinte minden szabad időmet Marika néninél töltöttem, egyik délután pedig jött a hír, hogy a Rock Színház meghallgatást tart a Miss Saigon női főszerepére. Elmentem, de hogy ott mi történt arra nem emlékszem, teljes black out a mai napig, az én emlékeimben az él, hogy nem voltam túl jó. Hazafelé szakadt az eső, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy szégyent hoztam Marika nénire. Aztán pár nap múlva a szomszédunk szólt, hogy Miklós Tibor (a Rock Színház egyik alapítója – A szerk.) többször hívta és engem keresett – nekünk nem volt telefonunk, így az ő számát adtam meg. Visszahívtak a második fordulóra, kisminkeltek, lefotóztak, a kép- és hanganyagot kiküldték a jogtulajdonosnak, majd ismét csend. Éppen az Anna Karenina egyik előadását néztem, amikor odaállt mellém Miklós Tibi, és csak annyit mondott: „Még nem hivatalos, de te vagy Kim.” Nekem pedig potyogni kezdtek a könnyeim.

Az ember azt gondolná, hogy ezek után egyenes út vezet a musicalek világához. Az életutadat elnézve azonban mondhatni ritkábban, ám annál nagyobb előadásokban (Dorian Gray, Mozart!, Az Operaház Fantomja, Jézus Krisztus Szupersztár, Elfújta a szél) láthatott a közönség itthon és külföldön is. Tudatos volt, hogy nem akarsz csak musicalekben játszani?

Nem teljesen. Talán csak annyi, hogy egy üzenetet szeretnék átadni, és ahhoz mindig igyekszem a hozzá leginkább illő formanyelvet, vagy akár műfajt megtalálni. Sok mindent kaptam a pályám során, voltak szerepek, amik jól álltak, jókor jöttek, volt időszak, amikor le is akartak szerződtetni, de vagy pont igazgatóváltás volt, vagy lebetegedtem, meg szerettem volna Amerikában is tanulni és játszani. Szóval, ez nem mindig rajtunk múlik. De az elmúlt tíz évben már sokkal tudatosabb vagyok az utamat illetően, ha választani kell, a saját projektem a fontos. Szenes Hanna élete is régóta foglalkoztatott, de korábban biztosan nem tudtam volna, hogyan álljak neki. Ha tudatos lettem volna, akkor a húszas éveim elején csinálom meg, hiszen korban jobban passzolt volna hozzám, viszont gondolatiságában most tud hiteles lenni. Rengeteg olyan mondat van benne, amit 20 évvel ezelőtt nem tudtam volna hitelesen elmondani. Nekem ebben most azt számít, hogy egy olyan kortalan egyéniséget mutassak be, akinek a rövid létezése, egyéniségének elhivatottsága, a halálának üzenete a lényeg. Megvallom, meglehetősen nehéz most is, hogy el tudjam választani Hannát magamtól, olyan sok közös pont van bennünk. Fontos nekem az is, hogy ez az előadás nem Bíró Eszterről szól, a néző egy pillanatig sem érezheti, hogy akit lát, az én vagyok.

Szenes Hanna neve jóformán ismeretlen hazánkban, megvallom, én sem hallottam még róla, miközben Izraelben nemzeti hősként emlékeznek rá. Te mikor találkoztál vele először?

Már gyerekként hallottam róla, ismertem is azt a dalt, ami az ő versére íródott és sokan Izrael második himnuszaként emlegetik. Szenes Hanna valóban hősnő, aki egy fontos célért feláldozta az életét. Szenesre azért néznek fel Izraelben, mert ő képviseli azt az elhivatottságot, hitet, amire nagyon kevesen képesek, főleg háborús időkben: mindent megtett, hogy egy új ország fizikálisan és szellemében is megszülethessen. A II. világháború alatt persze volt más is, aki életeket mentett. Izraelben minden ilyen hősért ültetnek egy fát, mert “aki egy életet megment, az egész világot menti meg.” Hanna naplóját egyébként anyukámtól kaptam, egy régi, 1954-es, tel-avivi kiadású kötetről van szó, ami sokáig ott hevert a polcomon. 2020-ban, amikor Sanyival (Födő Sándor – A szerk.) a Kaddison dolgoztunk, szöveget is kerestünk a zene mellé, ekkor ugrott be nekem Szenes Hanna. Újból elővettem a könyvet, olvasgattam a verseit, kettő-három bele is került a műbe. Még be sem fejeztünk, már megszületett bennem a gondolat, hogy nemcsak a versei okán, de az elképesztő élettörténete miatt is érdemes lenne előadást készíteni róla. Persze, az is közrejátszott ebben, hogy szerettem volna, ha minél többen megismerik az életét. Magyarországon ugyanis tízből talán egy ember tudja, ki volt Szenes Hanna, míg ez a szám Izraelben tíz, New York-ban pedig négy-öt. Amerikában is hatalmas kultusza van: kiállításokkal, színházi előadásokkal emlékeznek meg róla, sőt, még film is készült az életéről.

Szinte nincs olyan esemény a világtörténelemből, amellyel annyiszor foglalkozott volna az utókor, mint a II. világháború. A téma úgy tűnik kiapadhatatlan, és az érdeklődés sem csökkent, mégis: mintha az emberek nem tanulnának a hibákból. Szerinted miért fontos erről még most is beszélni?

Pontosan azért, amit mondasz: mert nem tanulunk belőle. Két évvel ezelőtt, a legdurvább járványidőszak alatt sem éreztem az előadást annyira aktuálisnak, mint ma, amikor jóval több az áthallás, minden mondat húsbavágó. Nem véletlen, hogy a Pető Kata által tervezett látványvilág is kortalan lesz, csak némely eleme utal jelzésértékkel a valódi korszakra.

A színlapon, a szereplők között ott találjuk Widder Kristóf nevét is. Mi lesz az ő szerepe a darabban?

Ez egy nagyon érdekes felállás lesz. Kristóf egyszer azt találta mondani, hogy az előadás egy monodráma untermannal (mosolyog). Kicsit kilépünk a monodráma kereteiből, de nem is egy klasszikus kétszereplős darabot kapnak a nézők. Ketten játsszuk végig, de ő sokszor a háttérben marad, hogy ne vegye el a figyelmet Hanna történetéről.

Kristóf – aki a rendezést is vállalta – a fizikai színház világából ismert, mennyire lesz jelen ez az előadásban?

Azt gondolom, hogy mindketten bele tudjuk tenni ebbe a darabba, amiben hiszünk. Különböző korúak vagyunk, különböző színházi világból jövünk, de annyira hasonló a gondolkodásunk, hogy ezek jól tudnak összhangban működni. Számomra boldogság minden próba, iszonyúan élvezem ezt az időszakot, azt sem bánom, hogy emiatt kimaradt most a nyaralás, azt majd októberben pótoljuk. Elmondhatatlan öröm az is, hogy mindez a Jurányiban valósul meg, azon a helyen, amely a legközelebb áll Szenes Hanna szellemiségéhez. Mi magunk is függetlenek vagyunk, nem kell kompromisszumot kötni, hihetetlen nagy bizalmat kaptam Kulcsár Viktóriától, a Jurányi, és Lőrinczy Györgytől, a Szentendrei Teátrum vezetőjétől, amiért nem tudok elég hálás lenni. Kristóf pedig érti és érzi, hogy mit szeretnék üzenni Hanna történetén keresztül, miközben neki is fontos mondanivalója van az előadással.

A témából kiindulva nem egy vidám történetet kapunk. Így, a finishez közeledve hogyan érzed: mennyire kell belehalnod a szerepbe?

Nagyon. Eddig azzal voltam elfoglalva, hogy a rengeteg mennyiségű szöveget megtanuljam, most, hogy már ez megy, jobban tudok koncentrálni a játékra, az átélésre. Jelen pillanatban bármin el tudom sírni magam. Eléggé megvisel az előadás, de nekem nem szabad sírni, majd csak a nézőknek. A dráma ugyanakkor attól jó, hogy vannak benne könnyedebb részek, így nekünk sem egy teljesen nyomasztó előadás létrehozása a célunk Kristóffal és Tóth Réka Ágnes dramaturggal. Egy izgalmas, váratlan fordulatokkal teli filmet fognak kapni a nézők, amiből mindenki annyi üzenetet vissza haza, amennyit bír, elbír.

Az ősbemutatóra Szentendrén kerül sor, szeptembertől pedig a Jurányiban lesz látható a produkció. Tervezitek esetleg külföldre is vinni?

Igen, sőt, már most vannak meghívásaink. Tavaly megemlékeztünk Szenes Hanna születésének 100. évfordulójáról, az UNESCO is sokat foglalkozott az emlékévvel, de a mi bemutatónkat nem akartuk siettetni, hogy minden áron meglegyen addigra. Eddig Párizsba és Rómába kaptunk meghívást, de messzebbre is szívesen elvinnénk. A magam részéről szeretném, ha ez a téma minél több emberhez eljutna, ha beszélnénk róla, ezért tervezünk közönségtalálkozókat is, valamint nagy vágyam, hogy legyen egy Szenes Hanna-séta. Ugyanis a Jurányi nemcsak azért ideális hely, mert a független produkciók befogadóhelye, hanem mert ez egy ízig-végi budai történet: Hanna a Bimbó úton élt, a Baár-Madas Református Leánygimnáziumba járt és a Margit körúti fogházban végezték ki. A szentendrei előadás pedig azért is lesz különleges, mert szabadtéren, egy gyönyörű helyszínen, a Vajda Lajos Múzeum udvarán kerül bemutatásra, ami bizonyára különleges hangulatot ad majd neki.

A szentendrei bemutatóra jegyeket az alábbi oldalon keresztül lehet vásárolni. 

Kiemelt kép: Bíró Eszter (Fotó: Gordon Eszter)